Hírek
Ülésezett a sárvári képviselő-testület
2023.07.09
Rendkívüli üléssel kezdte a június 29-i délutánt a sárvári képviselő-testület, majd rendes ülésen folytatta munkáját. A védőnői ellátás biztosítása 2023. július 1-től - egy törvénymódosítás kapcsán – állami feladatba került.
A sárvári önkormányzat a rendkívüli ülésen hozott döntésével a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház részére adta át a sárvári védőnői ellátással kapcsolatos feladatokat, amelyeket városunk és Sitke, Porpác, Bögöt, Csénye vonatkozásában 7 védőnő lát el. Az elfogadott megállapodás arról is rendelkezik, hogy az önkormányzat továbbra is biztosítja a védőnői tanácsadáshoz szüksége Sárvár, Árpád utca 14/A szám alatti épületet.
A képviselő-testület a júniusi ülésen - a korábbi igazgatót - Wawrzsákné Kondor Eleonórát bízta meg az Intézmények Gazdálkodását Ellátó Szervezet Sárvár igazgatói feladataival 2023. szeptember 1-től 2028. augusztus 31-ig terjedő időszakra.
A hulladékról szóló törvény 2023. július 1-jétől hatályos módosítása alapjaiban érinti az önkormányzatok hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatait. Ettől az időponttól az állam saját hatáskörben látja el a hulladékgazdálkodást a Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. szervezésében. Ezzel megszűnt a települési önkormányzatok hulladékgazdálkodási közszolgáltatás megszervezésével kapcsolatos feladata. - A sárvári önkormányzat ezért módosította a hulladékgazdálkodásról szóló rendeletét, amelyben egyetlen kötelezettsége maradt, így kizárólag az elhagyott hulladék sorsáról kell gondoskodnia. A lakosság a változásból már annyit érzékel is, hogy 2023. július 1-jétől a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési napok tekintetében több utcában változás lépett életbe, illetve változik a számlázási cím – mondta el Dr. Máhr Tivadar alpolgármester. (Részletek a 4. oldalon.)
- A sárvári képviselő – testület több ingatlan eladásáról is döntött az értékesítésre kiírt pályázatok eredményét figyelembe véve. Az ingatlanértékesítésekre egyrészt azért kerül sor, mert ezekre a telkekre nincs szükség önkormányzati feladat ellátásához, másrészt az értékesítés bevételét betervezte a testület a költségvetés bevételi oldalán, ezek hozzájárulnak a város stabil működéséhez- tudtuk meg Kondora István polgármestertől. Az ülésen hozott határozatok értelmében a Rábasömjéni út mellett és a Selyemgyár út mellett található ingatlanokat tovább az Ungvár utcában található egy önkormányzati ingatlant értékesíti a sárvári önkormányzat.
A Sárvár, Batthyány utca 29. szám alatti volt zárda épületben több civil szervezet közösségi helyisége található. A júniusi ülésen döntött arról a sárvári képviselő – testület, hogy továbbra is ingyenes használatba adja az itt található próbateremként funkcionáló helyiséget a Ma’ mint’ Ti Színjátszó Csoport részére, továbbá a Sárvár, Batthyány u. 27. fsz. 10. szám alatti ingatlant is.
További híreink
AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...Felavatták a Németh Mihály parkot
2026.07.20
Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.
Tovább...Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről
2026.07.20
A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.
Tovább...Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése
2026.07.12
Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.
Tovább...Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált
2026.07.10
Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.
Tovább...






