Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Felavatták a Dévai utcai játszóteret

2024.06.04

Május 24-én ünnepélyes keretek között avatták fel a Dévai és Újsziget utcai játszóteret. Az ünnepség jó hangulatban és nagy érdeklődés mellett zajlott.

Sárvár egyik legszebb játszótere lett a Dévai utcai
Sárvár egyik legszebb játszótere lett a Dévai utcai

Az átadón megjelenteket Vinter István, a körzet önkormányzati képviselője köszöntötte, aki örömének adott hangot, hogy a családok évek óta áhított vágyát sikerült teljesíteni ezzel a játszótérrel, amely tavaly újult meg, idén pedig ívókút és egy újabb játékelem is került ide.

Vinter István képviselő és Földi Árpád, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke is köszöntötte a résztvevőket
Vinter István képviselő és Földi Árpád, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke is köszöntötte a résztvevőket

- Nagyon örülök, hogy igazi ünnepé tudtuk varázsolni ezt a délutánt, amikor kicsik és nagyok egyaránt jól érezhették magukat! Néhány évvel ezelőtt indult játszótérfelújítási programunk, amit kiemelten fontosnak tartunk, hogy a sárvári családok és gyermekek ezáltal is otthonosabban érezhessék magukat városunkban. Idén tavasszal új homokozók, új játszóeszközök kerültek hat játszótérre is 15 millió forint értékben. Készülnek a tervei már egy újabb játszótérnek is! – sorolta Dr. Máhr Tivadar, aki hozzátette: a Dévai és Újsziget utcai játszótér az „Élhető Sárvár” projekt részeként valósulhatott meg, melyben csapadékvíz elvezető rendszerek újulhattak meg, parkolók, okos zebrák létesültek, egy viszont közös ezekben, az itt lakók jólétét nagyban elősegíti.

A családok évek óta áhított vágyát sikerült teljesíteni a játszótérrel
A családok évek óta áhított vágyát sikerült teljesíteni a játszótérrel

Az átadón részt vett Kondora István polgármester és Földi Árpád, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke is.

Finom pörkölt, lufihajtogatás, a Kanona Band majd Csuta zenéje mellett jó hangulatban telt a délután és az este.

További híreink

Fedezd fel a digitális ügyintézés forradalmát akár a zsebedből is!

2024.12.20

A digitális világ új szintre lép, és a Digitális Állampolgárság Program keretein beül bárki részese lehet ennek az átalakulásnak! A Digitális Állampolgár alkalmazás elhozza a papírmentes, gyors és kényelmes ügyintézést, mindezt a telefonunkról.

Tovább...

TÁJÉKOZTATÓ A GYERMEKORVOSI KÖRZETEKRŐL

2024.12.19

Az Országos Kórházi Főigazgatóság OKFŐ/45355-17/2024. számú, a sárvári gyermekorvosi körzetek átalakításáról szóló intézkedésére figyelemmel 2025. JANUÁR 1-TŐL az alábbiak szerint módosul a gyermekorvosi körzetek beosztása.

Tovább...

Babaköszöntő csomagot kapnak jövő évtől a sárvári újszülöttek

2024.12.16

A sárvári képviselő-testület decemberi ülésén Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, örömmel jelentette be, hogy Babaköszöntő csomaggal szeretné a jövőben a sárvári újszülötteket üdvözölni Sárvár Város Önkormányzata. Az ehhez szüksége rendeletet egyhangú döntéssel támogatta a képviselő-testület.

Tovább...

2025. évi hulladéknaptárak

2024.12.16

Megjelentek a 2025. évi hulladéknaptárak, hulladékszállítási időpontok. A kommunális, a szelektív és a zöldhulladék elszállításáról oldalunkon és az stkh.hu weboldalon is tájékozódhatnak.

Tovább...

Decemberi testületi ülés

2024.12.13

A sárvári képviselő-testület december 12-én tartotta idei utolsó ülését a Városháza nagytermében, amely a Sárvári Tinódi Gimnázium énekkarának karácsonyi műsorával és Kondora István polgármester ünnepi köszöntőjével zárult.

Tovább...

Köszönet a civileknek!

2024.12.13

Civil vacsorára hívta Sárvár Város Önkormányzata a városban működő civil szervezetek képviselőit december 4-én. A hagyományos évzáró rendezvényen mintegy 60 civil szervezet képviselője vett részt.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!