Hírek
Január végén tartotta idei első rendes ülését a sárvári testület
2022.02.06
Megtartotta idei első rendes ülését a sárvári képviselő-testület január 27-én, amelyen beszámolókat hallgattak meg, rendeleteket módosítottak, ingatlan-értékesítésről döntöttek a képviselők.
2021-ben sem akadályozta a járvány Sárvár fejlesztését. Czigány István városi főépítésszel, aki 20 éve tölti be ezt a feladatkört. számos esetben konzultáltak, kértek tőle szakvéleményt az építtetők a magánberuházásokhoz. A főépítész önkormányzati rendelet-módosításokhoz, szabályozási terv változtatásokhoz is adott szakvéleményt. Beszámolója szerint, már beépült a köztudatba a településkép védelmi rendelet, a szabályozási terv jó alapot szolgáltat a városi épített környezet igényes és rugalmas fejlődéséhez.
2021-ben 570 vásáros jött el az október 30-i vásárra, amelyen 40-50 ezer látogató vett részt. A járványügyi szabályok betartásával – a sok részt vevő ellenére - a rendezvényt követő napokban nem emelkedett meg a koronavírus fertőzöttek száma Sárváron illetve a környéken. A pandémiás helyzetre való tekintettel a pénteki és a szombati zenés, táncos rendezvényeket nem szervezték meg. A Posta téren ismételten „Kézműves Udvart”, a várparkolóban „Gasztro Udvart” alakítottak ki. A biztonsági, higiéniai és köztisztasági szabályok betartásával zökkenőmentes zajlott le a vásár. A TOFI 2005 Kft. már a jövő évi koncepciót is elkészítette. Szeretnék a kreativitást kiterjeszteni, hogy minél több, minél szebb, minél jobb legyen a vásár, a vásári programok, hogy ezzel is tovább tudják növelni a kiállítók és a látogatók létszámát.
A településrendezési eszközök - így a településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat - módosításával a sárvári önkormányzat megteremtette Sárvár fejlődésének további lehetőségeit. A módosításra a folyton változó társadalmi igények és a magasabb szintű építési előírások miatt volt szükség. Következményeként fejlődhetnek az idegenforgalmi és a gazdasági övezetek, új munkahelyek jöhetnek létre, javulhat az életminőség.
A döntés olyan nagyívű, a gazdaság fejlődését szolgáló beruházásokat tesz lehetővé, mint a város északi részén az új iparterület további fejlesztése, a Sága Foods Zrt. modern üzemének megépítése, Sárvár most épülő, prémium kategóriás szállodájának megközelítését szolgáló út kivitelezése. De megnyílt a lehetőség Lánkapusztán egy naperőműpark létesítésére, a Dévai Bíró Mátyás utcában pedig a zöldterületi övezet kialakításával, sikeres pályázat esetén, egy játszótér kialakítására.
Az elmúlt években a Kertvárosban, az északi városrészen, Rábasömjénben is újulhatott meg utca a Belügyminisztérium támogatásának köszönhetően. Sikeres pályázat esetén az idén a Hegyközségben található Újhegy utca kaphat új burkolatot. A sárvári önkormányzat 40 millió forintos támogatásra pályázik, amelyet további 40 millió forintos önrésszel egészít ki.
A sárvári önkormányzat három ingatlanának értékesítésére írt ki nyílt pályázatot, amelyek közül egy pályázat eredményes volt, két pályázatra nem érkezett ajánlat.
A Vadkert körút mellett található két, egyenként mintegy 8500 négyzetméteres terület értékesítésre nyílt pályázati eljárást hirdetett az önkormányzat. Az idegenforgalmi célra hasznosítható területre a határidőig egy vételi ajánlat érkezett. A testület felhatalmazta a polgármestert az ingatlanok adásvételével kapcsolatos minden további szóbeli és írásbeli jognyilatkozat, intézkedés megtételére, valamint az adásvételi szerződés aláírására. A Vadkert körút mellett található önkormányzati területet mintegy bruttó 152 millió forintért értékesíti az önkormányzat.
További híreink
ISTEN ÉLTESSEN, MIA! - Átadták a 30. babaköszöntő csomagot
2025.07.28
Fider Miának és szüleinek, Fider Ádámnak és Szecsődi Viviennek adta át a 30. babaköszöntő csomagot Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester a Városházán július 24-én.
Tovább...Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület
2025.07.28
Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület július 24-én délután, ahol többek között új külsős bizottsági tagot választottak, és jóváhagyták a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő csúszdarendszer beruházási munkálataira vonatkozó vállalkozási szerződéseket.
Tovább...VÁROSSZERTE ZAJLIK A JÁTSZÓTEREK FELÚJÍTÁSA
2025.07.28
Zajlik a város játszótereinek folyamatos megújítása és karbantartása. Idén tavasszal új játékelemekkel is gazdagodott több játszótér. Körképünkben Sárvár város alpolgármesterét kérdeztük.
Tovább...Igazgatási szünet a hivatalban
2025.07.24
A Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2025. július 28-tól 2025. augusztus 1-ig igazgatási szünetet tart.
Tovább...Ingyenes padlásfödém szigetelés
2025.07.15
Az ingyenes lakossági LED-csere program után az ingyenes padlásfödém szigetelés lehetősége is megnyílt a sárváriak előtt augusztus 31-ig. A sárvári önkormányzat támogatásával indult el a padlásfödém szigetelési program, amelynek megvalósítását az Ace Service Kft. és a Get Eco Energy Kft. szakemberei végzik el teljesen ingyenesen, mindenféle rejtett költség nélkül.
Tovább...Padlásfödém szigeteléssel kapcsolatos tájékoztató
2025.07.15
Padlásfödém szigeteléssel kapcsolatos tájékoztató Sárvár, Bögöt, Porpác, Sitke ingatlantulajdonosai részére.
Tovább...