Hírek
VISSZATÉRT A FESZTIVÁLHANGULAT a Nádasdy-várba
2021.07.20
Július első hétvégéjén a Sárvári Sörexpressz és a XXI. Fúvószenei Várfesztivál sokszínű programjaival nyílt meg a júliusi programkavalkád a Nádasdy -várban. A fúvószene mellett ismert könnyűzenei előadók szórakoztatták a közönséget.
A Sárvári Sörexpressz és XXI. Fúvószenei Várfesztivál pénteki megnyitó ünnepségen Kondora István, Sárvár polgármestere köszöntötte a több száz fesztiválozót a Nádasdy-várban. A polgármester a színpadról jelenthette be, hogy a járvány elleni védekezés újabb szakaszához érkezett, megvan az 5,5 millió beoltott.
A megnyitót követően Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester ingyenes sörcsapolásra látta vendégül a fesztiválozókat. A standokat végigjárva a vendégek betekintést kaptak a sörök világába, és már a rendezvény sikerére is koccinthattak. A fellépők sorát a Delta zenekar nyitotta a Sárvári Sörexpressz első napján, akik igazi bulihangulatot teremtettek a vár udvarára, amely szinte megtelt a koncertre. Majd a Dupla Kávé és Köteles Cindy fellépése következett, az estet DJ Dominique zárta.
A XXI. Fúvószenei Várfesztivál második napján a fanfárok hangjával vette kezdetét a fúvós gála. A szentgotthárdi, a letenyei, a sárvári és a kőszegi fúvósegyüttesek közösen előadott indulókkal hangolták a közönséget. A rendezvényt Ágh Péter országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki köszönetet mondott a fúvós együtteseknek a részvételért.
Sárvár és a fúvószene 111 éve kapcsolódnak egymáshoz. Pernecker János igazgató- karnagy úr kezdeményezésére városunk 1989-ben rendezett első alkalommal Fúvószenei Várfesztivált.Az idei gálánSzentgotthárd Város Fúvószenekara lépett fel először Rápli Róbert karnagy vezetésével. Majd Letenye Város Fúvószenekara örvendeztette meg a közönséget Friman Martin karnagy vezényletével. Harmadikként állt a színpadon a Sárvári Koncertfúvószenekar. Nívódíjas karnagyuk, Szélesi Attila és dr. Máhr Tivadar alpolgármester, aki az együttes tubása, 2005 óta szervezi a Sárvári Fúvószenekari Egyesülettel a fesztivált.
Szabó Ferenc, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke is méltatta a rendezvényt, örömének adott hangot, hogy a járványügyi szabályok lehetővé teszik a fúvószenekarok számára a jelenléti próbák megtartását. Szabó Ferenc a Sárvári Koncertfúvós Zenekarnak egy elismerő plakettet is átnyújtott.
Kőszeg Város Koncertfúvószenekara zárta a 21. fúvószenei gálát. Szilágyi Miklós karnagy fergeteges hangulatot varázsolt a nézőtérre, megtáncoltatták a közönséget. Mint mondta, a pandémia idején is igyekeztek a zenekart összetartani. A fúvós együttesek örömzenélése után vette kezdetét a gálaprogram a színpadon.
A második est fellépőinek sorát az Ámokfutók nyitotta. Kozsó 1994-től szinti pop műfaját népszerűsíti, legismertebb dala a Szomorú szamuráj. A Groovehouse fellépésére teljesen megtelt a vár udvara. Judy és Zsolti a tinédzserektől az idősebb korosztályig mindenkit megénekeltetett. Dévényi Tibi bácsi retro discoja lázba hozta a közönséget és fogytak a pöttyös labdák.
A Sörexpressz harmadik napja a rockzene jegyében telt. Már Vikidál Gyula, a P. Mobil, a P. Boksz és a Dinamit egykori énekese koncertjét is nagyon sokan hallgatták. A Lord együttes koncertjére aztán ismét megtelt a várudvar. A jövőre 50 éves fennállását ünneplő vasi zenekar rajongótábora szinte minden dalt együtt énekelt, dúdolt az együttessel.
A járványügyi szabályokat betartva három nap alatt ezrek buliztak együtt a Nádasdy – vár falai között.
TRG
További híreink
Átadták az első sárvári Babaköszöntő csomagot
2025.01.27
A 2025-ös év első sárvári újszülöttje Burka Barbara és Horváth Gábor negyedik gyermeke, Horváth Simon lett. Az első Sárvári Babaköszöntő csomagot a kisfiú szülei vehették át Kondora István polgármestertől és Dr. Máhr Tivadar alpolgármestertől.
Tovább...A sárvári Prima-díjasokat köszöntötték
2025.01.27
Január 20-án a Városházán köszöntötték a Vas Vármegyei Prima díj gálán kitüntetett, a helyi gazdaság, oktatás és sportélet terén kiemelkedő tevékenységet végző sárvári személyeket. Az önkormányzat nevében Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester gratulált Németh Ferencnek, Hevér Mihálynénak és Balázs Ádámnak.
Tovább...A Vármelléki óvodát támogatták a Sárvár Városi Bál résztvevői
2025.01.23
Idén ismét a Sárvár Városi Bállal indult a farsangi szezon. A hagyományokhoz hűen a bált Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg a Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spaban, aki örömének adott hangot, hogy a jókedv és a jótékonyság megint találkozik a bálban.
Tovább...Fogadóórát tart január 30-án Dr. Máhr Tivadar alpolgármester
2025.01.23
Fogadóórát tart Dr. Máhr Tivadar alpolgármester január 30-án, csütörtökön 15 – 17 óráig. Dr. Máhr Tivadart megkereshetik ezen időtartamban a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatalban lévő irodájában és telefonon, a 06 95 323 555-ös telefonszámon.
Tovább...Januárban érkeznek a LED-izzók
2025.01.14
Az ingyenes lakossági LED-csere programban igényelt izzókat 2025. január 27-30. között lehet átvenni a Sárvár Arénában. Az izzókat a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai osztják ki városrészenként eltérő időpontokban.
Tovább...TELT HÁZ AZ ÚJÉVI KONCERTEN
2025.01.07
A Sárvári Koncertfúvószenekar hangversenyével indult a sárvári kulturális évad! Sárvár város fúvószenekarának újévi hangversenyén – Pernecker János karnagy által 1974-ben megszervezett első koncert óta – immár 51. alkalommal köszönthette együtt a közönség és a Sárvári Koncertfúvószenekar az új esztendőt. A hangversenynek ötödik alkalommal adott otthont a Sárvár Aréna.
Tovább...