Hírek
ElkezdÅ‘dött az ikervári kerékpárút épÃtése
2026.02.12
Elkezdődött január utolsó hetében a Sárvár és Csénye közé tervezett kerékpárút mintegy 200 méter hosszú és 3 méter széles szakaszának az építése, amely az egykori HUKE-teleptől a Flex parkoló végéig tart. Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester tartott bejárást a helyszínen.
A vöröskavicsos alapot kétrétegű aszfalt burkolattal látják majd el, és mindkét oldalon fél - fél méteres füvesített padkát alakítanak ki.
A Versenyképes Járások Program keretében jelentette be még tavaly ősszel az újabb fejlesztést Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester. Az új kerékpárutat Sárvár Város Önkormányzata konzorciumi formában valósítja meg Csénye és Bögöt településekkel.
A Sárvár és Csénye közötti kerékpárút első szakasza már elkészült az Ikervári úton, most közel 41 millió forintos támogatással egy újabb lépést tehetünk a biztonságosabb közlekedés irányába! A következő szakasz összefügg majd az iparterületet elkerülő úttal, illetve az ott épülő körforgalommal, az utolsó szakasz pedig elér a csényei kereszteződésig – mondta Dr. Máhr Tivadar alpolgármester.
Befejeződött a hegyközségi kerékpárút építése
December végén befejeződött a hegyközségi kerékpárút építése is. Egy TOP-Plusz pályázat keretében folytatódhatott a turisztikai kerékpárút hálózat építése Sárváron.
A Celli úton a Sótonyi utca kereszteződésétől a Pohárszárogató utcáig, közel 200 méter hosszban, építettek új kerékpárforgalmi létesítményt, ahol a kápolna alatti domb mellett támfal is készült.
A hegyközségi kerékpárút mellett a Vadkert körút és a Zuhogó utca között, a Gyöngyös műcsatorna északi oldalán haladva egy világító kerékpárút építése és a Tizeháromváros utca burkolatának felújítását követően kerékpáros nyomvonal kijelölése is megtörtént a pályázati forrásból.
További híreink
Közmeghallgatást és testületi ülést tartottak
2026.06.29
A június 24-i közmeghallgatáson a lakosságot érintő várospolitikai kérdésekkel kapcsolatban várták a sárváriak véleményét, amely az előző éveket jelentősen meghaladó érdeklődés mellett zajlott le. A közmeghallgatást követően kezdődött a nyári szünet előtti utolsó rendes testületi ülés.
Tovább...Új csúszdák, nyári élmények a Sárvárfürdőn
2026.06.28
Június 19-én átadták a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő Junior csúszdaparkját. Három vadonatúj attrakcióval bővült a strand kínálata, a családokat 380 méternyi új csúszdaélmény várja Sárváron.
Tovább...A sportban eredményes diákokat is díjazták
2026.06.24
Sárvár Város Önkormányzata elismeréssel díjazta azokat a tanulókat, akik a 2025/2026-os tanév diákolimpiai és egyéb sportversenyein kiválóan teljesítettek, megyei, regionális vagy országos eredményeikkel jelentősen hozzájárultak Sárvár városának jó híréhez.
Tovább...Jó tanulókat köszöntöttek a Városházán
2026.06.24
Sárvár Város Önkormányzata elismerésben részesítette azokat a tanulókat, akik a 2025/2026-os tanévben kimagasló eredményeket értek el valamilyen vármegyei vagy országos tanulmányi, kulturális, illetve zenei versenyen. A jó tanulók ünnepségét június 10-én rendezték meg a Városházán.
Tovább...Közmeghallgatás és testületi ülés lesz június 24-én
2026.06.22
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 24-én, szerdán 16 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Városháza nagytermében. A téma a lakosságot érintő várospolitikai kérdések.
Tovább...Megnyílt a Sárvár Kincsei Kézműves Bolt
2026.06.21
Megnyílt a Sárvár Kincsei Kézműves Bolt a sárvári Tourinform irodában. A projekt célja a kézművesség népszerűsítése, helyi termelők és kézművesek termékeit vásárolhatják meg a sárváriak és a városba látogató turisták.
Tovább...







