Hírek
Készül a Szatmár utcai óvoda konyhája
2021.05.20
Több fázisban újul meg a Vármelléki Óvoda Szatmár utcai tagóvodája. 2020-ban a tetőfelújítás valósult meg, idén pedig a konyhaépületrész kerül korszerűsítésre. A kivitelezést az önkormányzat saját forrásból finanszírozza.
- Elmúlott az idő, és a technológiai váltások során a konyhaépületrésznek a teljes felújítását kellett megoldanunk. A teljes alatt azt értem, hogy a tetőzetét újraépítettük, a falakat körbe szigeteltük, és az egész konyhatechnológiát ki fogjuk cserélni. Azt gondolom, hogy ezzel a Szatmár úti óvodai részleg is megkapja azt a minőségi besorolást, amit mi annak idején úgy gondoltunk, hogy az óvodáknál is szükséges – fogalmazott Kondora István a munkálatok megtekintésekor.
A polgármester hozzátette, a felújítást követően a foglalkoztatók, az előtér, a konyhatechnológia, a raktárrész is rendben lesz, mind egységes képet fog mutatni. Egyetlen egy dolog marad a jövő évre, a külső színezés.
A város 2021. évi költségvetésében mintegy 100 millió forintot irányoztak elő a Szatmár utcai óvoda konyhaépületrészének felújítására. Kondora István polgármester tájékoztatása szerint a munkálatok jó ütemben haladnak, heteken belül befejeződhet a kivitelezés.
A városvezető emlékeztett, a Szatmár utcai óvoda mellett zajlik a munka a bölcsődénél és a Gárdonyi iskolánál is, továbbá az önkormányzat tervei közt szerepel a gimnázium tetőzetének és a kertvárosi óvoda épületének megújítása is.
További híreink
TÁJÉKOZTATÓ INGYENES LAKOSSÁGI IZZÓCSERE-PROGRAMRÓL
2024.09.14
Sárvár Város Önkormányzata és a CYEB Energiamegoldások Kft.
együttműködésének köszönhetően a sárváriak számára is elérhető lesz az Ingyenes lakossági LED-csereprogram!
SÁGA, cukorgyár – lakóövezetté alakulhatnak az egykori ipari területek Sárváron
2024.09.11
Sárvár két volt ipari területét is közép- és hosszútávú rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánította a kormány, miután tulajdonosaik az önkormányzat támogatásával sikerrel pályáztak, így a Sága volt üzemi területét és a volt cukorgyárat is.
Tovább...Műszaki átadás a kertvárosi kerékpárúton
2024.09.11
Megtörtént augusztus 28-án a műszaki átadás a kertvárosi kerékpárúton, amely már most nagyon népszerű világító aszfaltjával a sárváriak körében. Dr. Máhr Tivadar alpolgármester elmondta, hogy járda és gyalogátkelőhely építésével folytatódik a közlekedés biztonságát szolgáló beruházások sora.
Tovább...Befejeződik a csapadékvíz-elvezető rendszer megújítása
2024.09.11
Pályázati forrásból valósult meg a Kertváros nyugati részén a belterület védelmét szolgáló csapadékvíz-elvezető rendszer megújítását célzó beruházás, amely befejezéséhez közeledik.
Tovább...Ülésezett a sárvári képviselő-testület
2024.09.10
A sárvári képviselő-testület rendkívüli ülést tartott augusztus 29-én, ahol több, a város jövőjét meghatározó téma is napirendre került.
Tovább...Augusztus 20-a Szent István királyunk és városunk ünnepe
2024.09.04
Augusztus 20-a államalapító Szent István királyunk ünnepe, az új kenyér napja, Magyarország hivatalos nemzeti ünnepe, egyben a magyar katolikus egyház egyik főünnepe. Sárváron a 43. Nemzetközi Folklórnapok keretében tartották a Szent István - napi ünnepséget a Nádasdy-vár udvarán.
Tovább...