Hírek
Megtartotta újmiséit Fábián András, Sárvár új káplánja
2026.07.10
Június 27-én, Szent László király ünnepén mutatta be első ünnepélyes szentmiséjét Fábián András atya a sárvári nagytemplomban, majd másnap a Szent Miklós-plébániatemplomban is újmisét tartott. Az újonnan felszentelt pap augusztustól kápláni szolgálatot teljesít a Szent László Plébánián, ahol a hívek és a város képviselői is köszöntötték.
Június 27-én, Szent László király ünnepén, a nagytemplom búcsújának napján mutatta be első ünnepélyes szentmiséjét, újmiséjét Fábián András atya, aki augusztustól kápláni szolgálatot teljesít a Szent László Plébánián. Június 28-án a Szent Miklós-plébániatemplomban is újmisét mutatott be.
Fábián András 1994-ben született Szatmárnémetiben. Gyermekkora meghatározó volt hivatása alakulásában, szülei vallásos életre nevelték, és mindig segítették abban, hogy Isten útján járjon. Már kisgyermekként fontos volt számára a templomba járás és a ministrálás.
Érettségi után felvételt nyert a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Teológia Karára, ahol didaktikus teológiát és szociális munkát tanult. Hálás Székely János megyéspüspöknek, hogy felvette a kispapok sorába, és a győri szemináriumba küldte tanulni. Közel öt év után a szombathelyi székesegyházban szentelték diakónussá.
Az újmisén Sárvár Város Önkormányzata képviseletében dr. Máhr Tivadar alpolgármester köszöntötte András atyát. Ezt követően dr. Bolla Zoltán egyházközségi elnök, valamint a katolikus óvoda és iskola gyermekei mondtak köszöntőt.
Fábián András a szentmise végén újmisés áldásban részesítette a jelenlévőket.
További híreink
Hálaadó szentmisén köszöntötték a Szent Miklós Plébánia új lelkipásztorait
2026.08.12
Hálaadó szentmisén köszöntötték Aigner Géza plébánost és Rákos József káplánt a Szent Miklós-templomban. Az új lelkipásztorok augusztus 1-jén kezdték meg szolgálatukat a plébánián. A szentmisén az egyházközség, a katolikus iskola és Sárvár Város Önkormányzata képviselői is üdvözölték őket.
Tovább...Szlovén példák inspirálják Sárvár turisztikai fejlesztését
2026.08.12
Sárvár Város Önkormányzata, a Nádasdy Kulturális Központ és a Pannon Business Network képviselői szakmai tanulmányúton jártak Szlovéniában. A DanubeCrafts projekt keretében a turisztikai együttműködés, a desztinációmenedzsment, valamint a kulturális örökség digitális és élményszerű bemutatásának jó gyakorlatait ismerték meg.
Tovább...Takarékossági intézkedések Sárváron
2026.08.01
A tartós hőség és a Duna rekord alacsony vízállása miatt energiaellátási krízis alakulhat ki Magyarországon. Sárvár Város Önkormányzata felelősen áll a rendkívüli helyzethez, ezért takarékossági intézkedéseket vezet be mind az áram-, mind a vízfogyasztás vonatkozásában.
Tovább...Időközi választás - Bemutatkoznak a jelöltek!
2026.07.30
Sárváron augusztus 30-án tartják a 4-es számú választókerületben az időközi önkormányzati képviselő-választást. Hét jelöltet vett nyilvántartásba a Helyi Választási Bizottság, akiket a szavazólapon szereplő sorrendben mutatunk be.
Tovább...AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...







