Hírek
Ünnep a rábasömjéni nyugdíjasokkal
2022.12.23
Karácsony közeledtével egy újabb ünnepi alkalomra került sor Rábasömjénben. Advent harmadik hétvégéjén a településrész nyugdíjasait hívták meg a kultúrházba, hogy átadják a karácsonyra nekik szánt ajándékokat. Az itt működő civil szervezetek fogtak össze, hogy minden idős polgár értesüljön a lehetőségről.
A hagyományteremtő esemény célja egyrészt az ajándékok házhoz vitelének a felváltása, másrészt egy újabb közösségi alkalmat is teremt. A Rábasömjénért Egyesület, Tamics Ibolya elnök és Varga Károly önkormányzati képviselő szervezte és felajánlásokból készítette el a vendéglátáshoz illő italt és falatokat.
A rendezvény résztvevőit Dr. Máhr Tivadar alpolgármester köszöntötte. Rábasömjénben a közösségi élet példa értékű, ezért nagyon sokat tesz Tamics Ibolya és Varga Károly is. A tevékenységük hozzájárul ahhoz, hogy ne csak karácsony közeledtével, de egész évben egy nagy családként működhessen a városrész közössége – mondta el Dr. Máhr Tivadar.
A felújított tornyú Szent Márk-templom mellett állították fel a karácsonyi fenyőt, a Betlehemet és az adventi koszorút, melynek a gyertyáit a vasárnapi misék után gyújtják meg. A karácsonyváró rendezvénynek otthont adó kultúrház, amelyet az önkormányzat a Rábasömjénért Egyesület részére történő ingyenes használatba adott, a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatán nyert támogatás révén is teljesen megújult.
Az idei évre visszatekintve Varga Károly önkormányzati képviselő elmondta, hogy a közösség összefogása viszi előre Rábasömjént. Ezért köszönet illeti az ebben közreműködőket. Továbbá nekik és minden sárvárinak kellemes ünnepeket és eredményes új esztendőt kívánt a városrész képviselője.
További híreink
Közmeghallgatás és képviselő-testületi ülés lesz február 13-án
2025.02.11
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete február 13-án, csütörtökön 16 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében közmeghallgatást tart. A téma a lakosságot érintő várospolitikai kérdések.
Tovább...Felállították az új csényeújmajori útszéli keresztet
2025.02.11
Egy új gránitkereszt került a csényeújmajori útelágazáshoz. A 130 éves kereszt közösségi összefogás eredményeként újulhatott meg. A Csényei Római Katolikus Egyházközség, Csénye Község Önkormányzata, Sárvár Város Önkormányzata és a Szele család is támogatást nyújtott az elkészítéséhez, helyi vállalkozók térítésmentesen vállalták a kereszt felállítását.
Tovább...Fogadóórát tartanak a Sárváriakért Egyesület képviselői
2025.02.11
A Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselői, Strompová Viktória, Klimits István, Toldi Tamás és Gácsi Tibor fogadóórát tartanak február 24-én 15:30 és 17:00 között az önkormányzati hivatal 218-as számú irodájában.
Tovább...Félmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a Gárdonyi iskolában
2025.02.10
A Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola épületének korszerűsítését érintő fél milliárd forintos fejlesztést jelentett be Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke február 7-én. A projekt megvalósítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében nyert támogatást a Sárvári Tankerületi Központ.
Tovább...Megemlékezés a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján
2025.02.09
1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor, ennek emlékére 2005-ben az ENSZ Közgyűlése január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A felszabadulás 80. évfordulóján hazánkban és szerte a világban megemlékezéseket tartottak. Sárváron is fejet hajtottak az elhurcolt zsidók emlékére,
Tovább...Átadták az ingyenes LED csomagokat
2025.02.09
Megérkeztek és január végén kiosztásra kerültek az ingyenes lakossági LED-csereprogramban igényelt izzók. A program második körében 172 sárvári háztartás igényelt energiatakarékos, hosszú élettartamú LED fényforrásokat. Az izzókat január 27-30. között lehetett átvenni a Sárvár Aréna sportolói bejáratánál.
Tovább...