Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Jó ütemben halad a Szatmár utcai óvoda felújítása

2023.07.20

A város vezetői a kivitelezőkkel együtt bejárást tartottak a Vármelléki Óvoda Szatmár utcai telephelyén, ahol tavasz óta zajlanak a bővítési, illetve felújítási munkálatok. A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló projekt jó ütemben halad, a bontási munkálatok befejeződtek és már az építkezés fázisában tart a kivitelezés.

Az óvoda régi épületszárnya kívül belül megújul

Tornaszoba, többcélú nagyterem, foglalkoztató helyiségek, tárolók, mosdó, öltöző is kialakítására kerül a Szatmár utcai óvoda új épületrészében, amelynek felújításához vissza nem térítendő támogatást nyert Sárvár Város Önkormányzata egy európai uniós pályázat keretében. A munkálatok előrehaladásáról Kondora István polgármester számolt be a helyszíni bejárás alkalmával, aki Szabó Zoltán alpolgármesterrel, dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyzővel és dr. Bankits László aljegyzővel járt a kivitelezés helyszínén.

- Néhány hónapja kezdtük el a Szatmár utcai óvoda bővítését, megszépítését. Én azt látom, hogy a gyermekintézményeink – a bölcsőde és az óvodai telephelyek – felújítása ezzel 90 százalék fölé érkezik. Egyetlen egy kis adósságunk van még, a kertvárosi óvoda – emelte ki a polgármester.

Hozzátette, az épület eddig két részlegben működött, a felújítás alatt álló épületrész már nagyon régóta nem óvodai funkciót töltött be, eléggé leromlott állapotba került.

- Nagyon jelentős felújításokat kell végezni, hiszen az alsó szigetelést és a tetőszerkezetet is teljes egészében újjá kell építeni. És nyilván, ha már építünk, akkor egy modernebb fűtési rendszert és egy esztétikus külsőt is szeretnénk neki adni – fogalmazott.

A belső térben zajló munkálatokat megtekintette dr. Szijártó Valéria, Kondora István, Szabó Zoltán és dr. Bankits László

A projekt a TOP Plusz Program keretében valósul meg. A beruházás a Sárvári Vármelléki Óvoda Szatmár utcai telephelyének fejlesztését, helyiségeinek felújítását, átalakítását, eszközbeszerzést, továbbá az udvar felújítását, emellett megújuló energiaforrás, napelemes rendszer kialakítását, akadálymentes parkoló létesítését, komplex akadálymentesítését célozza. A kivitelezés költsége nettó 259 millió forint.

- Vannak olyan elemek, amik augusztus végére befejeződnek, például a most működő csoportszobáknak a kibővítése, ott egy kis faláthelyezést kell végezni. A munka többi része reményeim szerint az év legvégére teljes egészében készen lesz – ismertette Kondora István.

Az önkormányzat bízik abban, hogy a megújuló óvodaépület segíti a kisgyermekes családok mindennapi életvitelét. A gyermeküket jó kezekben és korszerű, kulturált, jól felszerelt környezetben tudva, egyre növekvő számban veszik majd igénybe az ellátást.

További híreink

Fedezd fel a digitális ügyintézés forradalmát akár a zsebedből is!

2024.12.20

A digitális világ új szintre lép, és a Digitális Állampolgárság Program keretein beül bárki részese lehet ennek az átalakulásnak! A Digitális Állampolgár alkalmazás elhozza a papírmentes, gyors és kényelmes ügyintézést, mindezt a telefonunkról.

Tovább...

TÁJÉKOZTATÓ A GYERMEKORVOSI KÖRZETEKRŐL

2024.12.19

Az Országos Kórházi Főigazgatóság OKFŐ/45355-17/2024. számú, a sárvári gyermekorvosi körzetek átalakításáról szóló intézkedésére figyelemmel 2025. JANUÁR 1-TŐL az alábbiak szerint módosul a gyermekorvosi körzetek beosztása.

Tovább...

Babaköszöntő csomagot kapnak jövő évtől a sárvári újszülöttek

2024.12.16

A sárvári képviselő-testület decemberi ülésén Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, örömmel jelentette be, hogy Babaköszöntő csomaggal szeretné a jövőben a sárvári újszülötteket üdvözölni Sárvár Város Önkormányzata. Az ehhez szüksége rendeletet egyhangú döntéssel támogatta a képviselő-testület.

Tovább...

2025. évi hulladéknaptárak

2024.12.16

Megjelentek a 2025. évi hulladéknaptárak, hulladékszállítási időpontok. A kommunális, a szelektív és a zöldhulladék elszállításáról oldalunkon és az stkh.hu weboldalon is tájékozódhatnak.

Tovább...

Decemberi testületi ülés

2024.12.13

A sárvári képviselő-testület december 12-én tartotta idei utolsó ülését a Városháza nagytermében, amely a Sárvári Tinódi Gimnázium énekkarának karácsonyi műsorával és Kondora István polgármester ünnepi köszöntőjével zárult.

Tovább...

Köszönet a civileknek!

2024.12.13

Civil vacsorára hívta Sárvár Város Önkormányzata a városban működő civil szervezetek képviselőit december 4-én. A hagyományos évzáró rendezvényen mintegy 60 civil szervezet képviselője vett részt.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!