Hírek
FelállÃtották az új csényeújmajori útszéli keresztet
2025.02.11
Egy új gránitkereszt került a csényeújmajori útelágazáshoz. A 130 éves kereszt közösségi összefogás eredményeként újulhatott meg. A Csényei Római Katolikus Egyházközség, Csénye Község Önkormányzata, Sárvár Város Önkormányzata és a Szele család is támogatást nyújtott az elkészítéséhez, helyi vállalkozók térítésmentesen vállalták a kereszt felállítását.
Miután az eredeti, 1895-ben állíttatott homokkő kereszt omladozni kezdett, a csényeújmajori lakók Szabó Zoltánt, a polgármesteri kabinet tagját, korábbi alpolgármestert keresték meg a kereszt felújításának igényével, az ő közbenjárására jött létre az összefogás.
- A kereszt a saját súlyánál fogva összeroskadt, az eróziót, az időjárás viszontagságait nem bírta, leomlott és balesetveszélyessé vált – idézte fel Szabó Zoltán. A szakemberek szerint a homokkő kereszt már nem volt javítható állapotban, így újat kellett készíttetni.
A kereszt Sárvár és Csénye területhatárán van, így az újraállíttatáshoz Csénye Község Önkormányzata és Sárvár Város Önkormányzata egyaránt hozzájárult.
A szürke-barna gránitkereszt beszerzésében a PAX-Horváth Bt. nyújtott segítséget, Horváth Endre felajánlásával a vállalkozás térítésmentesen végezte el a felállítást. Segítségükre volt a munkálatokban a Horváth-Vas Kft. is, amely a darus autót biztosította.
Várhelyi Tamás plébános a helyszínen elmondta, az 1895-ös alapítólevélből kiderül, hogy a feszületet hálából állíttatta Pup János és felesége, Szele Anna. Az új kereszt elkészítéséhez anyagi támogatást nyújtott az alapítók leszármazottja, Szele Attila is.
Az új korpusz a következő hetekben készül el, majd végleges helyére kerül. Szabó Zoltán és Várhelyi Tamás plébános a felállítás után elmondták, tavaszra tervezik az átadást, a feszület megáldását.
További híreink
AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...Felavatták a Németh Mihály parkot
2026.07.20
Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.
Tovább...Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről
2026.07.20
A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.
Tovább...Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése
2026.07.12
Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.
Tovább...Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált
2026.07.10
Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.
Tovább...







