Hírek
Beszámolók ülése volt a januári
2025.01.28
A sárvári képviselő-testület januári ülése Kondora István polgármester két ülés között történt jelentősebb eseményekről szóló beszámolójával kezdődött. Tájékoztatást kaptak a képviselők a polgármester elmúlt időszakban, átruházott hatáskörben hozott döntéseiről is.
Kondora István polgármester a napirendek előtt Varga Jenő önkormányzati képviselő leveléből ismertetett egy részletet, amelyben a képviselő kérte, hogy a MAN típusú konténerszállító tehergépjármű elidegenítésére vonatkozó december 12-i határozatát, amelyben a gépjármű CP Portál Kft. részére történő értékesítéséről döntött a képviselő-testület, vonja vissza, és a kérdésben hozzon új határozatot. Varga Jenő mindezzel kapcsolatban ezt írta: „Azon álláspontomat továbbra is fenntartom, hogy jogi értelemben a kérdésben sem én, sem hozzátartozóm közvetlenül nem volt érintett, ugyanakkor a Képviselő-testület döntését követő hangulatkeltéstől nem tudok elvonatkoztatni. Tősgyökeres sárváriként számomra Sárvár Város érdeke mindig is kiemelt jelentőséggel bírt. Számomra a tisztesség és a lokálpatriotizmus nemcsak üres fogalmak, hanem olyan zsinórmértékek, amelyeket vezérlő elvként mindig szem előtt tartok. Én ezen elvek mentén élek és folytatom a helyi politikai pályafutásomat 1998 óta, azaz immár 27 éve, amelyet a választóim rendre képviselőjükké történő megválasztásommal ismernek el.
Ebben a felfokozott légkörben, a fenti elvek figyelembevételével arra az elhatározásra jutottam, hogy az irányadó jogi környezet ellenére, a további felesleges hangulatkeltés megelőzése érdekében célszerűnek tűnne, hogy a Képviselő-testület a 204/2024. (XII.12.) számú határozatában foglaltakat ismételten tekintse át, tárgyalja meg, és a kérdésben hozzon új határozatot.”
Varga Jenő kezdeményezését Kondora István polgármester támogatta, és azzal a javaslattal élt, hogy 12. napirendi pontként vegyék fel és vitassák meg a MAN tehergépjármű értékesítésének ügyét.
Klimits István önkormányzati képviselő módosító indítványt tett, hogy ne most tárgyaljanak a tehergépjárműről, várják meg a kormányhivatalnál általa kezdeményezett törvényességi eljárás álláspontját. Az ellenzéki módosító indítvány nem kapta meg a többségi támogatást, csak a 4 ellenzéki képviselő támogatta.
Kondora István polgármester javaslatára 7 igen, és az ellenzéki képviselők 4 nem szavazatával napirendre vették a MAN tehergépjármű ügyét.
A 12. napirendi pont tárgyalása előtt Varga Jenő önkormányzati képviselő elhagyta az üléstermet, a szavazásban nem vett részt. A polgári oldal képviselőinek 6 igen, és az ellenzéki képviselők 4 nem szavazatával döntöttek a gépjármű értékesítéséről.
A MAN gépjármű értékesítése ügyében hozott decemberi határozatot a képviselő-testület visszavonta. Majd megállapították, hogy a MAN típusú, 2008-ban gyártott konténerszállító tehergépjárművet értékesíteni kívánják. A képviselő-testület a gépjármű forgalmi értékét - a gépjárműre készült járműértékelő szakvéleményben foglaltak alapján – nettó 22.000,- EURO-ban állapította meg, amely a decemberi középárfolyamon nettó 9.046.400,- Ft, azaz bruttó 11.488.928,- Ft. A képviselő-testület elfogadta a C.P.PORTÁL Kereskedelmi, Szolgáltató és Vagyonvédő Kft. bruttó 12.509.500,- Ft összegű vételárat megjelölő decemberi vételi ajánlatát, ennek megfelelően a gépjárműnek a vevő részére történő értékesítéséről döntött. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy a gépjármű értékesítésével kapcsolatos minden további intézkedést és jognyilatkozatot megtegyen, valamint az adásvételi szerződést aláírja, azzal, hogy a tulajdonjog átruházással kapcsolatos valamennyi költség a leendő vevőt terheli.
