Hírek
Gálaműsorral zárult a Nádasdy iskola jubileumi emlékéve
2026.06.08
Nagyszabású gálaműsorral zárult a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi emlékév. A május 29-i ünnepségen egykori és jelenlegi pedagógusok, diákok, öregdiákok, szülők és támogatók együtt idézték fel az iskola elmúlt öt évtizedének meghatározó pillanatait. Az esten köszöntők, művészeti produkciók és kiállításmegnyitó várta a vendégeket.
A Nádasdy50 gála háziasszonya Vörös Krisztina tanárnő volt. Az ünnepi eseményen részt vett az iskola két korábbi igazgatója, Kóbor Zoltán és Lakat Attila is. Sárvár város nevében Kondora István polgármester köszöntötte a jubileumát ünneplő intézményt, és átadta Szijártó Zsolt igazgatónak Sárvár Város Önkormányzatának jubileumi emléklapját. Az ünnepségen beszédet mondott Rozmán László tankerületi igazgató is.
Szijártó Zsolt igazgató ünnepi beszédében felidézte az iskola ötvenéves történetének legfontosabb állomásait, sikereit és közösségi élményeit. Köszönetet mondott mindazoknak a pedagógusoknak és munkatársaknak, akik munkájukkal hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez. Kiemelte, hogy a jubileumi emlékév programjai méltó módon mutatták be az iskola múltját és jelenét, valamint hangsúlyozta, hogy a Nádasdy iskola ma egy modern, befogadó és sikeres oktatási intézmény.
A gálaműsorban jelenlegi és egykori diákok léptek színpadra. Az előadások között énekes, hangszeres, prózai és színpadi produkciók egyaránt helyet kaptak. Fellépett az 1. a osztály Csiribiri gyerekek énekegyüttese, a 7. évfolyam csengettyűző csoportja, Lampert Lilla, Tóth Márton, a felsős énekkar Csőszné Bolfert Enikő vezényletével, az iskola Dömdödöm társulata, valamint az 5. b osztály tanulói.
A jubileum alkalmából Hallerné Horváth Márta nyugalmazott ének-zene tanár és kórusvezető felhívására több egykori énekkaros is visszatért az iskolába. A közös fellépés során generációk találkoztak a színpadon, amely a gála egyik legmeghatóbb pillanata volt.
Az ünnepi esten megnyílt Benkő Sándor Arany-kamera díjas fotóriporter kiállítása is, amely az emlékév eseményeit mutatja be a látogatóknak.
További híreink
Bognár Nóra, a Sárváriakért Egyesület jelöltje nyerte az időközi választást
2026.08.31
Bognár Nóra, a Sárváriakért Egyesület jelöltje nyerte a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben az augusztus 30-án tartott időközi önkormányzati választást.
Tovább...PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2026.08.28
Sárvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő Sárvári Gyógyfürdő Kft. (9600 Sárvár, Vadkert utca 1. cégjegyzékszám: 18-09-104337) ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére.
Szeptemberben lesz az éves eboltás
2026.08.26
Szeptember 12-én lesz az éves eboltás Sárváron. Dr. Szerémi Zoltán állatorvos tájékoztatása szerint az eboltást a korábbi évekhez hasonlóan a város négy pontján tartják meg.
Augusztus 20. - Államalapításunk és városunk ünnepe
2026.08.25
Az idei évben augusztus 20-21-én Sárvári Folk- és Várfesztiválra hívták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai.
Tovább...Hálaadó szentmisén köszöntötték a Szent Miklós Plébánia új lelkipásztorait
2026.08.12
Hálaadó szentmisén köszöntötték Aigner Géza plébánost és Rákos József káplánt a Szent Miklós-templomban. Az új lelkipásztorok augusztus 1-jén kezdték meg szolgálatukat a plébánián. A szentmisén az egyházközség, a katolikus iskola és Sárvár Város Önkormányzata képviselői is üdvözölték őket.
Tovább...Szlovén példák inspirálják Sárvár turisztikai fejlesztését
2026.08.12
Sárvár Város Önkormányzata, a Nádasdy Kulturális Központ és a Pannon Business Network képviselői szakmai tanulmányúton jártak Szlovéniában. A DanubeCrafts projekt keretében a turisztikai együttműködés, a desztinációmenedzsment, valamint a kulturális örökség digitális és élményszerű bemutatásának jó gyakorlatait ismerték meg.
Tovább...











