Hírek
A turizmusnak fontos feladata lesz a gazdaság újraindulásában
2021.02.22
– Nem túlzás kijelenteni, hogy az újranyitást illetően a turisztikai szakma már a tűkön ül. Addig is a megyében több beruházás zajlik az infrastruktúra megújítására – mondta az átadás előtt álló új sárvári TDM irodában tett látogatása során dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Turizmus Szövetség elnöke.
A Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programja keretében Sárváron, Bükön, Szombathelyen és Kőszegen is megújulhatnak a tourinform irodák.
A sárvári kiemelkedik az irodák sorából, hiszen impozáns helyen, a Nádasdy-várral és a Városházával szemben, a főtér sarkán lévő hatalmas épületbe költözhet, a 25 millió forintos pályázati támogatás segítségével a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. teljesen felújítja.
– A turisztikai irodákban a látogatói igényeknek megfelelő, magas színvonalú fogadóterek egységes arculatú fejlesztése is az ország turisztikai márkáját erősíti. A sárvári iroda 150 négyzetméteres alapterületével bővítheti a szolgáltatások igénybe vevőinek körét, növelve a személyes látogatóforgalmat is – tette hozzá dr. Kondora Bálint.
A járványszabályok enyhítésével, ha ismét lehetővé válnak az utazások, akkor a turizmus nagy lendülettel indulhat be a közel egy éve tartó karantén után. – Ez az optimizmus jellemzi a szolgáltatókat, hiszen kezdetben nem többhetes külföldi utakra kell gondolni, hanem egy megyén belüli kiruccanás is élményszámba mehet ennyi bezártság után – fogalmazott a turizmus szövetség elnöke. Hozzátéve, hogy a Sárvárra érkezett vendégek egy részét eddig is meg kellett szólítani különböző marketingakciókkal ahhoz, hogy idejöjjenek. A jövőben a nemrég létrejött Bük-Sárvár önálló turisztika térség e téren is további fejlesztések előtt nyitja meg a lehetőséget.
A turizmusnak fontos feladata lesz a gazdaság újra indulásában. Sárváron is nagyon sok család él az idegenforgalomból. – Arra is számítok, hogy egy éven belül munkaerőhiányról beszél majd ismét a szektor. Szerencsére, most már a turisztikai képzés a turisztikai technikum és az ELTE közötti megállapodás révén egyetemi szinten is jelen van városunkban. A célunk az, hogy az itt végzett fiatal szakembereknek itt tudjunk munkát biztosítani – szólt dr. Kondora Bálint.
További híreink
Emelkedett a városunkba látogató vendégek száma
2025.10.20
Sárvár a 2025-ös főszezonban is kedvelt úticél volt. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idei év első nyolc hónapjában csaknem 5 százalékkal emelkedett a városunkba látogató vendégek száma a 2024-es bázisévhez viszonyítva.
Tovább...Sárvár öt sárvári fotós szemével a Nádasdy-várban!
2025.10.20
„Sárvár Szubjektíven – 2025” címmel nyílt kiállítás Auer Gábor, Benkő Sándor, Dr. Kereszty Gábor, Makrai Tamás és Wieder Sándor sárvári fotósok, fotóművészek Sárvárt bemutató alkotásaiból a Nádasdy-vár Folyosógalériáján.
Tovább...Egy héten át ünnepelték Sárváron az idősek világnapját!
2025.10.20
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ szervezésében több program is várta az időseket az idősek világnapja alkalmából, jártak Budapesten, közös filmnézés és színházi előadás is szerepelt a programban.
Tovább...Klímaelőadást tartott Sárváron Áder János
2025.10.19
A fenntarthatóság témájában tartott klímaelőadást Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt köztársasági elnök október 8-án a Sárvár Arénában mintegy 600 általános és középiskolás diák számára. Előadásának fő üzenete volt, hogy a „dobd el” kultúra helyett a körforgásos gazdaság felé kell fordulnunk.
Tovább...Megáldották a felújított Kis Szent Teréz kápolnát
2025.10.19
Búcsúi, ünnepi szentmisét tartottak a kertvárosi Kis Szent Teréz kápolnánál október 5-én. A szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök celebrálta, megáldotta az 1941-ben felszentelt kápolnát, amely teljes körű felújításon esett át és egy harangtoronnyal is bővült.
Tovább...Ünnepi koncert Pernecker Csilla egykori tanítványaival
2025.10.12
Énekeljünk együtt! címmel ünnepi koncertet adtak Pernecker Csilla tanárnő egykori tanítványai a Tinódi Gimnáziumban. Meglepetésekkel, megható pillanatokkal, szívből jövő öröménekkel telt az este, Csilla néni kitüntetést vehetett át Sárvár zenei életében betöltött több évtizedes meghatározó szerepéért.
Tovább...