Hírek
Újra ülésezett a sárvári képviselő-testület
2021.06.29
Hosszú idő után végre újra ülésezhetett június 24-én a sárvári képviselő-testület, ugyanis a kormány rendelete értelmében június közepétől megszűnt a polgármestereknek a veszélyhelyzetben a törvény által biztosított teljhatalma.
Kondora István polgármester az ülés elején örömének adott hangot, hogy a járványügyi szabályok enyhülésével végre újra ülésezhet a sárvári képviselő-testület. Majd néma felállással emlékeztek meg a koronavírus-járvány sárvári áldozatairól.
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő stratégiai igazgatója, Zelles Zsolt és Czigány István építész egy impozáns, a következő éveket, évtizedet meghatározó fejlesztési tervet mutatott be az ülésen, amelyben többek között egy új szálloda építése, a jelenlegi hotel, a kemping és a parkolók bővítése, valamint egy új szaunaház is szerepel.
Csende Sándor tűzoltó parancsnok számolt be a város tűzvédelmi helyzetéről. Tavaly közel 400 esetben vonultak a tűzoltók, ebből 152 volt a tűzeset, a többi műszaki mentés volt.
Módosították az önkormányzat idei költségvetését, amely a Csónakázó – tó körüli szabadidőpark fejlesztésére kapott 300 millió forintos fejlesztési támogatásnak köszönhetően bővült, így idén mintegy 7 milliárd forintból gazdálkodhat a város.
- Kezd egyensúlyba kerülni a költségvetésünk abban az értelmében, hogy a tervezett fejlesztéseket meg tudjuk valósítani, és minden költségvetési forrás a rendelkezésünkre fog állni. Nagyon sokat segített az, hogy a kormányzattól tavalyi évben kaptunk 1, 8 milliárd forintot a fürdő kötvényének kiváltására. 80 millió forint intézményi maradványunk is keletkezett, és ezt idén ott hagytuk az intézményeknél, így ők saját hatáskörben is módosíthattak a költségvetésen - mondta el Kondora István polgármester.
Módosították a közterületi térfigyelő kamerarendszerről szóló rendeletet is, mivel a Csónakázó – tónál kialakított futópálya mentén kilenc darab új kamerát helyeztek el. A napirendet előterjesztő Dr. Máhr Tivadar alpolgármester elmondta, hogy Sárváron már közel száz darab közterületi kamera szolgálja a lakosság biztonságérzetének fenntartását és a közbiztonságot.
Napirendre került a Sárvári Csicsergő Óvoda ügy is. A fenntartói joga, a szülők véleményének kikérése után, egy májusi polgármesteri határozattal 2021. szeptember 1-től a Szombathelyi Egyházmegyéhez kerül. Kondora István elmondta, Dr. Székely János megyéspüspök kérelemmel fordult az önkormányzathoz, melyben kezdeményezte a feladatellátást szolgáló vagyon egyházi tulajdonba adását, mivel az épületre pályázati, illetve saját forrásból jelentős összeget kívánnak fordítani. Az önkormányzati, illetve a nemzeti vagyonról szóló törvény értelmében ingyenesen átruházható az óvoda épülete az egyház részére az általa végzett önkormányzati feladat, ebben az esetben az óvodai ellátás, érdekében.
A képviselő – testület kormánypárti képviselői megszavazták, hogy 2021. szeptember 1-től kerüljön átadásra a Sárvári Csicsergő Óvoda épületének tulajdonjoga is a Szombathelyi Egyházmegye részére, azzal a feltétellel, hogy ez a vagyon nem idegeníthető el, kizárólag az óvodai ellátást szolgálhatja, állagát meg kell óvni, és a hasznosításáról évente beszámolót kell készíteni. Az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak, ők szerették volna, ha piaci alapon megveszi az egyház az épületet. Az ülésen Németh Zsolt képviselő nem vett részt.
További híreink
Szakmai Díjat kapott a sárvári kórház ápolási igazgatója
2025.09.12
Szeptember 4-én a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara ünnepélyes keretek között adta át a köztestület által alapított kitüntetéseket egy siófoki tudományos konferencián. 2025-ban Vas vármegyében Gécziné Bődi Henrietta, a Sárvári Szent László Kórház ápolási igazgatója vehette át a rangos szakmai elsimerést.
Tovább...RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉS
2025.09.12
Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület szeptember 10-én a Városházán. Módosították Sárvár településrendezési eszközeit és napirendre került egy pályázati csomag, amelynek keretében több sárvári utca felújítására is pályázik az önkormányzat.
Tovább...Épül a hegyközségi kerékpárút
2025.09.12
Készül a támfal a hegyközségi kerékpárút nyomvonala mellett, a munkaterületen tartott bejárást Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester.
Tovább...MEGNYITOTTA 50. TANÉVÉT A NÁDASDY ISKOLA
2025.09.12
Augusztus 29-én jubileumi tanévnyitót tartottak a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában. Az Alkotmány utcai intézmény 1975-ben jött létre, az 50. tanévét kezdte meg szeptember 1-jén.
Tovább...Tovább nő a biztonság Észak-Vas vármegyében
2025.09.07
Újabb jó hírt jelentett be Ágh Péter, Észak - Vas országgyűlési képviselője a Versenyképes Járások Program keretében Sárváron Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester társaságában. A közbiztonság fejlesztése céljából térfigyelő kamerákat szerezhet be és telepíthet Sárvár, Szeleste, Jákfa és Uraiújfalu.
Tovább...Újabb fejlesztések, emelkedett a fűtéstámogatás jogosultsági határa
2025.08.31
Augusztus 27-én délután rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott a sárvári képviselő-testület, amely Pócza Imréné, a gazdasági bizottság új külsős tagjának eskütételével kezdődött.
Tovább...