Hírek
Felemás őszt zárt a sárvári NBII-es női kézilabdacsapat
2022.01.17
Tizenegy, ősszel lejátszott mérkőzéséből ötöt megnyert, kétszer döntetlent játszott, míg négy alkalommal vereséget szenvedett az NBII-es bajnokságban a Sárvárfürdő Kinizsi női kézilabda csapata. Így, 12 megszerzett pontjával, az ötödik helyen telel a nagyon sűrű mezőnyben, a Pupp Adél edző által irányított gárda.
- Az már az őszi szezon kezdete előtt látható volt, hogy a 12 fős mezőnyben lesz 5-6, közel azonos erősségűnek mondható csapat, és abban bíztunk, hogy mi is közöttük leszünk. Azt is sejtettük, hogy ezeknek a gárdáknak a párharcában a pillanatnyi forma fog dönteni, illetve az, hogy az NBI-es csapatok utánpótlás gárdái esetében - Audi ETO U22, SZKKA U22, Mosonmagyaróvár U22 - éppen kik játszanak aznap az NBII-ben az első csapat játékosai közül. A nyári felkészülésünk a tervek szerint alakult, a sorsolásunk azonban ezúttal nem bizonyult túl szerencsésnek. Az őszi szezon teljesítményét, utólag három szakaszra lehet bontani: nem kezdtük jól a bajnokságot, hiszen a nyitó fordulóban, idegenben vereséget szenvedtünk az őszt végül pontveszteség nélkül záró Veszprémtől. Majd csak döntetlent értünk el hazai pályán a Nemesvámos ellen. Ezt követte egy jónak mondható, négymérkőzéses veretlenségi sorozat, három győzelemmel és egy döntetlennel. A bajnokság második felében azonban nagyon hektikus teljesítményt nyújtottunk: képesek voltunk bravúros győzelmet aratni Bükön, ugyanakkor a tabellán addig mögöttünk álló csapatok ellen - SZESE, Mosonmagyaróvár, Ajka -, amikor a papírforma a mi győzelmünket ígérte, fájó vereségeket szenvedtünk. Ezeken a mérkőzéseken sajnos a kritikus helyzetekből nem tudtunk pozitívan kijönni - mondta el szakmai értékelésében Pupp Adél edző.
- A szakosztály vezetése előzetesen az első öt hely valamelyikének megszerzését tűzte ki elérendő célként, ám a játékoskeretünk erejét látva, ebben nem titkoltan, a dobogós hely elérése is reális elvárásként szerepelt. Sokáig közel is álltunk ehhez, ám az év vége nem a reményeink szerint alakult. Azt látni kell, hogy több csapat kerete menet közben is erősödött, minőségi játékosok érkeztek, illetve ez már nem az évekkel ezelőtti NBII-es szint, mert ma már a legtöbb csapat mögött komoly anyagi és szakmai háttér áll, itt minden győzelemért meg kell küzdeni. Ennek ellenére nem adtuk fel a céljainkat és egy komoly, hét hetesre tervezett felkészülés után, eredményes tavasz reményében vágunk neki az évnek -fogalmazta meg a szakosztályvezetés állásfoglalását Csonka László szakosztályvezető az év végi záróbanketten.
Egyben megköszönte a támogatók, szponzorok, TAO felajánlók – kiemelten az önkormányzat, illetve a Sárvárfürdő - segítségét, hiszen nekik köszönhetően a szakosztály a felnőtt csapat mellett hét korosztályban, közel száz utánpótláskorú kézilabdás leány felkészülését és versenyeztetését tudja biztosítani.
További híreink
RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉS
2025.09.12
Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület szeptember 10-én a Városházán. Módosították Sárvár településrendezési eszközeit és napirendre került egy pályázati csomag, amelynek keretében több sárvári utca felújítására is pályázik az önkormányzat.
Tovább...Épül a hegyközségi kerékpárút
2025.09.12
Készül a támfal a hegyközségi kerékpárút nyomvonala mellett, a munkaterületen tartott bejárást Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester.
Tovább...MEGNYITOTTA 50. TANÉVÉT A NÁDASDY ISKOLA
2025.09.12
Augusztus 29-én jubileumi tanévnyitót tartottak a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában. Az Alkotmány utcai intézmény 1975-ben jött létre, az 50. tanévét kezdte meg szeptember 1-jén.
Tovább...Tovább nő a biztonság Észak-Vas vármegyében
2025.09.07
Újabb jó hírt jelentett be Ágh Péter, Észak - Vas országgyűlési képviselője a Versenyképes Járások Program keretében Sárváron Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester társaságában. A közbiztonság fejlesztése céljából térfigyelő kamerákat szerezhet be és telepíthet Sárvár, Szeleste, Jákfa és Uraiújfalu.
Tovább...Újabb fejlesztések, emelkedett a fűtéstámogatás jogosultsági határa
2025.08.31
Augusztus 27-én délután rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott a sárvári képviselő-testület, amely Pócza Imréné, a gazdasági bizottság új külsős tagjának eskütételével kezdődött.
Tovább...Hármas ünnep Sárváron
2025.08.27
Augusztus 20-án az államalapítást, a város születésnapját és az új kenyeret ünnepeltük Sárváron. A programok a 44. Nemzetközi Folklórnapok és 7. Városfesztivál keretében zajlottak – felvonulás, néptáncgála, Boban Marković koncert színesítette a Szent István-napot.
Tovább...