Hírek
Tisztújítást tartottak a polgárőrök
2021.09.16
Tisztújító közgyűlést tartott Sárvár Város Polgárőr Egyesülete, mivel Kovács Ferenc elnök lemondott tisztségéről. Az új elnök Varga Miklós lett, akit egyhangúlag szavazott meg a tagság.
Utolsó alkalommal tartott közgyűlést Kovács Ferenc a sárvári polgárőr egyesület elnökeként, 8 éves szolgálata után ugyanis lemondott tisztségéről. A város nevében Kondora István polgármester megköszönte Kovács Ferencnek a Sárvár érdekében, sok éven át végzett áldozatos tevékenységét.
A leköszönő elnök 28 éve tagja a polgárőrségnek, amelytől ezután sem fog elszakadni, továbbra is vezetőségi tag lesz, és segíti az egyesület munkáját.
A közgyűlésen Kovács Ferenc még beszámolt a 2020-as esztendő eseményeiről, statisztikáiról. Elmondta, hogy a tavalyi évben 1554 óra szolgálatot teljesítettek a sárvári polgárőrök.
- A 2020-as esztendő a vírushelyzet miatt egy kicsit rontott a munkánkon. Megvolt határozva az, hogy a 65 év feletti polgárőrök nem mehetnek szolgálatra, és volt olyan is, aki félt kimenni a közterületre, ezért ritkábban vállalt szolgálatot. Így 660 órával kevesebbet értünk el, mint 2019-ben. A feladatokat tekintve nem volt visszaesés, a vírushelyzet adott nekünk munkát. Ellenőriztük a szabályok betartását, a lezárt parkokat, segítettünk az állampolgároknak. A visszajelzések alapján jól végeztük a munkánkat, az állampolgárok számíthattak ránk – értékelt Kovács Ferenc.
Az eseményen új elnököt választottak a polgárőrök, a tagság egyhangúlag - egy tartózkodás mellett - szavazott bizalmat Varga Miklósnak. Az új elnök legfontosabb feladatának a tagtoborzást, a fiatalok megszólítását nevezte.
- 2017-ben kerültem a polgárőrök közé, ez egy nagy család, nagyon jó tagtársaink vannak. Az elmúlt időszakban az ember úgy gondolom, hogy tett azért, hogy jó polgárőr legyen, és úgy veszem észre, hogy a tagtársak ezt el is ismerik, talán ennek köszönhető az is, hogy most elnök lehettem. A legfontosabb cél a tagtoborzás. Amit elkezdtünk 2020 elején, azt szeretnénk folytatni, a középiskolákat mindenképp meg szeretnénk szólítani, de meg szeretnénk szólítani most már az általános iskolákat is. 30 éves a polgárőrség, ideje most már a lakosságnak tudni, hogy mi civilek vagyunk, mi őértük vagyunk, próbálunk segíteni mindenben – fogalmazott Varga Miklós.
A közgyűlésen elismerések átadására is sor került. Jubileumi kitűzőt nyújtottak át a 15 és 20 éve szolgáló polgárőröknek, továbbá a kiváló munkát végző polgárőrök jutalmat vehettek át.
További híreink
Közmeghallgatás és képviselő-testületi ülés lesz február 13-án
2025.02.11
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete február 13-án, csütörtökön 16 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében közmeghallgatást tart. A téma a lakosságot érintő várospolitikai kérdések.
Tovább...Felállították az új csényeújmajori útszéli keresztet
2025.02.11
Egy új gránitkereszt került a csényeújmajori útelágazáshoz. A 130 éves kereszt közösségi összefogás eredményeként újulhatott meg. A Csényei Római Katolikus Egyházközség, Csénye Község Önkormányzata, Sárvár Város Önkormányzata és a Szele család is támogatást nyújtott az elkészítéséhez, helyi vállalkozók térítésmentesen vállalták a kereszt felállítását.
Tovább...Fogadóórát tartanak a Sárváriakért Egyesület képviselői
2025.02.11
A Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselői, Strompová Viktória, Klimits István, Toldi Tamás és Gácsi Tibor fogadóórát tartanak február 24-én 15:30 és 17:00 között az önkormányzati hivatal 218-as számú irodájában.
Tovább...Félmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a Gárdonyi iskolában
2025.02.10
A Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola épületének korszerűsítését érintő fél milliárd forintos fejlesztést jelentett be Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke február 7-én. A projekt megvalósítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében nyert támogatást a Sárvári Tankerületi Központ.
Tovább...Megemlékezés a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján
2025.02.09
1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor, ennek emlékére 2005-ben az ENSZ Közgyűlése január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A felszabadulás 80. évfordulóján hazánkban és szerte a világban megemlékezéseket tartottak. Sárváron is fejet hajtottak az elhurcolt zsidók emlékére,
Tovább...Átadták az ingyenes LED csomagokat
2025.02.09
Megérkeztek és január végén kiosztásra kerültek az ingyenes lakossági LED-csereprogramban igényelt izzók. A program második körében 172 sárvári háztartás igényelt energiatakarékos, hosszú élettartamú LED fényforrásokat. Az izzókat január 27-30. között lehetett átvenni a Sárvár Aréna sportolói bejáratánál.
Tovább...