Az ülésen Czigány István főépítész számolt be 2024. évi tevékenységéről. A múlt évben a főépítészi állásfoglalások, véleményezések között olyan beruházások szerepeltek, mint az AWF új csarnoka, a TARAVIS fejlesztése, a Sága Foods új üzemcsarnoka, illetve lakóházakkal, garázsokkal kapcsolatos vélemények, de a főépítész elé került a Nepomuki Szent János szobor védőépületének felújítása és a hegyközségi kápolna támfalának megerősítése is. A főépítész folyamatosan módosuló jogszabályi környezetben végzi a munkáját, az új építési törvény hatálybalépésével még több feladata lesz, de az önkormányzatnak és a polgármesternek is. Az új építési törvény írja elő a helyi építészeti tervtanács felállítását is, amelyről az ülésen határoztak is.
A Kolping Támogató Szolgálat tavalyi évi tevékenységéről Rábáné Varga Anita szolgálatvezető számolt be. A szolgálat Sárvár és kistérsége fogyatékosággal élő személyeinek nyújt segítséget az önálló életvitelhez, így a lakókörnyezetükben történő ellátásukban, lakáson kívüli közszolgáltatások elérésében támogatja őket.
A Nádasdy Kulturális Központ 2024. évi tevékenységéről Takács Zoltán Bálint igazgató adott tájékoztatást. A múzeumnak tavaly több mint 33 ezer látogatója volt, a könyvtárnak 1314 beiratkozott olvasója volt. Számos rendezvény, kiállítás, klubfoglalkozás várta 2024-ben is az érdeklődőket. A 2025. évi munkatervből Takács Zoltán Bálint kiemelte, hogy Munkácsy Mihály két korai portréjából május 18-án, a múzeumi világnapon nyílik kiállítás.
Határoztak a Kossuth tér 5. szám földszintjén található önkormányzati ingatlan pályázat útján történő értékesítéséről. Elkészültek a Szatmár utcai szennyvíz nyomóvezeték rekonstrukciós munkálatai, amellyel kapcsolatban úgy döntött a testület, hogy térítésmentesen önkormányzati tulajdonba veszi a Vasivíztől a víziközmű létesítményt.
Beszámoló hangzott el a 2024. évi Simon-Júdás napi országos kirakodóvásárról, amelyet idén október 24-25-én szerveznek meg. A polgármester szabadságütemezéséről és az önkormányzati hivatal igazgatási szünetéről is döntöttek a képviselők.
A január 23-i ülés felvételét megtekinthetik a Sárvári Televízióban, az ülés felvétele a televízió YouTube-csatornájára is felkerült.
További híreink
Átadták az első sárvári Babaköszöntő csomagot
2025.01.27
A 2025-ös év első sárvári újszülöttje Burka Barbara és Horváth Gábor negyedik gyermeke, Horváth Simon lett. Az első Sárvári Babaköszöntő csomagot a kisfiú szülei vehették át Kondora István polgármestertől és Dr. Máhr Tivadar alpolgármestertől.
Tovább...A sárvári Prima-díjasokat köszöntötték
2025.01.27
Január 20-án a Városházán köszöntötték a Vas Vármegyei Prima díj gálán kitüntetett, a helyi gazdaság, oktatás és sportélet terén kiemelkedő tevékenységet végző sárvári személyeket. Az önkormányzat nevében Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester gratulált Németh Ferencnek, Hevér Mihálynénak és Balázs Ádámnak.
Tovább...A Vármelléki óvodát támogatták a Sárvár Városi Bál résztvevői
2025.01.23
Idén ismét a Sárvár Városi Bállal indult a farsangi szezon. A hagyományokhoz hűen a bált Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg a Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spaban, aki örömének adott hangot, hogy a jókedv és a jótékonyság megint találkozik a bálban.
Tovább...Fogadóórát tart január 30-án Dr. Máhr Tivadar alpolgármester
2025.01.23
Fogadóórát tart Dr. Máhr Tivadar alpolgármester január 30-án, csütörtökön 15 – 17 óráig. Dr. Máhr Tivadart megkereshetik ezen időtartamban a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatalban lévő irodájában és telefonon, a 06 95 323 555-ös telefonszámon.
Tovább...Januárban érkeznek a LED-izzók
2025.01.14
Az ingyenes lakossági LED-csere programban igényelt izzókat 2025. január 27-30. között lehet átvenni a Sárvár Arénában. Az izzókat a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai osztják ki városrészenként eltérő időpontokban.
Tovább...TELT HÁZ AZ ÚJÉVI KONCERTEN
2025.01.07
A Sárvári Koncertfúvószenekar hangversenyével indult a sárvári kulturális évad! Sárvár város fúvószenekarának újévi hangversenyén – Pernecker János karnagy által 1974-ben megszervezett első koncert óta – immár 51. alkalommal köszönthette együtt a közönség és a Sárvári Koncertfúvószenekar az új esztendőt. A hangversenynek ötödik alkalommal adott otthont a Sárvár Aréna.
Tovább...