Hírek
Több tízezer látogatója volt idén a Simon-Júdás vásárnak
2022.11.11
Több mint harmincezer látogatója volt a Simon–Júdás Napi Országos Kirakodóvásárnak október 29-én. A vásár előestéjén a kikapcsolódni vágyóké, valamint az étel és italméréseké volt a főszerep. A vásár napján a belváros utcáit a kereskedők asztalai szegélyezték. A vásárt nagyszínpad, Folkudvar Kézműves tér és Borudvar is színesítette.
Október 28-án nyüzsgés költözött a városba, már a Simon-Júdás vásár előestéjén kinyitottak a vendéglátóegységek, kipakoltak a kézművesek és megkezdődtek a vásári programok.
Az esti mulatság egyik központja a Posta téri parkoló volt, itt kapott helyet a Borudvar. Soproni és villányi pincészetek is érkeztek városunkba, Sárvárt pedig a Borista Pezsgő- és Borbár képviselte. Wawrzsák László tulajdonos elmondta, különleges forralt borral készültek a látogatóknak.
A Borudvarban a Kale Lulugyi (Fekete Virág) nevű 2015-ben alakult oroszlányi cigányokból álló zenekar gondoskodott a jó hangulatról. Magyar és oláh cigányzenét, valamint latinos és jazzes dalokat is játszottak a közönségnek.
A Posta teret a kézművesek vették birtokukba. Széles kínálattal várták a látogatókat: fatáblák, cserépedények, horgolt állatfigurák, bőrkarkötők, hímzett ruhák és falvédők is szerepeltek a választékban. Több őstermelő és kistermelő is kipakolta portékáját: sajtot, füstölt húsokat és díjnyertes chilis termékeket is kóstolhattak az érdeklődők.
- A sárvári kirakodóvásár az ország egyik legnagyobb múltú vására, fontos találkozási pont a családok, baráti társaságok számára – emelte ki Szabó Zoltán alpolgármester, aki örömmel látta, hogy a rendezvény sokakat megmozgatott.
Az esti programok másik helyszíne a várparkoló volt, ahol szintén kinyitottak az étel- és italárusok. 19 órától DJ Shepherd zenélt a színpadon, éjszaka pedig DJ Dominique pörgette fel a bulit.
Hazánkban is ritka, hogy egy sok százéves hagyomány a mai napig, szinte alig változó formában fennmaradjon és tovább éljen. Sárvár mezőváros évszázadok óta rendelkezett a Simon-Júdás napi vásártartás lehetőségével.
– Az embereknek nagy szüksége van arra, hogy ezt a lazább és kötetlenebb rendezvényt újra megéljék. Jó egy kicsit kikapcsolódni, elfeledni a mindennapi gondokat. Ha mást nem, sétálgatni, találkozni az ismerősökkel-barátokkal, és ha szükséges, akkor természetesen vásárolni is. Változik az igény és a kínálat is. Egyik évről a másikra talán észre sem vesszük, de tíz-húszéves időszakot nézve érzékelhetőek az átalakulások – emlékezett egykori szervezőként a vásárra Kondora István, Sárvár polgármestere.
Ötszáz árus portékája várta a Simon-Júdás vásár idejére piactérré vált városban az érdeklődőket. Ugyanitt már a középkorban is sült a kolbász a bódékban bort mértek, meg édes csemege is jutott az arra érdemeseknek. – Pénteken elkezdődött már a vásár, ez a nap a gasztronómiáé, a sárváriak egész estés programját képezte. Ezúttal a jó időnek is köszönhetően nagyon jól sikerült. Kimozdulhatott otthonról a nép és éhesek voltak már egy kis szórakozásra. Az elmúlt évek korlátozásai után újra felállíthattuk a várparkolóban a nagy színpadot, ahol rangos produkciók voltak és a borudvaron is egész nap élőzene szólt. Nem tudom hogyan fokozhatnánk még tovább ezt a hangulatot. Szombaton a távolabbról érkezett vásározók egy része elmaradt az üzemanyagárak miatt. A közel félezer kereskedő kínálatában így is szinte minden megtalálhatott a több tízezer érdeklődő – számolt be az országos kirakodóvásárról Tóvári György, fő szervező.
A sárvári hagyományokat tovább folytatva a Herpenyő zenekar a vásári főutca közepén szervezte meg az I. Sárvári Folkudvart, ahol egész nap népzenét muzsikáltak egy kis bor és zsíros kenyér társaságában.
– A kirakodóvásár termékpalettája nagyon színes volt, köszönhetően nemcsak a távolról érkező, hanem a helyi, sárvári kézműveseknek is. Fontos koncepció a szervezők részéről, hogy a helyi termékek, a gasztronómia is hangsúlyosan szerepeljen a kínálatban – nyilatkozta Baksai Brigitta, a Kézműves tér szervezője.
– A nagy múltú Simon–Júdás Napi Országos Kirakodóvásár fontos turisztikai lehetősége is a városnak. Ezt a szállodák, panziók foglaltsági adatai is igazolják – jelentette ki Dr. Máhr Tivadar alpolgármester.
További híreink
Emelkedett a városunkba látogató vendégek száma
2025.10.20
Sárvár a 2025-ös főszezonban is kedvelt úticél volt. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idei év első nyolc hónapjában csaknem 5 százalékkal emelkedett a városunkba látogató vendégek száma a 2024-es bázisévhez viszonyítva.
Tovább...Sárvár öt sárvári fotós szemével a Nádasdy-várban!
2025.10.20
„Sárvár Szubjektíven – 2025” címmel nyílt kiállítás Auer Gábor, Benkő Sándor, Dr. Kereszty Gábor, Makrai Tamás és Wieder Sándor sárvári fotósok, fotóművészek Sárvárt bemutató alkotásaiból a Nádasdy-vár Folyosógalériáján.
Tovább...Egy héten át ünnepelték Sárváron az idősek világnapját!
2025.10.20
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ szervezésében több program is várta az időseket az idősek világnapja alkalmából, jártak Budapesten, közös filmnézés és színházi előadás is szerepelt a programban.
Tovább...Klímaelőadást tartott Sárváron Áder János
2025.10.19
A fenntarthatóság témájában tartott klímaelőadást Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt köztársasági elnök október 8-án a Sárvár Arénában mintegy 600 általános és középiskolás diák számára. Előadásának fő üzenete volt, hogy a „dobd el” kultúra helyett a körforgásos gazdaság felé kell fordulnunk.
Tovább...Megáldották a felújított Kis Szent Teréz kápolnát
2025.10.19
Búcsúi, ünnepi szentmisét tartottak a kertvárosi Kis Szent Teréz kápolnánál október 5-én. A szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök celebrálta, megáldotta az 1941-ben felszentelt kápolnát, amely teljes körű felújításon esett át és egy harangtoronnyal is bővült.
Tovább...Ünnepi koncert Pernecker Csilla egykori tanítványaival
2025.10.12
Énekeljünk együtt! címmel ünnepi koncertet adtak Pernecker Csilla tanárnő egykori tanítványai a Tinódi Gimnáziumban. Meglepetésekkel, megható pillanatokkal, szívből jövő öröménekkel telt az este, Csilla néni kitüntetést vehetett át Sárvár zenei életében betöltött több évtizedes meghatározó szerepéért.
Tovább...