Hírek
A város fejlődése szempontjából jelentős döntéseket hoztak
2021.11.12
November 4-e nemzeti gyásznap, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezik az ország, így a sárvári képviselő – testület ülése is egyperces néma felállással kezdődött.
Majd Sárvár Város Önkormányzata elismerő oklevelét adta át Kovács Ferencnek, Sárvár Város Polgárőr Egyesülete nyugalmazott elnökének Kondora István polgármester, megköszönve a város közbiztonsága érdekében végzett több évtizedes tevékenységét. Az elismeréshez Dr. Máhr Tivadar és Szabó Zoltán alpolgármesterek, valamint dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző is gratulált. Kovács Ferenc köszönő beszédében kiemelte, hogy az elismerés a polgárőr közösségnek is szól, hiszen az egyesületi tagokkal együtt dolgozott évtizedekig Sárvár biztonságáért, de továbbra sem szakadt el az egyesülettől, elnökhelyettesként szervezi a szolgálatokat.
A város további fejlesztése szempontjából jelentős döntéseket hoztak a november 4-i képviselő – testületi ülésen, amelyekről az ülés után Dr. Máhr Tivadar alpolgármester adott tájékoztatást.
Módosították Sárvár településrendezési eszközeit, gazdasági fejlesztés céljára felhasználható területté nyilvánították azokat az ingatlanokat, amelyeken a Sága Foods Zrt. újabb, a gazdasági fejlődést szolgáló, munkahelyteremtő beruházást valósít meg.
- Kijelöltük a Gyöngyös – műcsatorna északi oldalán, a Vadkert körúttól a Zuhogó utcáig haladó közlekedési területet, egy leendő kerékpárút nyomvonalát. A sárvári fürdő és a szabadidőpark övezeti határát a természetbeni állapothoz igazítottuk a Patkó – tó körüli terület kijelölésével. Ezzel megteremtettük a további fürdőfejlesztés alapját, ez azonban a szabadidőparkot használók számára korlátozást nem jelent. Közlekedési célú közterület kijelölésével megteremtettük a Sárvár Aréna mögötti terület összekapcsolásának a lehetőségét az erdőn keresztül a Csónakázó – tóval. A sportcentrum megteremtéséhez szükségessé válik ugyanis az infrastruktúra kiépítése – sorolta a döntéseket Dr. Máhr Tivadar.
Megteremtették a lehetőségét annak is, hogy Lánkapusztán, távol a lakott területektől, megújuló energiaforrások hasznosítására alkalmassá váljanak azok az ingatlanok, amelyeken naperőműparkot kívánnak létesíteni.
Az önkormányzat – az országos építési követelményekhez igazodva – kezdeményezte a kertvárosi lakóövezetekben a legnagyobb beépíthetőség 30%-ról 35 %-ra emelését. A településrendezési eszközök módosításával megtiltották, hogy a falusias, kertvárosias övezetben munkásszállás rendeltetésű új épületet emeljenek. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy valaki a házát munkások részére bérbe adja.
Szabó Zoltán alpolgármester egy nagy érdeklődéssel kísért parkolóügyről adott tájékoztatást, amely a rábasömjéni lakosság érdekeit figyelembe véve megnyugtatóan rendeződött.
- Döntöttünk arról az ülésen, hogy a Rábasömjénben található, Ölbői út melletti ingatlanokat elcseréljük a sárvári önkormányzat tulajdonában lévő, a hegyközségi temető melletti ingatlanra. Az érintett rábasömjéni területek tulajdonosa – mivel a jogi és a műszaki feltételek adottak voltak - kamionparkolót szeretett volna itt létesíteni, amely ellen a rábasömjéni lakosok aláírásgyűjtést kezdeményeztek. A lakosság nagy többsége ellenezte a kamionparkoló kialakítását, így megvizsgáltuk, hogy milyen lehetőségeink vannak a lakosság érdekeinek védelmére, a környezetterhelés megakadályozására, az egészséges környezet biztosítására. Ugyanakkor azt is figyelembe kellett vennünk, hogy a vállalkozó jogos fejlesztési igényét ne akadályozzuk véglegesen. Hosszas tárgyalások után született meg a megegyezés a vállalkozóval, és felajánlottuk a hegyközségi temető melletti 2,5 hektáros területünket cserére, amelyet a vállalkozó elfogadott. A cserére azért nyílt lehetőségünk, mert a temetkezési szokások trendszerűen megváltoztak – jelentősen megnőtt az urnás temetések száma –, így a jelenlegi temető kapacitása akár többszáz évre elegendő lesz – mondta el Szabó Zoltán, aki arról is szólt, hogy vételi jogot alapított a sárvári önkormányzat egy, az Ipartelep utca mellett található ingatlanra, amellyel megteremtették a lehetőségét a leendő hulladékudvar létesítésének. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. pályázatot nyújtott be hulladékudvar létesítésére, és a programhoz telek biztosításával tud csatlakozni az önkormányzat. Ezzel a beruházással régi, jogos igénye valósulhat meg a sárváriaknak.
