Hírek
December 1-jén elindult az új ügyeleti rendszer
Sárvár kiemelt ügyeleti központ maradt!
2023.12.04
December 1-jén elindult az Országos Mentőszolgálat által működtetett új orvosi ügyeleti rendszer Vas vármegyében is. Győrfi Pál, az OMSZ sajtószóvivője Szombathelyen tartott sajtótájékoztatót, amelyen Sárvár képviseletében Szabó Zoltán alpolgármester is részt vett.
- Bárhol lakik is valaki, színvonalas ügyeleti ellátást kap és egységesen fér hozzá, december 1-jétől Vasban is minden településen a 1830-as telefonszámon érhető el az orvosi ügyelet. Vészhelyzetben, balesetnél vagy ha valakit újra kell éleszteni, továbbra is a 112-es hívószámot kell „tárcsázni” – hangsúlyozta Győrfi Pál, aki hozzátette: 15 megyében működik már az új ügyelet, több mint 200 ezer embert láttak el eddig, így kellő tapasztalatot is szereztek már.
Hétköznapokon 16.00-22.00 óra között és hétvégén, illetve ünnepnapokon 8.00-14.00 óráig hét telephelyen - Szombathely, Sárvár, Celldömölk, Kőszeg, Körmend, Vasvár és Szentgotthárd - háziorvosi ügyelet működik.
Hétköznapokon 22.00 és 8.00 óra között, illetve hétvégén, valamint ünnepnapokon 14.00 óra után az Országos Mentőszolgálat működtet sürgősségi ügyeletet a kijelölt telephelyeken, így Sárváron, Szombathelyen és Körmenden.
- Sárváron új ügyeleti autó is segíti a betegellátást! Arra kérjük Önöket, hogy panasz esetén először mindig telefonáljanak! - mondta Szabó Zoltán alpolgármester.
SÁRVÁRON AZ ÜGYELETI KÖZPONT ÚJ HELYSZÍNEN LESZ ELÉRHETŐ DECEMBER 1-TŐL: AZ SZTK-ÉPÜLETÉBEN (9600 Sárvár, Alkotmány u. 6.)
ÜGYELETI IDŐBEN ELLÁTANDÓ PANASZ ESETÉN – GYERMEK ÉS FELNŐTT ESETÉBEN IS – A 1830-AS TELEFONSZÁMOT KELL HÍVNI!
További híreink
AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...Felavatták a Németh Mihály parkot
2026.07.20
Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.
Tovább...Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről
2026.07.20
A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.
Tovább...Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése
2026.07.12
Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.
Tovább...Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált
2026.07.10
Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.
Tovább...








