Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Fellobbant a város adventi koszorúján a negyedik gyertyaláng

2021.12.24

December 18-án este a Regös Népzenei Együttes adott műsort a Posta téri színpadon, és lobbantotta fel Boda Csaba művészeti vezető a negyedik gyertyalángot.

Fellobbant a város adventi koszorúján a negyedik gyertyaláng

Majd az Apolló Gyermekszínház betlehemi játéka varázsolta el a kicsiket és nagyokat. A programsorozatot a Hortus M. Singers koncertje, valamint Horányi Juli és Oláh Dezső előadása zárta.

A Nádasdy Kulturális Központ munkatársai az idei évben a járványügyi helyzetet figyelembe véve rövidebb, meghittebb karácsonyváró programot állítottak össze a Posta téri színpadra. Az adventi vásárban a forralt bor, a tea és a forró csokoládé melletti beszélgetések közben érezhették át az adventi várakozás gondtalan perceit a sárváriak.

Fellobbant a város adventi koszorúján a negyedik gyertyaláng

Most már fellobbant az adventi koszorún mind a négy gyertya, mely azt jelenti, elérkezett a karácsony, így boldogan ünnepelhetjük Jézus Krisztus születését, a nekünk adott végtelen Szeretetet.

További híreink

ISTEN ÉLTESSEN, MIA! - Átadták a 30. babaköszöntő csomagot

2025.07.28

Fider Miának és szüleinek, Fider Ádámnak és Szecsődi Viviennek adta át a 30. babaköszöntő csomagot Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester a Városházán július 24-én.

Tovább...

Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület

2025.07.28

Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület július 24-én délután, ahol többek között új külsős bizottsági tagot választottak, és jóváhagyták a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő csúszdarendszer beruházási munkálataira vonatkozó vállalkozási szerződéseket.

Tovább...

VÁROSSZERTE ZAJLIK A JÁTSZÓTEREK FELÚJÍTÁSA

2025.07.28

Zajlik a város játszótereinek folyamatos megújítása és karbantartása. Idén tavasszal új játékelemekkel is gazdagodott több játszótér. Körképünkben Sárvár város alpolgármesterét kérdeztük.

Tovább...

Igazgatási szünet a hivatalban

2025.07.24

A Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2025. július 28-tól 2025. augusztus 1-ig igazgatási szünetet tart.

Tovább...

Ingyenes padlásfödém szigetelés

2025.07.15

Az ingyenes lakossági LED-csere program után az ingyenes padlásfödém szigetelés lehetősége is megnyílt a sárváriak előtt augusztus 31-ig. A sárvári önkormányzat támogatásával indult el a padlásfödém szigetelési program, amelynek megvalósítását az Ace Service Kft. és a Get Eco Energy Kft. szakemberei végzik el teljesen ingyenesen, mindenféle rejtett költség nélkül.

Tovább...

Padlásfödém szigeteléssel kapcsolatos tájékoztató

2025.07.15

Padlásfödém szigeteléssel kapcsolatos tájékoztató Sárvár, Bögöt, Porpác, Sitke ingatlantulajdonosai részére.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!