Hírek
Kerékpáros fejlesztések indultak Sárváron
2023.07.20
Július 3-án délelőtt megtörtént a munkaterület átadása a TOP Plusz Program támogatásával megvalósuló kerékpár – turisztikai fejlesztésnek.
A Tizenháromváros utcában jelen volt Kondora István polgármester, Szabó Zoltán alpolgármester, dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző, dr. Bankits László aljegyző és - többek között - Horváth László műszaki ellenőr valamint Inokai Csaba, a kivitelező képviselője.
- A Széchenyi Terv Plusz Program keretében cél a sárvári turisztikai kerékpárút hálózat teljessé tétele, így a két részből álló projekt során újabb 1 kilométer kerékpárútat építenek és mintegy 200 méter kerékpározható közutat újítanak fel – mondta el Kondora István polgármester.
A Tizenháromváros utca burkolatfelújítása július 11-én el is kezdődött az útburkolat felmarásával, és már el is készült. Az új burkolat megépítését követően jelölik itt ki a kerékpáros nyomsávot. Ez a 200 méteres felújítás közel 57 millió forintba kerül.
A TOP Plusz Program keretében támogatott beruházás során épülő új kerékpárút a Vadkert körút és a Zuhogó utca között a Gyöngyös műcsatorna északi oldalán halad majd, a kivitelezése mintegy 206 millió forintba kerül
A projekt megvalósítását Sárvár Város Önkormányzata és a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatal konzorciumi formában bonyolítja le. A projekt vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósul meg. A kivitelezés várhatóan 2023 júliusától 2024 júniusáig tart.
A beruházás célja, hogy a turisztikai szempontból jelentős vonzerővel bíró szabadidő- és pihenőpark, valamint a Csónakázó tavak és a Horgász-tó területe, illetve e területek nyújtotta szolgáltatások olyan attrakciókkal bővüljenek, melyek hozzájárulnak a négy évszakos kihasználtsághoz, a szezonalitás jelentette problémák, hatások csökkentéséhez. A projekt megvalósulását követően a kertvárosiak is biztonságosabban közelíthetik meg a belvárosi területeket.
További híreink
ISTEN ÉLTESSEN, MIA! - Átadták a 30. babaköszöntő csomagot
2025.07.28
Fider Miának és szüleinek, Fider Ádámnak és Szecsődi Viviennek adta át a 30. babaköszöntő csomagot Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester a Városházán július 24-én.
Tovább...Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület
2025.07.28
Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület július 24-én délután, ahol többek között új külsős bizottsági tagot választottak, és jóváhagyták a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő csúszdarendszer beruházási munkálataira vonatkozó vállalkozási szerződéseket.
Tovább...VÁROSSZERTE ZAJLIK A JÁTSZÓTEREK FELÚJÍTÁSA
2025.07.28
Zajlik a város játszótereinek folyamatos megújítása és karbantartása. Idén tavasszal új játékelemekkel is gazdagodott több játszótér. Körképünkben Sárvár város alpolgármesterét kérdeztük.
Tovább...Igazgatási szünet a hivatalban
2025.07.24
A Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2025. július 28-tól 2025. augusztus 1-ig igazgatási szünetet tart.
Tovább...Ingyenes padlásfödém szigetelés
2025.07.15
Az ingyenes lakossági LED-csere program után az ingyenes padlásfödém szigetelés lehetősége is megnyílt a sárváriak előtt augusztus 31-ig. A sárvári önkormányzat támogatásával indult el a padlásfödém szigetelési program, amelynek megvalósítását az Ace Service Kft. és a Get Eco Energy Kft. szakemberei végzik el teljesen ingyenesen, mindenféle rejtett költség nélkül.
Tovább...Padlásfödém szigeteléssel kapcsolatos tájékoztató
2025.07.15
Padlásfödém szigeteléssel kapcsolatos tájékoztató Sárvár, Bögöt, Porpác, Sitke ingatlantulajdonosai részére.
Tovább...