Kondora István polgármester két, a Vadkert körút mellett található ingatlannal kapcsolatban adott tájékoztatást, amelyeket nyilvános pályázati eljárás keretében kíván értékesíteni a sárvári önkormányzat.
Tavasszal – a képviselő – testület feladat- és hatáskörének gyakorlása keretében - hoztam elvi döntést két, a Vadkert körút mellett található, szállásfunkció övezetbe sorolt, egyenként mintegy nyolcezerötszáz négyzetméter nagyságú terület értékesítéséről. A november 4-i testületi ülésen meghatároztuk az értékesítés feltételeit. Döntésünk értelmében nyilvános pályázati eljárás keretében bocsátjuk eladásra az ingatlanokat. Ezeknek a területeknek előnye, hogy már beépítésre szánt területekkel határosak, nem okoznak más területrészekkel összenövést, szálláshelyfunkció megvalósítása esetén szerves egységet alkotnak a környezetükkel- szólt a polgármester.
Az értékesítés mellett szól, hogy önkormányzati beruházásként a szálláshely fejlesztésre nincs reális esély. Ugyanakkor turisztikai, idegenforgalmi, szálláshely szolgáltatást célzó értékesítése hozzájárul a foglalkoztatottság növeléséhez, a munkahelyteremtéshez, a gazdasági fejlődéshez éppúgy, mint az önkormányzat gazdasági és fejlesztési programjaiban meghatározott célok eléréséhez.
- A Vadkert körút melletti ingatlanok értékesítése hozzájárul az önkormányzat ingatlanértékesítésből tervezett bevételeinek teljesítéséhez is. Ezért bízom abban, hogy minél hamarabb sikerül az ingatlanok eladása – tette hozzá Kondora István.
További híreink
A reformáció öröksége előtt tisztelegtek Sárváron Sylvester János emlékművénél
2026.11.02
A reformáció emléknapja alkalmából Sylvester János emlékművénél koszorúztak Sárváron. A Sárvári Evangélikus Egyházközség, a Sárvári Református Egyházközség és az önkormányzat képviselői közösen tisztelegtek a magyar bibliafordítás kiemelkedő alakja előtt. A megemlékezés a hit, az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésének fontosságára is felhívta a figyelmet.
Tovább...Átvilágítják a sárvári önkormányzati cégeket, új fürdőigazgatót választott a képviselő-testület
2026.11.02
A sárvári képviselő-testület októberi ülésén egyhangúlag döntött a négy önkormányzati cég pénzügyi átvilágítására vonatkozó ajánlatkérésről. Meghallgatták a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetőjét, településrendezési kérdésekről tárgyaltak, és új óvodavezetői pályázatot írtak ki. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. új ügyvezetője 2027 januárjától Kopácsi Zsuzsanna lesz.
Tovább...Ötéves a Nádasdy Közösségi Kert – közösségi kertnap és új fásítási program indult Sárváron
2026.10.30
„Kertre fel!” mottóval rendeztek közösségi kertnapot október 10-én az ötéves Nádasdy Közösségi Kertben. Három sárvári általános iskola egy-egy magaságyást fogadott örökbe, és egy naspolyafa elültetésével elindult a „Zöld szívvel Sárvárért!” civil fásítási program. A látogatókat szakmai előadások, termelői piac, kézművesfoglalkozások és közös kertészeti munkák várták.
Tovább...Csendes vadászat – Nagy Csaba természetfotóiból nyílt kiállítás a sárvári könyvtárban
2026.10.30
Nagy Csaba természetfotós „Csendes vadászat” című kiállításával zárult az Országos Könyvtári Napok sárvári programsorozata. A Nádasdy Kulturális Központ könyvtárának galériájában megnyílt tárlatot dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. A fotós a megnyitón alkotói módszereiről is mesélt.
Tovább...Százéves fennállását ünnepelte a Sárvári Református Egyházközség
2026.10.30
Hálaadó istentisztelettel ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját október 10-én a Sárvári Református Egyházközség. A megtelt templomban felidézték a gyülekezet történetének meghatározó eseményeit, Kondora István polgármester emléklapot adott át, és felavatták a centenárium tiszteletére állított kopjafát. Az ünnepség közös ebéddel és szeretetvendégséggel zárult.
Tovább...Könyvtárpártolókat köszöntöttek és zenés irodalmi estet tartottak Sárváron
2026.10.30
Könyvtárpártoló pedagógusokat köszöntöttek és zenés irodalmi estet rendeztek október 7-én a sárvári könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok keretében. Darázsné Horváth Kornélia, Frigyné Kiss Éva és Vörös Krisztina elismerő oklevelet vehetett át. Az est vendége Gráf Légrádi Balázs szombathelyi költő volt, akinek műveit gitárjáték, szavalat és ének kísérte.
Tovább...








