Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Családbarát emlékhely lett a Nádasdy-vár

2023.12.04

2023-ban első alkalommal hirdette meg a Nemzeti Örökség Intézete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a Családbarát Emlékhely díjat, azzal a céllal, hogy az emlékhelyeket a családok igényeihez igazodva alakítsák ki, azok vonzók legyenek a családok számára.

Molnár Andrea és Takács Zoltán Bálint a díjjal

A díj fővédnőke Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A díjra az ország 24 emlékhelye nyújtotta be pályázatát (4 budapesti, 20 vidéki emlékhely), és közülük választotta ki az öt tagú zsűri azt a három emlékhelyet, melyek pályázatuk alapján kiérdemelték 2023-ban a Családbarát Emlékhely megtisztelő díjat.

Móczár Gábor elmondta, hogy ezzel a felhívással az volt a céljuk, hogy a nemzeti emlékezet helyszíneit tudatosan közelebb vigyék nemcsak a fiatalabb generációkhoz, hanem a családokhoz is. Az emlékhelyek fenntartása nem elegendő, hanem hidat kell, hogy képezzenek ezek a helyek a múlt, jelen és a jövő között, amely lehetővé teszi, hogy gyerekek, családok, iskolai közösségek is el tudjanak látogatni ezekre a helyszínekre.

Szentkirályi Alexandra, Móczár Gábor, Kardosné Gyurkó Katalin az átadáson

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy ők az egyesület tagságán belül felmérték, hogy a tagcsaládok számára, milyen a családbarát emlékhely, két kategóriában: épített infrastruktúra és szellemi örökség. A család tagja korosztálytól függetlenül találjanak maguknak megfelelő kikapcsolódási lehetőséget, könnyen elérhető legyen az emlékhely, legyen mosdó.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a díj fővédnöke elmondta, hogy köszöni pályázó emlékhelyek eddigi munkáját. Nagyon fontos, hogy tudjuk, honnan jövünk, ismerjük a múltunkat és a jelenünket, hogy a jövőnkre megfelelő választ tudjunk adni. Ebben irányt tudnak iránymutatást adni a történelmi emlékhelyek, hogy a családokhoz még közelebb hozzák a történelmet a családok számára.

Takács Zoltán Bálint és Móczár Gábor az elismeréssel

A díjat Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, fővédnök, Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, és Móczár Gábor a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója adta át. Az idei évben a Budai Várnegyed, az Egri vár és a sárvári Nádasdy-vár érdemelte ki a zsűri döntése értelmében a Családbarát Emlékhely díjat.

Takács Zoltán Bálint a Nádasdy Kulturális Központ vezetője nagy örömmel vette át a Családbarát Emlékhely Díjat. A Nádasdy Ferenc Múzeum a tavalyi évben kiérdemelte a Családbarát Múzeum Címet, az idei évben pedig a Nádasdy-vár, mint emlékhely érdemelte ki ezt a kitüntető címet. Sárvár a világ közepe, melynek közepe maga a Nádasdy-vár. Örömének adott hangot, hogy bent lehetnek a díj aranycsapatába. Eger, Buda és Sárvár, a magyar történelem fontos helyszínei, melyek fontos ívet húznak át, tengelyt képeznek az országon át. Minden programjukat úgy állítják össze, hogy a család minden tagja találjon magának kikapcsolódási lehetőséget a Nádasdy-várban.

A 2023-as esztendő díjazottjai

Takács Zoltán Bálint és Molnár Andrea programigazgató átvette az elismerő oklevelet és a hozzá tartozó gránit táblát, melyet a napokban a Nádasdy-várban helyeznek el.Takács Zoltán Bálint és Molnár Andrea programigazgató átvette az elismerő oklevelet és a hozzá tartozó gránit táblát, melyet a napokban a Nádasdy-várban helyeznek el.

További híreink

Fedezd fel a digitális ügyintézés forradalmát akár a zsebedből is!

2024.12.20

A digitális világ új szintre lép, és a Digitális Állampolgárság Program keretein beül bárki részese lehet ennek az átalakulásnak! A Digitális Állampolgár alkalmazás elhozza a papírmentes, gyors és kényelmes ügyintézést, mindezt a telefonunkról.

Tovább...

TÁJÉKOZTATÓ A GYERMEKORVOSI KÖRZETEKRŐL

2024.12.19

Az Országos Kórházi Főigazgatóság OKFŐ/45355-17/2024. számú, a sárvári gyermekorvosi körzetek átalakításáról szóló intézkedésére figyelemmel 2025. JANUÁR 1-TŐL az alábbiak szerint módosul a gyermekorvosi körzetek beosztása.

Tovább...

Babaköszöntő csomagot kapnak jövő évtől a sárvári újszülöttek

2024.12.16

A sárvári képviselő-testület decemberi ülésén Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, örömmel jelentette be, hogy Babaköszöntő csomaggal szeretné a jövőben a sárvári újszülötteket üdvözölni Sárvár Város Önkormányzata. Az ehhez szüksége rendeletet egyhangú döntéssel támogatta a képviselő-testület.

Tovább...

2025. évi hulladéknaptárak

2024.12.16

Megjelentek a 2025. évi hulladéknaptárak, hulladékszállítási időpontok. A kommunális, a szelektív és a zöldhulladék elszállításáról oldalunkon és az stkh.hu weboldalon is tájékozódhatnak.

Tovább...

Decemberi testületi ülés

2024.12.13

A sárvári képviselő-testület december 12-én tartotta idei utolsó ülését a Városháza nagytermében, amely a Sárvári Tinódi Gimnázium énekkarának karácsonyi műsorával és Kondora István polgármester ünnepi köszöntőjével zárult.

Tovább...

Köszönet a civileknek!

2024.12.13

Civil vacsorára hívta Sárvár Város Önkormányzata a városban működő civil szervezetek képviselőit december 4-én. A hagyományos évzáró rendezvényen mintegy 60 civil szervezet képviselője vett részt.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!