Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Filmzenék a vonósok koncertjén

2023.06.19

Május 20-án két telt házas előadást is tartottak a ZeneHázában a Sárvári Vonósok. Az idei tavaszi hangversenyükre – a korábbi nagy sikerre való tekintettel – ismét filmzenékkel készültek.

Csikós-Kovács Éva vezetésével adtak műsort a vonósok

A Rocky III. című film betétdalával kezdődött az idei tavaszi koncert a ZeneHázában. A Sárvári Vonósok színes összeállítással készültek közönségüknek, az indiános, háborús filmektől kezdve, a romantikus filmen át, a mesék világába is elkalauzolták a hallgatóságot.

Örömjátékukat egy-egy produkciónál énekszó egészítette ki. A humorral fűszerezett könnyed tavaszi koncert mottója Theodore Rooseveltől származott, és így szólt: „Tedd, amit tudsz, ott, ahol vagy, azzal, amid van, és a többivel ne törődj!”

Filmzenéket játszottak a zenekar tagjai

A Sárvári Vonósok egymás után két telt házas előadást is tartottak, 16 és 19 órai kezdettel. A koncert iránt olyan nagy érdeklődés mutatkozott, hogy az előzetes regisztráció során mindössze két nap alatt elkeltek a helyek.

- Nagyon-nagyon meglepődtünk, és jó érzéssel töltött el minket, hogy van igény erre a koncertre, és ennyire szeretnek minket az emberek, úgyhogy ez mindig egy új lendületet ad nekünk – fogalmazott Csikós-Kovács Éva művészeti vezető, aki hamarosan anyai örömök elé néz. Elárulta, hogy a zenekar vezetését egy kis időre átadja Rabi Juliannának.

Énekszóval csendült fel egy-egy dal a koncerten

A közönség ezúttal is vastapssal köszönte meg a vonósoknak, hogy elvarázsolták őket távoli vidékekre, izgalmas kalandok, mesebeli élmények világába.

További híreink

Már június 23-án, vasárnap lesz szúnyoggyérítés Sárváron!

2024.06.21

Sárvár Város Önkormányzata a hozzá érkezett lakossági jelzések alapján nem vár a katasztrófavédelem által szervezett szúnyoggyérítés idejéig, hanem saját forrásból finanszírozva megrendelte a földi, kémiai gyérítést.

Tovább...

Átadták a megbízóleveleket a megválasztott önkormányzati képviselőknek

2024.06.21

Június 20-án délután átadta a megbízóleveleket a június 9-én megválasztott önkormányzati képviselőknek dr. Komáromi László, a Helyi Választási Bizottság elnöke, dr. Szijártó Valéria, a Helyi Választási Iroda vezetője, Erdős Katalin, a Helyi Választási Iroda helyettes vezetője a Városházán.

Tovább...

Június 28-án szúnyoggyérítés lesz Sárváron

2024.06.20

2024. június 28-án szúnyoggyérítés lesz Sárvár város területén. A földi kémiai védekezés a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2024. június 29-30.

Tovább...

Három kompenzációs listás képviselő lesz Sárváron

2024.06.18

A Sárvári Helyi Választási Bizottság a június 9-i helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásával kapcsolatban megállapította a kompenzációs listás választás eredményét az egyéni választókerületi választás eredményéről kiállított jogerős jegyzőkönyvek alapján.

Tovább...

Lomtalanítási tájékoztató 2024

2024.06.12

Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei évben is valamennyi - vegyes hulladékgyűjtésre kötelezett és bevont - lakossági ügyfele részére biztosítja a lomhulladék összegyűjtését és elszállítását.

Tovább...

Heten újráztak, egy új képviselő Sárváron!

2024.06.10

Június 9-én rendben lezajlott településünkön a helyi önkormányzati választás. Nyolc egyéni mandátum sorsáról dönthettek a választópolgárok, heten újráztak, egy új képviselő kerül be a testületbe.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!