Hírek
Lakossági fórumot tartottak a Sári városrész lakói számára
2023.03.28
Folytatódott a lakossági fórumok sora, legutóbb a Sári városrész lakóit várták találkozóra az önkormányzat vezetői és a városrész önkormányzati képviselője a volt Sári iskolába.
A fórum házigazdája Varga Károly önkormányzati képviselő volt, vendégei Kondora István polgármester valamint Dr. Máhr Tivadar és Szabó Zoltán alpolgármesterek. A Sári városrészben is összegyűjtötték a lakossági kéréseket, megvitatták a fejlesztési lehetőségeket.
- A fejlesztéseinket kétfelé kell választanunk, a pályázati forrásból és a saját forrásból megvalósítandókra. Az idén szerényebb lehetőségeink vannak a saját erős út-, járda-, csapadékcsatorna-, szennyvízcsatorna - építésekre és felújításokra. Pályázati lehetőségünk viszont nagyon sok van az idei évben is, hiszen a Kertvárosban kerékpárút épülhet, megújul a Berzsenyi utca és a Várkerület egy része, új gyermekorvosi rendelők készülnek, korszerűsítjük és bővítjük a Szatmár utcai óvodát -sorolta Kondora István.
Varga Károly önkormányzati képviselő szerint nagyon fontosak ezek a személyes találkozások, ahol lehetőség van a lakossági igények összegyűjtésére.
– Sikeresek az eddigi fogadóórák és nagy érdeklődés kísérte a rábasömjéni lakossági fórumot is, most is sokan eljöttek Sáriba. Örülök, hogy az embereknek van igénye ezekre az alkalmakra, és lehetőségünk van a személyes találkozásra, a tervek és feladatok megbeszélésére - mondta Dr. Máhr Tivadar. Az alpolgármester szólt még arról, hogy valamennyi választókerületben lesz fogadóóra és lakossági fórumon is az idei év folyamán.
További híreink
Fedezd fel a digitális ügyintézés forradalmát akár a zsebedből is!
2024.12.20
A digitális világ új szintre lép, és a Digitális Állampolgárság Program keretein beül bárki részese lehet ennek az átalakulásnak! A Digitális Állampolgár alkalmazás elhozza a papírmentes, gyors és kényelmes ügyintézést, mindezt a telefonunkról.
Tovább...TÁJÉKOZTATÓ A GYERMEKORVOSI KÖRZETEKRŐL
2024.12.19
Az Országos Kórházi Főigazgatóság OKFŐ/45355-17/2024. számú, a sárvári gyermekorvosi körzetek átalakításáról szóló intézkedésére figyelemmel 2025. JANUÁR 1-TŐL az alábbiak szerint módosul a gyermekorvosi körzetek beosztása.
Tovább...Babaköszöntő csomagot kapnak jövő évtől a sárvári újszülöttek
2024.12.16
A sárvári képviselő-testület decemberi ülésén Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, örömmel jelentette be, hogy Babaköszöntő csomaggal szeretné a jövőben a sárvári újszülötteket üdvözölni Sárvár Város Önkormányzata. Az ehhez szüksége rendeletet egyhangú döntéssel támogatta a képviselő-testület.
Tovább...2025. évi hulladéknaptárak
2024.12.16
Megjelentek a 2025. évi hulladéknaptárak, hulladékszállítási időpontok. A kommunális, a szelektív és a zöldhulladék elszállításáról oldalunkon és az stkh.hu weboldalon is tájékozódhatnak.
Tovább...Decemberi testületi ülés
2024.12.13
A sárvári képviselő-testület december 12-én tartotta idei utolsó ülését a Városháza nagytermében, amely a Sárvári Tinódi Gimnázium énekkarának karácsonyi műsorával és Kondora István polgármester ünnepi köszöntőjével zárult.
Tovább...Köszönet a civileknek!
2024.12.13
Civil vacsorára hívta Sárvár Város Önkormányzata a városban működő civil szervezetek képviselőit december 4-én. A hagyományos évzáró rendezvényen mintegy 60 civil szervezet képviselője vett részt.
Tovább...