Hírek
Befejeződött a Szatmár utcai óvodai telephely fejlesztése
2024.04.05
Sárvár Város Önkormányzata egy sikeres pályázati program keretében felújította és kibővítette a Szatmár utcai óvoda épületét. Március 26-án a Városháza Széchenyi termében megtartották a projekt zárórendezvényét. A Sárvár, Szatmár utcai óvodai telephely fejlesztése című projekt a Széchenyi Terv Plusz keretében valósult meg 350 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével.
A projekt sajtónyilvános zárórendezvényén részt vett többek között Kondora István polgármester, Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző, Darázsné Horváth Kornélia, a Sárvári Vármelléki Óvoda vezetője és Biró Ágnes intézményvezető-helyettes. A megjelenteket Hangonyi Zoltán projektmenedzser köszöntötte.
Kondora István elmondta, egy régóta várt és vágyott felújítás valósult meg a Szatmár utca 20. szám alatt lévő óvoda kibővítésével.
- Végre egy olyan épületet, amit eredetileg is gyermekintézménynek építettek, újra birtokba tudunk venni, és most már nemcsak a régen működő épületrészt, hanem azt is, ami a Szatmár utca ”fő utcai” oldala fele mutat. Látszik, hogy kívülről is nagyon szép színes ez az épület, és valóban olyan funkciók kerület bele, amik nagyon fontosak – fogalmazott a polgármester.
A Sárvári Vármelléki Óvoda Szatmár utcai telephelyének fejlesztése keretében sor került az épület egyes helyiségeinek és belső udvarának felújítására, valamint új eszközök, így többek között bútorok, tároló szekrények, játszóeszközök beszerzésre. Az épület felújítása során új helyiségeket, így tornaszobát, játéktároló helyiséget, udvari játéktároló helyiséget, sportszertárat, foglalkoztatót, teakonyhát alakítottak ki.
Felújították a vizesblokkokat, a közlekedőket, a kiszolgáló helyiségeket. A belső munkálatok során kicserélték a padozatot és a padlóburkolatokat, a külső és belső nyílászárókat, átfestették a falakat. Felújították az óvoda belső udvarát is. Az óvodai nevelést segítő, szabványoknak megfelelő, akadálymentes épületrészt alakítottak ki. Az óvoda épületét megújuló energiaforrással látták el, és akadálymentes parkolót is létesítettek.
Darázsné Horváth Kornélia intézményvezető köszönetet mondott az önkormányzatnak, a tervezőknek és kivitelezőknek. Kiemelte, hogy a jövőben korszerű, kulturált, jól felszerelt környezetben tudják biztosítani a gyermeknevelést.
- Az óvodafelújítás és -bővítés az önkormányzat sikeres pályázatának eredménye. Ez a kívül-belül való megszépülés nyilván azt hozza, hogy a szakmai munkának sokkal nagyobb tere lesz a pedagógusok szempontjából is, illetve a gyermekek élményközpontú tanulási folyamatának szempontjából is. A gyermekeknél a pálmát az óvoda külső színezése, illetve dekorálása vitte el, ezenfelül úgyszintén dobogós helye van a tornaszobának. Sokkal nagyobb mozgástere lesz az ide járó kisgyermekeknek, illetve a sok eszköz, amit kaptunk a pályázat során, ezek mind-mind hozzájárulnak a szakmai munka hatékonyságához – hangsúlyozta a Sárvári Vármelléki Óvoda intézményvezetője.
A projekt a „A Sárvár, Szatmár utcai óvodai telephely fejlesztése” című TOP_PLUSZ-3.3.1-21-VS1-2022-00007* azonosítószámú, Széchenyi Terv Plusz program keretében, a Szatmár utca 20. szám alatt található óvoda épületben valósult meg.
A projekt 350 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósult meg. A támogatás intenzitása a Projekt elszámolható összköltségének 100 %-a.
A kivitelezés 2024. január 19-én befejeződött.
A projektről bővebb információt a www.sarvarvaros.hu oldalon olvashatnak.
További információ kérhető: Hangonyi Zoltán projektmenedzsertől (tel.: (30/9964246)
*TOP_PLUSZ-3.3.1-21- Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése című konstrukcióban támogatott projekt
További híreink
Közmeghallgatás és képviselő-testületi ülés lesz február 13-án
2025.02.11
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete február 13-án, csütörtökön 16 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében közmeghallgatást tart. A téma a lakosságot érintő várospolitikai kérdések.
Tovább...Felállították az új csényeújmajori útszéli keresztet
2025.02.11
Egy új gránitkereszt került a csényeújmajori útelágazáshoz. A 130 éves kereszt közösségi összefogás eredményeként újulhatott meg. A Csényei Római Katolikus Egyházközség, Csénye Község Önkormányzata, Sárvár Város Önkormányzata és a Szele család is támogatást nyújtott az elkészítéséhez, helyi vállalkozók térítésmentesen vállalták a kereszt felállítását.
Tovább...Fogadóórát tartanak a Sárváriakért Egyesület képviselői
2025.02.11
A Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselői, Strompová Viktória, Klimits István, Toldi Tamás és Gácsi Tibor fogadóórát tartanak február 24-én 15:30 és 17:00 között az önkormányzati hivatal 218-as számú irodájában.
Tovább...Félmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a Gárdonyi iskolában
2025.02.10
A Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola épületének korszerűsítését érintő fél milliárd forintos fejlesztést jelentett be Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke február 7-én. A projekt megvalósítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében nyert támogatást a Sárvári Tankerületi Központ.
Tovább...Megemlékezés a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján
2025.02.09
1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor, ennek emlékére 2005-ben az ENSZ Közgyűlése január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A felszabadulás 80. évfordulóján hazánkban és szerte a világban megemlékezéseket tartottak. Sárváron is fejet hajtottak az elhurcolt zsidók emlékére,
Tovább...Átadták az ingyenes LED csomagokat
2025.02.09
Megérkeztek és január végén kiosztásra kerültek az ingyenes lakossági LED-csereprogramban igényelt izzók. A program második körében 172 sárvári háztartás igényelt energiatakarékos, hosszú élettartamú LED fényforrásokat. Az izzókat január 27-30. között lehetett átvenni a Sárvár Aréna sportolói bejáratánál.
Tovább...