Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Két sárvári óvoda kapta a városi bál adományát

2023.06.11

Ismét jótékony célt szolgált a Sárvári Városi Bál. A rendezvényen több mint 1 millió forint bevétel gyűlt össze a bálozók, a támogatók és a tombolatárgyak felajánlói jóvoltából, amelyből idén a Bocskai és a Szatmár utcai óvodák kaptak eszközöket, játékokat.

Mórocz Zsolt, Biró Ágnes, Savanyú Gábor, Darázsné Horváth Kornélia és Kondora István az egyik foglalkoztató eszközzel

Az adományokat Savanyú Gábor és Mórocz Zsolt, a városi bál szervezői Kondora István polgármester és Darázsné Horváth Kornélia óvodavezető társaságában adták át a gyerekeknek, óvónőknek.

- Ez most már a tizenötödik városi bál volt, amely – mint minden évben – a jótékonyságról is szólt. Elmondhatom, hogy szerencsére telt ház volt a januári rendezvényen, ez több mint 150 főt jelentett –fogalmazott Savanyú Gábor, kiemelve, hogy több mint 1 millió forintot sikerült összegyűjteniük, amelyből sárvári gyermekintézményeket támogattak.

- Választásunk a Vármelléki Óvodára esett, azon belül is két tagintézményre, a Szatmár és a Bocskai utcai telephelyekre. Szabad kezet adtunk az intézményvezetőknek, ők határozták meg, hogy miket szeretnének ebből az összegből vásárolni – tette hozzá.

A Szatmár utcai oviban a homokozó újult meg

A szervezők kül- és beltéri játékokat, eszközöket – így például homokozót, focikaput, mozgásfejlesztő játékokat; ceruzákat, temperákat és hangszórókat – osztottak ki az óvodák között.

- Nagyon szeretnénk megköszönni a bál szervezőinek, illetve a résztvevőknek, hogy a tombolavásárlással hozzájárultak ahhoz, hogy óvodánk két feladatellátási helye, a Bocskai utcai telephely és a Szatmár utcai ovi részünk új eszközökkel bővüljön – mondta az átadáskor Darázsné Horváth Kornélia.

A gyerekek is segítettek a focikapu összeszerelésében

Kondora István kiemelte, a báli hagyományt a jövőben is folytatni kell.

- Szerintem ez egy nagyon nemes gesztus, egy nagyon szép adományozás. Külön öröm számomra, hogy a gyermekek ezeknek az adományozásoknak a haszonélvezői, úgyhogy én támogatom továbbra is, hogy aki a sárvári városi bálban megjelenik, az egyúttal egy karitatív jellegű támogatást is ad az intézményeinknek – fogalmazott.

További híreink

ISTEN ÉLTESSEN, MIA! - Átadták a 30. babaköszöntő csomagot

2025.07.28

Fider Miának és szüleinek, Fider Ádámnak és Szecsődi Viviennek adta át a 30. babaköszöntő csomagot Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester a Városházán július 24-én.

Tovább...

Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület

2025.07.28

Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület július 24-én délután, ahol többek között új külsős bizottsági tagot választottak, és jóváhagyták a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő csúszdarendszer beruházási munkálataira vonatkozó vállalkozási szerződéseket.

Tovább...

VÁROSSZERTE ZAJLIK A JÁTSZÓTEREK FELÚJÍTÁSA

2025.07.28

Zajlik a város játszótereinek folyamatos megújítása és karbantartása. Idén tavasszal új játékelemekkel is gazdagodott több játszótér. Körképünkben Sárvár város alpolgármesterét kérdeztük.

Tovább...

Igazgatási szünet a hivatalban

2025.07.24

A Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2025. július 28-tól 2025. augusztus 1-ig igazgatási szünetet tart.

Tovább...

Ingyenes padlásfödém szigetelés

2025.07.15

Az ingyenes lakossági LED-csere program után az ingyenes padlásfödém szigetelés lehetősége is megnyílt a sárváriak előtt augusztus 31-ig. A sárvári önkormányzat támogatásával indult el a padlásfödém szigetelési program, amelynek megvalósítását az Ace Service Kft. és a Get Eco Energy Kft. szakemberei végzik el teljesen ingyenesen, mindenféle rejtett költség nélkül.

Tovább...

Padlásfödém szigeteléssel kapcsolatos tájékoztató

2025.07.15

Padlásfödém szigeteléssel kapcsolatos tájékoztató Sárvár, Bögöt, Porpác, Sitke ingatlantulajdonosai részére.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!