Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Táncra fel a sárvári mazsoretekkel

2021.05.20

A Sárvár Városi Mazsorett Együttes csoportjai a járványügyi szabályok enyhülésével visszatérhetnek a próbaterembe, ahol már a június első hétvégéjére tervezett hagyományos mazsorett találkozóra készülnek.

Táncra fel a sárvári mazsoretekkel

Sárvár Városi Mazsorett Együttes június 5-ére tervezi a mazsorettek találkozóját a Nádasdy-várban a fennálló járványügyi és beléptetési szabályok betartásával. A találkozó terveiről Csikós Györgyné a sárvári mazsorettek nívódíjjal kitüntetett művészeti vezetője szólt.

Az idei találkozót nem lehet a korábbi szabályok szerint megszervezni a pandémia miatt. A jelenlegi helyzetben 10 fellépő csoport érkezik Sárvárra, hogy bemutassa és megméresse tudását. A sárvári csoportok mellett a tervek szerint Debrecenből és Hajdúböszörményből érkeznek csoportok. A találkozóval a mazsorettek szeretnék közönségüket egy tavaszindító, bezártság utáni nyitással megörvendeztetni. A programot Sárvár Város Önkormányzata mellett támogatja a Nádasdy Kulturális Központ valamint a Fúvószenei és Mazsorett Szövetség is.

A program június 4-én a Hild parkban a sárvári lányok beharangozó műsoraival kezdődik, majd a találkozó június 5-én, szombaton a tervek szerint 15 órakor veszi kezdetét jó idő esetén a Nádasdy-vár udvarán, rossz idő esetén a Sárvár Arénában.

A mazsorettek a találkozót követő időszakban sem tétlenkednek, hagyományos edzőtáboruk mellett számos meghívásuk van már, köztük Abdára, Rábasömjénbe. Az idei nyáron is megszervezik táborukat, melyre várnak minden hatodik életévét betöltött kislányt. A tábori jelentkezésnek nem feltétele, hogy leány mazsorettezzen, várnak mindenkit, akit érdekel a mozgás, a kézműveskedés és természetesen a tánc. A táborról bővebb információkat a mazsorettek Facebook - oldalán olvashatnak.

A mazsorett együttes - Sárvár más civil szervezeteihez hasonlóan - bízik a járványügyi helyzet javulásában és a szabályok enyhítésében, melyek lehetővé teszik számukra, hogy kikapcsolódási lehetőséget nyújtsanak a város lakóinak, és a városba  látogatók számára.

Vigyázzunk egymásra, hogy ismét közösen élhessük át a kikapcsolódás örömét!

További híreink

A reformáció öröksége előtt tisztelegtek Sárváron Sylvester János emlékművénél

2026.11.02

A reformáció emléknapja alkalmából Sylvester János emlékművénél koszorúztak Sárváron. A Sárvári Evangélikus Egyházközség, a Sárvári Református Egyházközség és az önkormányzat képviselői közösen tisztelegtek a magyar bibliafordítás kiemelkedő alakja előtt. A megemlékezés a hit, az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésének fontosságára is felhívta a figyelmet.

Tovább...

Átvilágítják a sárvári önkormányzati cégeket, új fürdőigazgatót választott a képviselő-testület

2026.11.02

A sárvári képviselő-testület októberi ülésén egyhangúlag döntött a négy önkormányzati cég pénzügyi átvilágítására vonatkozó ajánlatkérésről. Meghallgatták a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetőjét, településrendezési kérdésekről tárgyaltak, és új óvodavezetői pályázatot írtak ki. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. új ügyvezetője 2027 januárjától Kopácsi Zsuzsanna lesz.

Tovább...

Ötéves a Nádasdy Közösségi Kert – közösségi kertnap és új fásítási program indult Sárváron

2026.10.30

„Kertre fel!” mottóval rendeztek közösségi kertnapot október 10-én az ötéves Nádasdy Közösségi Kertben. Három sárvári általános iskola egy-egy magaságyást fogadott örökbe, és egy naspolyafa elültetésével elindult a „Zöld szívvel Sárvárért!” civil fásítási program. A látogatókat szakmai előadások, termelői piac, kézművesfoglalkozások és közös kertészeti munkák várták.

Tovább...

Csendes vadászat – Nagy Csaba természetfotóiból nyílt kiállítás a sárvári könyvtárban

2026.10.30

Nagy Csaba természetfotós „Csendes vadászat” című kiállításával zárult az Országos Könyvtári Napok sárvári programsorozata. A Nádasdy Kulturális Központ könyvtárának galériájában megnyílt tárlatot dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. A fotós a megnyitón alkotói módszereiről is mesélt.

Tovább...

Százéves fennállását ünnepelte a Sárvári Református Egyházközség

2026.10.30

Hálaadó istentisztelettel ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját október 10-én a Sárvári Református Egyházközség. A megtelt templomban felidézték a gyülekezet történetének meghatározó eseményeit, Kondora István polgármester emléklapot adott át, és felavatták a centenárium tiszteletére állított kopjafát. Az ünnepség közös ebéddel és szeretetvendégséggel zárult.

Tovább...

Könyvtárpártolókat köszöntöttek és zenés irodalmi estet tartottak Sárváron

2026.10.30

Könyvtárpártoló pedagógusokat köszöntöttek és zenés irodalmi estet rendeztek október 7-én a sárvári könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok keretében. Darázsné Horváth Kornélia, Frigyné Kiss Éva és Vörös Krisztina elismerő oklevelet vehetett át. Az est vendége Gráf Légrádi Balázs szombathelyi költő volt, akinek műveit gitárjáték, szavalat és ének kísérte.

Tovább...