Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Díszpolgárok

Rozmán Lajos (1970 - )

Sárvár díszpolgára lett 2018. augusztus 19-én Rozmán Lajos, Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, karmester. A sárvári születésű zeneművésznek több mint két évtizeden át kifejtett, Sárvár és Magyarország jó hírnevének öregbítése érdekében végzett előadóművészi, oktatói munkásságáért, a zenei kultúra területén elért hazai és nemzetközi sikerei elismeréseként adományozta a címet a képviselő-testület.

Sárvár díszpolgára - Rozmán Lajos

Zenei tanulmányait Rozmán Lajos szülővárosában, Budapesten és Genfben végezte. Az iskolák befejezése óta szabadúszó előadó, kísérletező pedagógus. A Forrás Kamarazenei Műhely, a Trio Lignum, valamint az UMZE Ensemble alapító tagja, gyakran maga is koncertszervező. Hosszú évekig kamaraegyüttest vezetett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol egy ideig a zeneszerzés tanszéken kortárs kamarazenét tanított. Kamarazenei tevékenysége mellett rendszeresen ad szólóesteket, így többek közt a budapesti Művészetek Palotája nagytermében is.

Az előadóművész a díjátadó ünnepségen hangszerével is megköszönte az elismerést. A Sárvárról nemzetközi zenei karriert befutott művész számára ma is inspiráló hatással van szülővárosa – mondta a díj átvételekor Rozmán Lajos klarinétművész.

Értesüljön elsőként városunk híreiről!