Hírek
Péntek Róbert lett a sárvári polgárőrök új elnöke
2026.03.16
Sárvár Város Polgárőr Egyesülete a Sárvári Rendőrkapitányság nagytermében tartotta meg éves beszámoló közgyűlését, amelyen új egyesületi elnököt is választottak.
A megjelenteket Csempesz Gábor, az egyesület titkára köszöntötte, ismertette a napirendi pontokat, majd megállapította, hogy a közgyűlés határozatképes. Csempesz Gábor a 2025. évi szakmai beszámolóban elmondta, hogy tavaly 2278 szolgálati órát teljesítettek a polgárőrök.
Varga Jenő önkormányzati képviselő Sárvár Város Önkormányzata nevében megköszönte a tagság elmúlt évi munkáját, és hangsúlyozta: a polgárőrök szolgálatára továbbra is nagy szüksége van a városnak. Ezt követően Vilics Ádám rendőrőrnagy, a Sárvári Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának vezetője mondott köszönetet az eredményes és példamutató együttműködésért.
Bedi Ákos, a Vas Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke a polgárőrség jelenlegi helyzetéről szólt, és kiemelte, hogy a sárvári polgárőrök munkájukkal méltó példát mutatnak.
Varga Károly 20 éves szolgálatáért részesült elismerő oklevélben és kitűzőben. Ezt követően Varga-Márton Klára, Varga Miklós özvegye vehette át az egyesület tagjainak megható meglepetését.
A sárvári polgárőr közösséget a tavalyi év végén súlyos veszteség érte: Varga Miklós, az egyesület elnöke méltósággal viselt betegsége közepette elhunyt. Személye és munkássága meghatározó volt a közösség életében, és most jött el az idő, hogy az egyesület új vezetőt válasszon. A tagság egyhangú szavazással Péntek Róbertet választotta meg az egyesület új elnökévé, aki a Vas Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökségének tagja, Vas vármegyei sajtóreferense.
- Nehéz ma itt állnom, hisz egy példaértékű vezetőnk volt, akit nehéz pótolni. Miki által elkezdett úton kívánok továbbmenni, és szellemiségét, hitét tovább vinni. Rövid távon egy összetartó közösséget szeretnék erősíteni, hosszú távon pedig egy utánpótlással és átlátható gazdálkodással rendelkező egyesületet építeni, amelyre a város lakossága és vezetése egyaránt büszke lehet – mondta megválasztását követően Péntek Róbert.
Forrás: SVPE Facebook-oldala
További híreink
Hálaadó szentmisén köszöntötték a Szent Miklós Plébánia új lelkipásztorait
2026.08.12
Hálaadó szentmisén köszöntötték Aigner Géza plébánost és Rákos József káplánt a Szent Miklós-templomban. Az új lelkipásztorok augusztus 1-jén kezdték meg szolgálatukat a plébánián. A szentmisén az egyházközség, a katolikus iskola és Sárvár Város Önkormányzata képviselői is üdvözölték őket.
Tovább...Szlovén példák inspirálják Sárvár turisztikai fejlesztését
2026.08.12
Sárvár Város Önkormányzata, a Nádasdy Kulturális Központ és a Pannon Business Network képviselői szakmai tanulmányúton jártak Szlovéniában. A DanubeCrafts projekt keretében a turisztikai együttműködés, a desztinációmenedzsment, valamint a kulturális örökség digitális és élményszerű bemutatásának jó gyakorlatait ismerték meg.
Tovább...Takarékossági intézkedések Sárváron
2026.08.01
A tartós hőség és a Duna rekord alacsony vízállása miatt energiaellátási krízis alakulhat ki Magyarországon. Sárvár Város Önkormányzata felelősen áll a rendkívüli helyzethez, ezért takarékossági intézkedéseket vezet be mind az áram-, mind a vízfogyasztás vonatkozásában.
Tovább...Időközi választás - Bemutatkoznak a jelöltek!
2026.07.30
Sárváron augusztus 30-án tartják a 4-es számú választókerületben az időközi önkormányzati képviselő-választást. Hét jelöltet vett nyilvántartásba a Helyi Választási Bizottság, akiket a szavazólapon szereplő sorrendben mutatunk be.
Tovább...AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...






