Hírek
Püspöki vizitációt tartott Dr. Székely János Sárváron
2022.05.30
Kánoni vizitációt tartott Sárváron Dr. Székely János megyéspüspök. A vizitáció során az egyházmegye vezetője személyesen felügyeli, ellenőrzi az egyes plébániákat. Az 553-ban megtartott II. Konstantinápolyi Zsinat rendelte el a püspökök számára ezt a feladatot.
A Szombathelyi Egyházmegye főpásztora először tartott vizitációt Sárváron. Ennek során találkozott a Szent László Plébánián az ott szolgálatot teljesítő egyházi személyekkel, beszélgetést folytatva Orbán István kanonokkal is. Ezt követően Wimmer Roland városi plébánossal a Városházán tett látogatást Dr. Székely János, ahol találkozott Kondora István polgármesterrel, Dr. Máhr Tivadar alpolgármesterrel és dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyzővel. A megbeszélésen példamutatónak értékelték a katolikus egyház és az önkormányzat együttműködését. – Az egyház gyarapodása révén jelentősen gyarapodik a város is. A jól működő vallási közösségek pedig a város társadalmi szövetét is erősítik – számolt be Kondora István polgármester.
– A vizitáció célja, hogy jobban megismerjem az egész egyházmegyét, annak örömeit-gondjait. Sárváron nagyon nagy öröm, hogy itt egy pezsgő egyházi élet zajlik. Működik egyházi óvoda és iskola, megjöttek az annunciáta nővérek, elkészült a rendházuk és a gyönyörűen felújított plébánia is a közösségi térrel. Elég sokan járnak szentmisére, ez is ritkaság talán, hogy ekkora arányban jönnek idősek és fiatalok. Minden intézményünk olyan, hogy nem elég a falakat létrehozni hozzá, hanem lélekkel, értékekkel és programokkal is meg kell tölteni. Látható, hogy az élő hagyományt sikerült megőrizni. Hálás vagyok ezért az atyáknak és a helyieknek is, akik a kereszténység értékeit befogadták és élik – mondta el a sárvári látogatásán Dr. Székely János.
A város vezetőivel tartott megbeszélés után a megyéspüspök a vizitációt a Szent László Katolikus Iskolában folytatta, amely a Szent László Plébániatemplomban tartott misével zárult. Az egyházmegyei főpásztor látogatásán több olyan fejlesztés terve is szóba került, amelyek a közeli jövőben válhatnak majd valósággá Sárváron.
További híreink
A reformáció öröksége előtt tisztelegtek Sárváron Sylvester János emlékművénél
2026.11.02
A reformáció emléknapja alkalmából Sylvester János emlékművénél koszorúztak Sárváron. A Sárvári Evangélikus Egyházközség, a Sárvári Református Egyházközség és az önkormányzat képviselői közösen tisztelegtek a magyar bibliafordítás kiemelkedő alakja előtt. A megemlékezés a hit, az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésének fontosságára is felhívta a figyelmet.
Tovább...Átvilágítják a sárvári önkormányzati cégeket, új fürdőigazgatót választott a képviselő-testület
2026.11.02
A sárvári képviselő-testület októberi ülésén egyhangúlag döntött a négy önkormányzati cég pénzügyi átvilágítására vonatkozó ajánlatkérésről. Meghallgatták a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetőjét, településrendezési kérdésekről tárgyaltak, és új óvodavezetői pályázatot írtak ki. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. új ügyvezetője 2027 januárjától Kopácsi Zsuzsanna lesz.
Tovább...Ötéves a Nádasdy Közösségi Kert – közösségi kertnap és új fásítási program indult Sárváron
2026.10.30
„Kertre fel!” mottóval rendeztek közösségi kertnapot október 10-én az ötéves Nádasdy Közösségi Kertben. Három sárvári általános iskola egy-egy magaságyást fogadott örökbe, és egy naspolyafa elültetésével elindult a „Zöld szívvel Sárvárért!” civil fásítási program. A látogatókat szakmai előadások, termelői piac, kézművesfoglalkozások és közös kertészeti munkák várták.
Tovább...Csendes vadászat – Nagy Csaba természetfotóiból nyílt kiállítás a sárvári könyvtárban
2026.10.30
Nagy Csaba természetfotós „Csendes vadászat” című kiállításával zárult az Országos Könyvtári Napok sárvári programsorozata. A Nádasdy Kulturális Központ könyvtárának galériájában megnyílt tárlatot dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. A fotós a megnyitón alkotói módszereiről is mesélt.
Tovább...Százéves fennállását ünnepelte a Sárvári Református Egyházközség
2026.10.30
Hálaadó istentisztelettel ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját október 10-én a Sárvári Református Egyházközség. A megtelt templomban felidézték a gyülekezet történetének meghatározó eseményeit, Kondora István polgármester emléklapot adott át, és felavatták a centenárium tiszteletére állított kopjafát. Az ünnepség közös ebéddel és szeretetvendégséggel zárult.
Tovább...Könyvtárpártolókat köszöntöttek és zenés irodalmi estet tartottak Sárváron
2026.10.30
Könyvtárpártoló pedagógusokat köszöntöttek és zenés irodalmi estet rendeztek október 7-én a sárvári könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok keretében. Darázsné Horváth Kornélia, Frigyné Kiss Éva és Vörös Krisztina elismerő oklevelet vehetett át. Az est vendége Gráf Légrádi Balázs szombathelyi költő volt, akinek műveit gitárjáték, szavalat és ének kísérte.
Tovább...







