Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Kondor János festőművész tárlata a Nádasdy-várban

2022.05.20

Kondor János festőművész-galériavezető nyugdíjba vonulása alkalmából a Galeria Arcisban nyílt kiállításán szülővárosának Sárvárnak az érdemérmét is megkapta. A Megörökített idő című tárlat megnyitására szinte megtelt a kiállítóterem. A falakon látható alkotások többsége a világjárvány alatti bezártság idején készült.

Kondor János festőművész tárlata a Nádasdy-várban

Ritkán érkeznek ilyen sokan a sárvári kortárs galériába, alkotótársak, ismerősök és barátok sokasága vett részt az eseményen, köszöntve az alkotót és a műveit. A Megörökített idő című tárlat megnyitóján Kondor Jánost üdvözölte Takács Zoltán Bálint intézményvezető és Kondora István polgármester.

 

– Szerencsés, akinek a hobbija a munkája. Kondor János közéjük tartozik, hisz kiváló ábrázoló készsége és vizuális gondolkodása remek alapot biztosít festői tevékenységéhez és kiállításszervező munkájához – fogalmazott megnyitóbeszédében Tóth László festőművész.

 

A hamarosan a 65. születésnapját ünneplő művészt a Nádasdy Kulturális Központ nevében Takács Zoltán Bálint igazgató köszöntötte két festményt adományozva. Kondora István polgármester pedig átadta több mint három évtizedes alkotói és közművelődési életpályája elismeréseként az önkormányzat által adományozott Sárvár Városért Érdemérmet.

Kondor János festőművész tárlata a Nádasdy-várban

Kondor János 1980-ban a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán végzett, majd 1985-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Bráda Tibor osztályában diplomázott. 1986-tól dolgozik a sárvári Kossuth Lajos Művelődési Központban, amelynek 2005-től vezetője volt.

 

– Káldon kezdtem tanítani, majd a sárvári művelődési központ munkatársa lettem, egy olyan közösségnek a tagja, amely hosszú ideig, generációkon keresztül meghatározta Sárvár szellemi életét – mesélte Kondor János.

 

A nemrég negyvenéves fennállását ünnepelt sárvári galériát egy esztendő híján, majd negyedszázada vezeti Kondor János. Ez idő alatt számos helyi és ismert alkotó mutatkozhatott be a Nádasdy-várban, amely országos ismertségre is szert tett. Közművelődési tevékenysége mellett töretlen volt alkotói munkája is. Ennek újabb állomása a karantén alatti bezártság idején készült festményekből most látható tárlat is.

 

- Nem a bezártság, hanem az alatt az idő alatt eszembe jutott emlékek és gondolatok voltak inspirálóak – mondta el a képekről. Kondor János sárvári festőművész kiállítása május 31-ig tekinthető meg a Galeria Arcisban, a Nádasdy-várban. A Sárvári Televízió május 20-án 19 órától vetíti a Kondor Jánossal készített beszélgetést.

További híreink

Ülésezett a sárvári testület - Megalakították bizottságokat

2024.10.26

Október 24-én tartotta első rendes ülését a 2024-2029-re megválasztott sárvári képviselő-testület. A várost – immár negyedik polgármesteri ciklusát kezdve – ismét Kondora István polgármester vezeti, Sárvár alpolgármestere Dr. Máhr Tivadar.

Tovább...

Az 56-os hősökre emlékeztünk

2024.10.25

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából október 22-én tartották a városi megemlékezést. Az ünnepi megemlékezésre megtelt a Kossuth tér.

Tovább...

Tájékoztatás a kerti hulladék égetéséről

2024.10.16

Október 20-tól november 30-ig lehet az avart és a kerti hulladékot égetni Sárváron az önkormányzat környezetvédelemről szóló rendelete értelmében. Hétfőtől péntekig 8 órától 18 óráig lehet végezni az égetést a tűzvédelmi előírások betartásával, szélcsendes, csapadékmentes időben.

Tovább...

Megalakult az új sárvári képviselő-testület

2024.10.13

Október 10-én tartotta ünnepélyes alakuló ülését a 2024. június 9-én megválasztott sárvári képviselő-testület a Nádasdy-vár dísztermében.

Tovább...

Az aradi vértanúkra és gróf Batthyány Lajosra emlékeztünk

2024.10.08

175 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki a szabadságharc 13 honvédtisztjét Aradon, és gróf Batthyány Lajost, Magyarország első felelős miniszterelnökét Pesten. Vértanúinkra október 3-án emlékeztünk Sárváron, az esős időjárás miatt az ünnepségre a Nádasdy-vár aulájában került sor.

Tovább...

Kampel Oszkár és Szabó Lajos Sárvár Városért Érdemérmet kapott

2024.09.28

A 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó ülésén két - közéleti pályafutását befejező - önkormányzati képviselő Sárvár Városért Érdemérem kitüntetést vehetett át.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!