Hírek
Bővül a térfigyelő kamerák száma
2024.06.30
Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 27-én tartotta soron következő ülését a Városháza nagytermében. Bővül a térfigyelő kamerák száma, továbbra is támogatja a civil szervezeteket az önkormányzat.
Az ülésen felülvizsgálták az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezetőinek alapbérét és a felügyelőbizottságok tagjainak tiszteletdíját. Módosították a közterületi térfigyelő rendszerről szóló rendeletet. Az önkormányzat tovább bővítette illetve bővíti a közrend, a közbiztonság és a köztisztaság fenntartása illetve az illegális hulladéklerakás visszaszorítása érdekében a térfigyelő kamerák számát. Így a Széchenyi, az Erdély és a Világos utcákba egy – egy, míg a Madách utca folytatásában lévő közútra, az árvízvédelmi és a vasúti töltés közötti területre, két kamera kihelyezéséről döntöttek.
Jóváhagyták az ülésen a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal a Rákóczi Ferenc utcai Trafibox készülék működtetésére vonatkozó haszonkölcsön szerződést.
Továbbra is támogatja az önkormányzat a városi civil szervezeteket. Döntöttek a Batthyány utca 29. szám alatti, volt zárda épület egyes helyiségeinek a civil szervezetek részére történő ingyenes használatba adásáról. Továbbra is itt lesz a közösségi helyisége a Pedagógus Női Karnak, a Senior Néptánc Egyesületnek, a Sárvári Fotóklubnak és a Herpenyő zenekarnak. A Batthyány utca 7. szám alatti épületben pedig továbbra is ingyenes használatra kap helyiséget a Sárvár városi Karitatív-Krízis Csoport.
Támogatta az önkormányzat a Kalóz Bárka 2020 Kft. weboldal névhasználati kérelmét. A Csónakázó – tónál lévő vízi szabadidőparkot működtető cég, a csonakazoto-sarvar.hu név használatára kapott engedélyt 2035. december 31-ig.
Engedélyezte a képviselő-testület a Sárvári Vármelléki Óvoda számára az óvodai csoportok maximális létszámának átlépését. A 2024/2025-ös nevelési évben 16 csoportban 320 kisgyermek óvodai ellátását kell biztosítani, így néhány csoportban túllépik a maximális 25 fős csoportlétszámot. Az újonnan beiratkozott kisgyermekek száma 82 fő.
Pályázatot írtak ki a Sárvári Cseperedő Bölcsőde intézményvezetői álláshelyére, mivel lejár a jelenlegi vezető megbízatása.
További híreink
Hurrá, elsős vagyok! – Érkeznek a tanévkezdési ajándékutalványok
2025.07.28
Elkezdődött a kézbesítése a Hurrá, elsős vagyok! elnevezésű tanévkezdési ajándékutalványoknak, amelyeket minden általános iskolai tanulmányait szeptemberben kezdő sárvári elsős diák megkap.
Tovább...Tovább gurulhatunk a hegyközségben!
2025.07.28
Megtörtént a munkaterület átadása, és Kondora István polgármester Dr. Máhr Tivadar alpolgármesterrel együtt bejárást tartott a Hegyközségben épülő új kerékpárút nyomvonalán.
Tovább...Isten éltessen, Mia! - Átadták a 30. babaköszöntő csomagot
2025.07.28
Fider Miának és szüleinek, Fider Ádámnak és Szecsődi Viviennek adta át a 30. babaköszöntő csomagot Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester a Városházán július 24-én.
Tovább...Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület
2025.07.28
Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület július 24-én délután, ahol többek között új külsős bizottsági tagot választottak, és jóváhagyták a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő csúszdarendszer beruházási munkálataira vonatkozó vállalkozási szerződéseket.
Tovább...Városszerte zajlik a játszóterek felújítása
2025.07.28
Zajlik a város játszótereinek folyamatos megújítása és karbantartása. Idén tavasszal új játékelemekkel is gazdagodott több játszótér. Körképünkben Sárvár város alpolgármesterét kérdeztük.
Tovább...Igazgatási szünet a hivatalban
2025.07.24
A Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2025. július 28-tól 2025. augusztus 1-ig igazgatási szünetet tart.
Tovább...