Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Újabb mérföldkő lesz a pünkösd a Sárvárfürdő újranyitásában

2021.05.18

Már a nyitónapon többszáz vendég látogatott el a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő fedett gyógyfürdő részébe, ahol a gyógyvizes és az élménymedencék, valamint a szaunavilág áll a vendégek rendelkezésére. A biztonsági szabályokat maximálisan betartva, fokozatosan nyit a fürdő.

Újabb mérföldkő lesz a pünkösd a Sárvárfürdő újranyitásában

Újabb mérföldkőhöz érkezett a sárvári fürdő május 13-án, amikor kinyitott a régi, fedett gyógyfürdő része, ez a fokozatos újranyitásnak már a harmadik eleme volt.

- Május 3-án megnyitottuk a gyógyászati részlegünket, ahova előzetes bejelentkezés alapján van lehetőség bejutni. Május 10-én megtörtént a fitnesstermünk és a bowling - pályának megnyitása is.  Most pedig már a fedett gyógyfürdő rész is a vendégek rendelkezésére áll - mondta el Kántás Zoltán, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, a gyógyászat kapcsán nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a poszt - covidos betegek gyógyítására.

- Újdonság nálunk a Polarisol orvostechnikai polarizáltfény-terápiás készülék is, az által végzett kezelések vérkeringést fokozó, a sejtek oxigénellátását javító, gyulladáscsökkentő és immunerősítő hatása segítheti a rehabilitációs folyamatokat. Ki lehet már nálunk próbálni a túlnyomásos oxigénterápiát is, amely során a magas koncentrációjú oxigén hatékony segítséget nyújthat, támogathatja a rehabilitációs folyamatokat. A fitnessrészlegbe is telepítettünk egy új berendezést, az Infraslim X egy újgenerációs kombinált fitnessgép, a legmodernebb technológiákat alkalmazva magasabb szintre emeli a testedzés alakformáló hatását – sorolta az újdonságokat Kántás Zoltán.

Újabb mérföldkő lesz a pünkösd a Sárvárfürdő újranyitásában

Kántás Zoltán a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő ügyvezető igazgatója szólt arról is, hogy érdemes a fürdő weboldalán és közösségi oldalán tájékozódni, ahol játékok és kedvezmények várják a vendégeket.

- Szeretném kihangsúlyozni, hogy minden tekintetben szeretnénk a kormányrendelet előírásainak megfelelő protokollrendszer szerint eljárni. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg érvényes jogszabályok értelmében védettségi igazolvány és személyi azonosító okirat együttes felmutatásával van lehetőség a fürdő területére belépni – húzta alá az igazgató, aki hozzátette: A fürdő újranyitásával kapcsolatosan alapvetően két nagyon fontos szempont fogalmazódott meg bennünk: egyrészt a minőségi szolgáltatások, másrészt a biztonságos fürdőélmény nyújtása. - Mindkét területen nagy lépéseket sikerült elérni, mind a szolgáltatási területen, mind a biztonsági protokollok tekintetében azt gondolom, nem jelentünk semmivel nagyobb kockázatot, mint azok a közösségi terek, amelyek máshol is rendelkezésre állnak a vendégek számára – mondta Kántás Zoltán.

 A Sárvárfürdő a helyi turizmus zászlóshajója, a TDM – tagokkal, a helyi szállásadókkal folyamatosan egyeztet az újranyitásról. - Számunkra rendkívül fontos az, hogy a fürdő pozíciója mellett, a Sárvár városában működő szálláshelyek is megtalálják a számításaikat, illetve talpra álljanak – szólt a fürdőigazgató.  

A Sárvári Gyógyfürdő Kft. szálláshelyei is kinyitottak május 13-tól a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt, így a VitalMed Hotel, a mobilházak és az apartmanok is. – Rendkívül optimistán azt látjuk, hogy a turizmus ágazatban egy visszapattanás várható a nyár folyamán. Remélem, hogy az a bezártság, amit ez a vírushelyzet okozott és az, hogy nyáron az emberek egyébként is szeretnek kimozdulni, egy nagy fokú érdeklődést fog a fürdő irányába mutatni – hangsúlyozta Kántás Zoltán.

A Sárvárfürdőben a fedett családi fürdő, az uszoda, a retro medence és a kalandpark május 20-ától várja a vendégeket. A strand - az időjárás függvényében- június elején nyit.

További híreink

Hétfőn földi szúnyoggyérítés, csütörtökön légi irtás lesz Sárváron

2024.07.12

Sárváron a katasztrófavédelem és a sárvári önkormányzat is végeztetett már földi kémiai szúnyoggyérítést. Az elmúlt hetek csapadékos időjárása és a Rába áradása miatt a szúnyogok továbbra is sok problémát okoznak városunkban, ezért az irtást folytatni kell.

Tovább...

Dr. Dobozy Imre nevét vette fel a Tinódi Gimnázium könyvtára

2024.07.12

Egy legendás tanáregyéniség emléke előtt tisztelegve, a Sárvári Tinódi Gimnázium úgy döntött, hogy Dr. Dobozy Imréről nevezi el az intézmény könyvtárát. Az emléktábla avatására június 13-án került sor egykori kollégák, tanítványok jelenlétében.

Tovább...

Sárváron lesz a 97. bélyegnap

2024.07.12

Sárvár városa ad otthont 2024-ben az Országos Bélyegkiállításnak és a 97. Bélyegnap rendezvényeinek.

Tovább...

Egészségügyi dolgozókat köszöntöttek a Városházán

2024.07.12

Július 2-án, Semmelweis-nap alkalmából egészségügyi dolgozókat köszöntöttek a Városházán. Sárvár Város Önkormányzata kilenc szakember részesített Szegedi Kőrös Gáspár Érdemérem kitüntetésben a kiemelkedő szakmai munka elismeréséül.

Tovább...

Újabb szúnyoggyérítés lesz csütörtökön Sárváron

2024.07.03

A katasztrófavédelem múlt héten végzett földi, kémiai szúnyoggyérítést Sárváron. Ez csak csökkentette a vérszívók számát, de az elmúlt hetek csapadékos időjárása, a Rába áradása miatt a számuk továbbra is magas. Sárvár Város Önkormányzata a hozzá érkezett lakossági jelzések alapján úgy döntött, hogy a katasztrófavédelem által szervezett szúnyoggyérítés mellett saját forrásból is szervez irtást.

Tovább...

Bővül a térfigyelő kamerák száma

2024.06.30

Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 27-én tartotta soron következő ülését a Városháza nagytermében. Bővül a térfigyelő kamerák száma, továbbra is támogatja a civil szervezeteket az önkormányzat.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!