Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Sárvár 3. helyezett lett a 25 futókörös település versenyében

2023.06.11

Május 21-én több százan rótták a köröket a Csónakázó-tónál a Futókörök Napja idei versenyén. Ebben az évben a 25 futókörös település versenyében 527 résztvevővel és 4400 megtett kilométerrel Sárvár 3. helyezést ért el.

A Nádasdy iskola lelkes futócsapata

Harmadik alkalommal rendezték meg a Futókörök Napját, melynek keretében immár 25 helyszínen húztak futócipőt az egyes településeken. A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) tájékoztatása szerint az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi két évben több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért program támogatásával és a SZEOSZ szakmai koordinálásával, május 21-én pedig ezek a futókörök várták a mozogni vágyókat.

A sárvári futóversenyt a Sárvári Kinizsi SE Tájékozódási Futó Szakosztálya részéről Gömbös Gyula, Sárvár Város Önkormányzata képviseletében Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg.

A rajtnál is szép számban jelentek meg a sárváriak, valamint a városban dolgozó filippínó vendégmunkások is. A regisztráció során lehetőség volt a teljesített kilométerek felajánlására a város általános iskolái számára, akik a „Millió lépés az iskoládért” pályázatban gyűjtik a kilométereket.

A város sportegyesületei közül a Sárvári Shotokan Karate Egyesület tagjai kezdték meg elsőként a futást. Németh Róbert edző elmondta, a jó erőnlét a karatéban is fontos, így természetes volt, hogy az idén is részt vesznek a kihívásban. A délelőtt folyamán folyamatosan érkeztek a futni, illetve kocogni vágyók a jó időben a Csónakázó-tó mellé.

Dr. Máhr Tivadar alpolgármester is több kört tett meg a futóversenyen

Dr. Máhr Tivadar alpolgármester 10 kilométert teljesített a délelőtt folyamán. Örömének adott hangot, hogy sokan vesznek részt a Futókörök Napján városunkban, és hogy a Csónakázó-tó körüli pályázati forrásból épült rekortánpálya egyre népszerűbbé válik.

A Nádasdy-vár Sárvár csapata majdnem 70 kilométerrel segítette a délelőtt folyamán a verseny sikerét. A kulturális központ munkatársai az eseményen mutatták meg új egyenpólójukat. - A közös futás jelképezi az intézmény alapfilozófiáját, a közösségépítést – mondta Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója.

A Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola és a Szent László katolikus Általános Iskola diákjai és tanárai, valamint a hozzájuk csatlakozott szülők is nagy számban teljesítették a kihívást, de a Barabás iskola tanáraival is találkoztunk a futókörön.

Csonka László, a Sárvári Kinizsi Sportegyesület szakosztályvezetője elmondta, hogy a kézilabdás lányok két kézimeccs között levezetésként futottak.

A résztvevők létszámát jelzi, hogy minden csipes karkötő, mely a lefutott körök számát rögzítette, folyamatos használatban volt, így az éppen pihenő idejüket töltő futók átadták a karkötőjüket az újonnan érkezőknek.

Solti Gábor 69 kört, Horváth Krisztián 71, Mészáros Veronika 75 kört teljesített

Sárvár 2023-ban a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhat fel a Futókörök Napja versenyében, melyen országosan 25 település vett részt.

A 8 órán át tartó versenyen a legtöbb kört teljesítőket a verseny végén díjazták. A díjakat Sárvár város önkormányzata nevében Németh Róbert képviselő adta át.  Solti Gábor 69 kört, Horváth Krisztián 71, Mészáros Veronika 75 kört teljesített a nap folyamán.

- Köszönetünket fejezzük ki mind az 527 résztvevőnek, akár futottak, akár csak sétálva gyűjtötték a köröket. Ez a 4400 kilométer a mi közös sikerünk, összefogás nélkül nem érhettük volna el ezt a 3. helyezést a futókörök versenyében – mondta a szervezésben szívvel – lélekkel tevékenykedő Gömbös Gyula az eredményhirdetés után.

További híreink

Átadták az első sárvári Babaköszöntő csomagot

2025.01.27

A 2025-ös év első sárvári újszülöttje Burka Barbara és Horváth Gábor negyedik gyermeke, Horváth Simon lett. Az első Sárvári Babaköszöntő csomagot a kisfiú szülei vehették át Kondora István polgármestertől és Dr. Máhr Tivadar alpolgármestertől.

Tovább...

A sárvári Prima-díjasokat köszöntötték

2025.01.27

Január 20-án a Városházán köszöntötték a Vas Vármegyei Prima díj gálán kitüntetett, a helyi gazdaság, oktatás és sportélet terén kiemelkedő tevékenységet végző sárvári személyeket. Az önkormányzat nevében Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester gratulált Németh Ferencnek, Hevér Mihálynénak és Balázs Ádámnak.

Tovább...

A Vármelléki óvodát támogatták a Sárvár Városi Bál résztvevői

2025.01.23

Idén ismét a Sárvár Városi Bállal indult a farsangi szezon. A hagyományokhoz hűen a bált Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg a Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spaban, aki örömének adott hangot, hogy a jókedv és a jótékonyság megint találkozik a bálban.

Tovább...

Fogadóórát tart január 30-án Dr. Máhr Tivadar alpolgármester

2025.01.23

Fogadóórát tart Dr. Máhr Tivadar alpolgármester január 30-án, csütörtökön 15 – 17 óráig. Dr. Máhr Tivadart megkereshetik ezen időtartamban a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatalban lévő irodájában és telefonon, a 06 95 323 555-ös telefonszámon.

Tovább...

Januárban érkeznek a LED-izzók

2025.01.14

Az ingyenes lakossági LED-csere programban igényelt izzókat 2025. január 27-30. között lehet átvenni a Sárvár Arénában. Az izzókat a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai osztják ki városrészenként eltérő időpontokban.

Tovább...

TELT HÁZ AZ ÚJÉVI KONCERTEN

2025.01.07

A Sárvári Koncertfúvószenekar hangversenyével indult a sárvári kulturális évad! Sárvár város fúvószenekarának újévi hangversenyén – Pernecker János karnagy által 1974-ben megszervezett első koncert óta – immár 51. alkalommal köszönthette együtt a közönség és a Sárvári Koncertfúvószenekar az új esztendőt. A hangversenynek ötödik alkalommal adott otthont a Sárvár Aréna.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!