Hírek
A sárvári szüret a néphagyományok őrzője
2023.09.14
Szeptember 9-én szervezték meg a Sárvári Szüret programját a Nádasdy-vár hátsó udvarában. A szüret előestéjén már a Jurta zenekar táncháza hívogatta az érdeklődőket, szombat délután pedig egymás után sorjáztak a néptáncbemutatók a színpadon, ahol Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg a programot.
A hagyományos portékák vására és mesterségek bemutatója is várta az érdeklődőket a Sárvári Szüreten. A programot Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg, aki kiemelte, hogy az augusztusi időszakban a város nagyobb programjai lezajlanak, és az ősz folyamán hiányoznak a kulturális rendezvények, pedig a város lakói és a turisták egyre inkább igényelnék. Ezért is fontos, hogy a Sárvári Szüret, amelynek nagy hagyománya van, évről évre megrendezésre kerül, és számos néptánccsoport fellépett már ezen. A rendezvény beteljesíti azt a fontos feladatot, hogy ápolja és gondozza a néphagyományokat. A köszöntő után Dr. Máhr Tivadar alpolgármester Hámori Balázzsal, a Néptánckör Kulturális Egyesület művészeti vezetőjével együtt köszöntötte a fellépő együtteseket.
Az idei szüreten közreműködött a Nagyvenyimi Táncegyüttes, a Káldi Napraforgók Egyesülete, A Sárvári Néptánckör, a Herpenyő zenekar. Az esti program a Kalász Banda koncertjével folytatódott, majd Luji nosztalgia partyja zárta a napot.
Hámori Balázs elmondta, hogy a 80-as évek eleje óta kerül megrendezésre a Sárvári Szüret. Az eltelt négy évtizedben a szervezők szem előtt tartották, hogy a szokásaink megőrzése fontos megtartó erőt jelent. - A szüreti hagyományok egy munkafolyamat befejezéséhez kapcsolódtak, a munka befejezését ünnepelték meg, így a legfontosabb a szüreti mulatság volt. Ma is ezt a jókedvet, jó hangulatot tarjuk szem előtt – mondta a művészeti vezető.
További híreink
Szakmai Díjat kapott a sárvári kórház ápolási igazgatója
2025.09.12
Szeptember 4-én a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara ünnepélyes keretek között adta át a köztestület által alapított kitüntetéseket egy siófoki tudományos konferencián. 2025-ban Vas vármegyében Gécziné Bődi Henrietta, a Sárvári Szent László Kórház ápolási igazgatója vehette át a rangos szakmai elsimerést.
Tovább...RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉS
2025.09.12
Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület szeptember 10-én a Városházán. Módosították Sárvár településrendezési eszközeit és napirendre került egy pályázati csomag, amelynek keretében több sárvári utca felújítására is pályázik az önkormányzat.
Tovább...Épül a hegyközségi kerékpárút
2025.09.12
Készül a támfal a hegyközségi kerékpárút nyomvonala mellett, a munkaterületen tartott bejárást Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester.
Tovább...MEGNYITOTTA 50. TANÉVÉT A NÁDASDY ISKOLA
2025.09.12
Augusztus 29-én jubileumi tanévnyitót tartottak a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában. Az Alkotmány utcai intézmény 1975-ben jött létre, az 50. tanévét kezdte meg szeptember 1-jén.
Tovább...Tovább nő a biztonság Észak-Vas vármegyében
2025.09.07
Újabb jó hírt jelentett be Ágh Péter, Észak - Vas országgyűlési képviselője a Versenyképes Járások Program keretében Sárváron Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester társaságában. A közbiztonság fejlesztése céljából térfigyelő kamerákat szerezhet be és telepíthet Sárvár, Szeleste, Jákfa és Uraiújfalu.
Tovább...Újabb fejlesztések, emelkedett a fűtéstámogatás jogosultsági határa
2025.08.31
Augusztus 27-én délután rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott a sárvári képviselő-testület, amely Pócza Imréné, a gazdasági bizottság új külsős tagjának eskütételével kezdődött.
Tovább...