Hírek
Köszönet a helytállásért
2021.06.28
A Kormány hatékony oltási kampánya révén magunk mögött tudhatjuk a járvány harmadik hullámát. Ebből az alkalomból a Parlament mostani ülésszakának utolsó napján Ágh Péter országgyűlési képviselő napirend utáni felszólalásában az Észak-Vas megyében élő embereket méltatta.
A képviselő emlékeztetett, a koronavírusjárvány kíméletlenül söpört végig az egész világon, így Magyarországon és Észak-Vas megyén is. –Sok veszteséget szenvedtünk, de hála a közös összefogásnak, hála a hétköznapi hősök kitartásának legyőztük a járványt – hangzott el. Ágh Péter részvétet nyilvánított azoknak, akik a járvány miatt veszítették el szeretteiket.
A képviselő köszönetet mondott az orvosoknak, ápolóknak, mentőknek és minden egészségügyi dolgozóknak. Méltatta a szülőket, pedagógusokat, a rendvédelmi és a hatósági, kormányhivatali munkatársakat is. -Köszönet azoknak a dolgozóknak, akik a járvány alatt is akár otthonról, akár a munkahelyükről hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország továbbra is életképes maradjon! Hálánkat fejezzük ki a szociális intézmények dolgozóinak, hogy a legnagyobb bizonytalanság közepette is önzetlenül gondozták az ellátottakat. Köszönet a kis-és középvállalkozásoknak, hogy a legnagyobb nehézségek idején is kitartottak – fogalmazott a képviselő, nem feledkezve el azokról sem, akik is állhatatosan építették Észak-Vas megye közösségét.
Méltatta a lelki vezetőket, akik a járvány idején is erősítették a lelki kapcsokat. Köszönetet mondott a civil szervezetek, egyesületek szervezőinek.
Ágh Pétert szólt arról is, hogy a pandémia okozta félelem és bizonytalanság időszakában Észak-Vas megye polgármestereivel, a megyei önkormányzattal és a kormánnyal annak érdekében kötöttek szövetséget, hogy jót és maradandót alkothassanak a térségben. –A járvány ellenére is számos területen sikerült előre lépnünk. Sárváron például kormányzati támogatással ki tudtuk váltani a fürdő milliárdos hitelét, amely komoly veszélyt jelentett a turizmusáról híres város jövőjére – hangsúlyozta a képviselő.
-A harmadik hullám végénél feladatunk az ország, így térségünk újraindítása is. Kitartó, becsületes munkával és erős szövetségekkel a jövőben is azon leszünk, hogy együtt építsük Észak-Vas megyét – zárta a felszólalását Ágh Péter.
További híreink
A reformáció öröksége előtt tisztelegtek Sárváron Sylvester János emlékművénél
2026.11.02
A reformáció emléknapja alkalmából Sylvester János emlékművénél koszorúztak Sárváron. A Sárvári Evangélikus Egyházközség, a Sárvári Református Egyházközség és az önkormányzat képviselői közösen tisztelegtek a magyar bibliafordítás kiemelkedő alakja előtt. A megemlékezés a hit, az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésének fontosságára is felhívta a figyelmet.
Tovább...Átvilágítják a sárvári önkormányzati cégeket, új fürdőigazgatót választott a képviselő-testület
2026.11.02
A sárvári képviselő-testület októberi ülésén egyhangúlag döntött a négy önkormányzati cég pénzügyi átvilágítására vonatkozó ajánlatkérésről. Meghallgatták a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetőjét, településrendezési kérdésekről tárgyaltak, és új óvodavezetői pályázatot írtak ki. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. új ügyvezetője 2027 januárjától Kopácsi Zsuzsanna lesz.
Tovább...Ötéves a Nádasdy Közösségi Kert – közösségi kertnap és új fásítási program indult Sárváron
2026.10.30
„Kertre fel!” mottóval rendeztek közösségi kertnapot október 10-én az ötéves Nádasdy Közösségi Kertben. Három sárvári általános iskola egy-egy magaságyást fogadott örökbe, és egy naspolyafa elültetésével elindult a „Zöld szívvel Sárvárért!” civil fásítási program. A látogatókat szakmai előadások, termelői piac, kézművesfoglalkozások és közös kertészeti munkák várták.
Tovább...Csendes vadászat – Nagy Csaba természetfotóiból nyílt kiállítás a sárvári könyvtárban
2026.10.30
Nagy Csaba természetfotós „Csendes vadászat” című kiállításával zárult az Országos Könyvtári Napok sárvári programsorozata. A Nádasdy Kulturális Központ könyvtárának galériájában megnyílt tárlatot dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. A fotós a megnyitón alkotói módszereiről is mesélt.
Tovább...Százéves fennállását ünnepelte a Sárvári Református Egyházközség
2026.10.30
Hálaadó istentisztelettel ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját október 10-én a Sárvári Református Egyházközség. A megtelt templomban felidézték a gyülekezet történetének meghatározó eseményeit, Kondora István polgármester emléklapot adott át, és felavatták a centenárium tiszteletére állított kopjafát. Az ünnepség közös ebéddel és szeretetvendégséggel zárult.
Tovább...Könyvtárpártolókat köszöntöttek és zenés irodalmi estet tartottak Sárváron
2026.10.30
Könyvtárpártoló pedagógusokat köszöntöttek és zenés irodalmi estet rendeztek október 7-én a sárvári könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok keretében. Darázsné Horváth Kornélia, Frigyné Kiss Éva és Vörös Krisztina elismerő oklevelet vehetett át. Az est vendége Gráf Légrádi Balázs szombathelyi költő volt, akinek műveit gitárjáték, szavalat és ének kísérte.
Tovább...






