Hírek
Sárvár öt sárvári fotós szemével a Nádasdy-várban!
2025.10.20
„Sárvár Szubjektíven – 2025” címmel nyílt kiállítás Auer Gábor, Benkő Sándor, Dr. Kereszty Gábor, Makrai Tamás és Wieder Sándor sárvári fotósok, fotóművészek Sárvárt bemutató alkotásaiból a Nádasdy-vár Folyosógalériáján.
A megjelenteket Molnár Andrea, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatóhelyettese köszöntötte, aki elmondta, hogy a tárlat része a "Sárvár 2025 - A jelenné vált jövő" jubileumi rendezvénysorozatnak és a Sárvári Fotószüret 2025 programnak is. Majd Sárvár Város Önkormányzata képviseletében Kondora István polgármester köszöntötte az alkotókat méltatva az öt fotós munkáját.
A tárlatot Horváth Valéria, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola tanára nyitotta meg, akinek lélekmelengető megnyitóbeszéde méltó kiegészítése volt a fotóknak, amelyben kiemelte, hogy a falon lógó motívumok akár védjegyei is lehetnének kisvárosunknak.
További híreink
Az újraélesztést ünnepeltük Sárváron
2025.10.20
Október 16-án, az újraélesztés világnapján három sárvári iskolában tartottak oktatást a mentőszolgálat munkatársai, közel 150 diákkal ismertették meg az újraélesztés helyes folyamatát. A rendezvény a Szent László Katolikus Általános Iskolában kezdődött, ahol egy adományozási ünnepségre is sor került.
Tovább...Emelkedett a városunkba látogató vendégek száma
2025.10.20
Sárvár a 2025-ös főszezonban is kedvelt úticél volt. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idei év első nyolc hónapjában csaknem 5 százalékkal emelkedett a városunkba látogató vendégek száma a 2024-es bázisévhez viszonyítva.
Tovább...Egy héten át ünnepelték Sárváron az idősek világnapját!
2025.10.20
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ szervezésében több program is várta az időseket az idősek világnapja alkalmából, jártak Budapesten, közös filmnézés és színházi előadás is szerepelt a programban.
Tovább...Klímaelőadást tartott Sárváron Áder János
2025.10.19
A fenntarthatóság témájában tartott klímaelőadást Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt köztársasági elnök október 8-án a Sárvár Arénában mintegy 600 általános és középiskolás diák számára. Előadásának fő üzenete volt, hogy a „dobd el” kultúra helyett a körforgásos gazdaság felé kell fordulnunk.
Tovább...Megáldották a felújított Kis Szent Teréz kápolnát
2025.10.19
Búcsúi, ünnepi szentmisét tartottak a kertvárosi Kis Szent Teréz kápolnánál október 5-én. A szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök celebrálta, megáldotta az 1941-ben felszentelt kápolnát, amely teljes körű felújításon esett át és egy harangtoronnyal is bővült.
Tovább...Ünnepi koncert Pernecker Csilla egykori tanítványaival
2025.10.12
Énekeljünk együtt! címmel ünnepi koncertet adtak Pernecker Csilla tanárnő egykori tanítványai a Tinódi Gimnáziumban. Meglepetésekkel, megható pillanatokkal, szívből jövő öröménekkel telt az este, Csilla néni kitüntetést vehetett át Sárvár zenei életében betöltött több évtizedes meghatározó szerepéért.
Tovább...