Hírek
Sikeresen szerepeltek a helyi szállásadók a Kisfaludy Programban
2020.10.12
A turizmus lehet a koronavírus-járvány egyik legnagyobb vesztese, még úgyis, hogy a belföldi szállásadók egy vendégekkel teli nyarat tudhatnak maguk mögött.
Ennek a gazdasági ágazatnak az újraindításához nagy segítséget nyújt a Kisfaludy Program, amelyben nagyon sikeresen szerepeltek a sárvári vállalkozások, összesen mintegy 750 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek fejlesztésre.
Sárváron több mint 70 magánszállás, az ötcsillagos Spirit Hotel Thermal Spa és három helyi panzió is kapott támogatást. Dr. Máhr Tivadar alpolgármester a napokban az egyik nyertes pályázóhoz, a Joós Apartmanba látogatott el.
Joós Attila tulajdonos elmondta, az apartman három szobájára szobánként 1 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert.
- Huszonegy éve vásároltuk meg ezt a területet, már akkor is a vendégek fogadására szántuk. Három klímás szobánk van, mindegyikhez külön fürdőszoba tartozik, és van egy közös konyha, folyosó. Már elkezdtük a támogatás felhasználását, megtörtént a gázkazáncsere. Letérkövezzük majd az udvart, novemberben pedig megállunk egy hónapra, és a három fürdőszoba teljes felújítása következik - szólt Joós Attila, aki hozzátette, még soha nem kaptak semmilyen támogatást az elmúlt két évtizedben, és most a legjobbkor jött ez a 3 milliós forrás a szálláshely felújításához.
Dr. Máhr Tivadar alpolgármester örömének adott hangot, hiszen mint mondta, a Kisfaludy Program nagy segítséget jelent a sárvári szállások fejlesztéséhez, a járványhelyzet utáni újrainduláshoz.
- Az idei évben különösen jó hír volt, hogy a Kisfalud Programból a szállásadóink nagyon szép nyereményeket tudtak elhozni. Az ötcsillagos Spirit Hotel Thermal Spa 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, és sikeresen pályáztak a Thermal Panzió, a Tinódi Fogadó valamint a Vár park Panzió tulajdonosai is. 71 sárvári magánszállás szobánként 1-1 millió forintot, összesen mintegy 150 millió forintot nyert. Ez azt jelenti, hogy a helyi turizmus ennyi összeggel tudott gazdagodni, és a következő időszakban erre alapozva olyan tervezett fejlesztéseket tudnak végre hajtani, amelyek a megújulást szolgálják, és vendégszámnövekedést hozhatnak a következő években – húzta alá Sárvár alpolgármestere.
Az idei év nagyon nehéz év a járvány miatt, és az a nagyon jó tendencia, ami az elmúlt 10 évben megfigyelhető volt, hogy minden évben 10 -15 %-kal tudták a vendégéjszakák számát növelni Sárváron, most megszakadt.
- Szerencsére, a külföldi turizmus szinte teljes eltűnésével, sikerült átstrukturálnunk a turizmust, és növelni a belföldi vendégek arányát. A sárvári turizmus nagyon megsínyli ezt a járványidőszakot, és ez igaz a Sárvárfürdő látogatottságára is. Bár a nyári adatok a vártánál jobban alakultak, összességében igaz, hogy mindenben megfeleződtünk. Az elmúlt évben több mint 600 ezer vendégéjszaka realizálódott Sárváron, most az első 8 hónapban 250 ezer körüli éjszakát töltöttek nálunk a vendégek. Ha véget ér a járvány, akkor a Kisfaludy Program nyújtotta fejlesztésekre is alapozva új lendülettel kell elindítanunk a turizmus. Azt gondolom, hogy a sárvári turizmus bázisa nagyon erős, ezt nem lehet egyszerre ledönteni, de új megoldásokkal kell előjönnünk, kik kell használnunk az új turisztikai térség minősítés adta lehetőségeket, és együttműködésekre kell törekednünk – mondta Dr. Máhr Tivadar.
Ágh Péter országgyűlési képviselő is értékelte a sárvári szállásadók Kisfaludy Programban való részvételét. - Számos szállásadó keresett meg a veszélyhelyzet alatt kétségbeesve, hogy látogatók hiányában miként tudnak továbblépni. A Kormány ezzel a programmal eredményes választ adott erre a kérdésre. Ennek révén olyan fejlesztések előtt nyílt meg az út, amelyek vonzóvá tehetik az adott helyet, ezzel pedig a város vonzerejéhez is hozzájárulnak. A járvány okozta nehéz időben így megteremtődött annak a lehetősége, hogy a kormányzati támogatásból már felkészüljenek a pandémia utáni időkre – szólt a képviselő.
Dr. Máhr Tivadar alpolgármester bízik abban, hogy az év hátralévő hónapjaiban a belföldi turistáknak köszönhetően még nőhet a vendégéjszakák száma városunkban.
További híreink
Félmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a Gárdonyi iskolában
2025.02.10
A Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola épületének korszerűsítését érintő fél milliárd forintos fejlesztést jelentett be Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke február 7-én. A projekt megvalósítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében nyert támogatást a Sárvári Tankerületi Központ.
Tovább...Megemlékezés a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján
2025.02.09
1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor, ennek emlékére 2005-ben az ENSZ Közgyűlése január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A felszabadulás 80. évfordulóján hazánkban és szerte a világban megemlékezéseket tartottak. Sárváron is fejet hajtottak az elhurcolt zsidók emlékére,
Tovább...Átadták az ingyenes LED csomagokat
2025.02.09
Megérkeztek és január végén kiosztásra kerültek az ingyenes lakossági LED-csereprogramban igényelt izzók. A program második körében 172 sárvári háztartás igényelt energiatakarékos, hosszú élettartamú LED fényforrásokat. Az izzókat január 27-30. között lehetett átvenni a Sárvár Aréna sportolói bejáratánál.
Tovább...Sportszervásárlási támogatást nyert a Nádasdy iskola és a katolikus iskola
2025.02.09
A sárvári iskolák ismét eredményesen szerepeltek a Millió lépés az iskoládért programban. Azon intézményeket, amelyek az őszi fordulóban legalább 7-szer teljesítették az Országos Kékkör távját, és 2000 zöldpontot gyűjtöttek, Sárvár Város Önkormányzata 100-100 ezer forint sportszervásárlási támogatásban részesítette. A támogatást az iskolák intézményvezetői, tanulói vették át.
Tovább...PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2025.01.31
Sárvár Város Önkormányzata versenyeztetés útján, nyílt pályázati eljárás keretében értékesít kettő belvárosi, társasházi üzlethelyiséget.
Tovább...Beszámolók ülése volt a januári
2025.01.28
A sárvári képviselő-testület januári ülése Kondora István polgármester két ülés között történt jelentősebb eseményekről szóló beszámolójával kezdődött. Tájékoztatást kaptak a képviselők a polgármester elmúlt időszakban, átruházott hatáskörben hozott döntéseiről is.
Tovább...