Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Újévi örömzene az arénában

2023.01.15

Monumentális történelmi képekkel – júdeai szekérversenyzéssel és a kőszegi vár ostromával - kezdődött a Sárvári Koncertfúvószenekar újévi koncertje. Telt ház és vastaps fogadta a Sárvár Arénába bevonuló zenekart.

Újévi örömzene a Sárvár Arénában

Sárvár város fúvószenekarának újévi hangversenyén – Pernecker János karnagy által 1974-ben megszervezett első koncert óta – immár 49. alkalommal köszönthette az együttes és a közönség együtt az új esztendőt. A koncert nyitányaként Rózsa Miklós, magyar származású háromszoros Oscar-íjas zeneszerzőnek az 1959-es Ben Hur filmhez komponált zenéje, majd Sárvári József csepregi származású fiatal komponista Végvári vitézek 1532 műve hangzott fel.

Az est folyamán Szélesi Attila nívódíjas karmestere dirigálta az együttest, 2005 óta sorozatban a tizennyolcadik alkalommal, aki elmondta: a zenekar minden évben sok gyakorlással, próbával készül erre a koncertre. Folytatták az öt évtizedes hagyományt, a műsor első részében mélyebb tartalmú koncertművek szerepeltek, majd a szünet után a könnyedebb dallamok kerültek előtérbe.

A koncertet megtisztelte jelenlétével Ágh Péter államtitkár, Észak- Vas megye országgyűlési képviselője, Kondora István polgármester és dr.  Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke is.

Újévi örömzene a Sárvár Arénában

A folytatásban Steven Reineke amerikai zeneszerző 2001-ben készült alkotása az északi mitológia világába röpített vissza bennünket. A darab az istenek alkonyaként is ismert Ragnarok történetét mutatja be. Majd Lehár Ferenc leghíresebb operettjéből – az 1905-ben bemutatott Víg özvegyből – következett a híres Vilia dal. Ezzel emlékeztek meg a 20. század egyik legnagyobb hatású magyar operettszerzőjéről, aki 85 évvel ezelőtt, 1948-ban hunyt el Ausztriában. A dalt Alfred Reed zeneszerző dolgozta át koncertfúvószenekarra. Az első rész zárásaként egy alpesi havas hétvégére invitálta a zenekar a közönséget, az örök hó birodalmába. Kees Vlak holland zeneszerző Winterland vagyis Téli vidék című műve hangzott el.

Egy osztrák polkával, Martin Scharnagl fiatal osztrák zeneszerző Vaterfreunden című művével kezdődött a Sárvári Koncertfúvószenekar újévi koncertjének második része. 

Aztán az 1991-ben bemutatott Szépség és a szörnyeteg című egész estés Disney film zenéjéből készült egyveleget hallhatta a közönség. 1992-ben Alan Menken zeneszerző dallamai elnyerték a legjobb betétdal és filmzene Oscar-díját. Majd egy újabb filmzene, Ennio Morricone olasz zeneszerző műveiből készült válogatás.

Újévi örömzene a Sárvár Arénában

Az idei évben is köszöntötték az együttes új tagjait. Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, társadalmi megbízatási fúvószenekari elnök, az együttes tubása mondott köszönetet a sárvári művészeti iskolának és a zenetanulást választó fiatalok családjainak, hogy Németh Ádám Rolandot, Hujber Fannit és Wächter Csongort is zenekari tagként mutathatják be. Régi – új tagként tért vissza Dr. Wächter Valter és Novák Tamás a zenekarba.

A folytatásban a Deep Purple, a 70-es évek meghatározó hard rock együttesének egy parádés feldolgozása, majd Horváth Charlie énekes Lerch István zeneszerző által írt dalaiból készült összeállítás hangzott el.

Egy meglepetés számmal ért véget az újévi koncert, 2022 legnépszerűbb magyar zeneszámát - Máté Péter és S. Nagy István szerzeményét - a Repteret játszotta a Sárvári Koncertfúvószenekar, amelyet állva, vastapssal kísért a közönség.

Ez a fantasztikus hangulat alapozta meg Kondora István, Sárvár város polgármesterének újévi köszöntőjét, aki bizakodásának adott hangot: jó lenne, ha ebben a vidám, önfeledt hangulatban telhetne a 2023-as évünk is. Majd így folytatta: 2023 a béke éve legyen. legyen béke bennünk, a családunkban, a városunkban és az országban is. A béke és a biztonság adhat alapot az építőmunkához, amelyet idén is szeretnénk folytatni.

Az ünnepi gondolatok után a hagyományos zárószámmal, a Radetzky –marsch dallamaival köszönt el a Sárvári Koncertfúvószenekar a közönségtől.

További híreink

Megemlékezés a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján

2025.02.09

1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor, ennek emlékére 2005-ben az ENSZ Közgyűlése január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A felszabadulás 80. évfordulóján hazánkban és szerte a világban megemlékezéseket tartottak. Sárváron is fejet hajtottak az elhurcolt zsidók emlékére,

Tovább...

Átadták az ingyenes LED csomagokat

2025.02.09

Megérkeztek és január végén kiosztásra kerültek az ingyenes lakossági LED-csereprogramban igényelt izzók. A program második körében 172 sárvári háztartás igényelt energiatakarékos, hosszú élettartamú LED fényforrásokat. Az izzókat január 27-30. között lehetett átvenni a Sárvár Aréna sportolói bejáratánál.

Tovább...

Sportszervásárlási támogatást nyert a Nádasdy iskola és a katolikus iskola

2025.02.09

A sárvári iskolák ismét eredményesen szerepeltek a Millió lépés az iskoládért programban. Azon intézményeket, amelyek az őszi fordulóban legalább 7-szer teljesítették az Országos Kékkör távját, és 2000 zöldpontot gyűjtöttek, Sárvár Város Önkormányzata 100-100 ezer forint sportszervásárlási támogatásban részesítette. A támogatást az iskolák intézményvezetői, tanulói vették át.

Tovább...

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2025.01.31

Sárvár Város Önkormányzata versenyeztetés útján, nyílt pályázati eljárás keretében értékesít kettő belvárosi, társasházi üzlethelyiséget.

Tovább...

Beszámolók ülése volt a januári

2025.01.28

A sárvári képviselő-testület januári ülése Kondora István polgármester két ülés között történt jelentősebb eseményekről szóló beszámolójával kezdődött. Tájékoztatást kaptak a képviselők a polgármester elmúlt időszakban, átruházott hatáskörben hozott döntéseiről is.

Tovább...

Átadták az első sárvári Babaköszöntő csomagot

2025.01.27

A 2025-ös év első sárvári újszülöttje Burka Barbara és Horváth Gábor negyedik gyermeke, Horváth Simon lett. Az első Sárvári Babaköszöntő csomagot a kisfiú szülei vehették át Kondora István polgármestertől és Dr. Máhr Tivadar alpolgármestertől.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!