Hírek
Újranyitott az ország, újranyitott Sárvár
2021.05.12
Újabb szakaszhatárhoz érkezett a koronavírus – járvány elleni védekezés azzal, hogy április utolsó napján elérte a négymilliót a beoltottak száma, és egy újabb részt visszakaphattunk a korábbi életünkből. A sárvári cég- és intézményvezetők örömmel fogadták, hogy hosszú hónapok után végre kinyithat a fürdő, a múzeum, a könyvtár, az aréna és a mozi is.
Május 1-jén reggeltől a kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, a boltok és vendéglátóipari egységek 11-ig lehetnek nyitva. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyíltak bizonyos helyek, így mehetnek, például moziba, színházba, múzeumba, könyvtárba, szállodába, fürdőbe, uszodába, edzőtermekbe, sport- és kulturális eseményekre. Magukkal vihetik a felügyeletük alatt álló 18 év alattiakat is.
Mindenki számára elegendő vakcina van Magyarországon, így bárki, aki be akarja magát oltatni, az megkaphatja a vakcinát. - Már többen vannak a védett emberek, mint a nem védettek, ezért is helyes, hogy a védelmi igazolványhoz kapcsolódnak bizonyos jogok - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Május elsején reggel 9-kor a Nádasdy Ferenc Múzeum nyitott ki elsőként Sárváron. A nyitásra már ott volt a múzeumban Kondora István polgármester, Dr. Máhr Tivadar és Szabó Zoltám alpolgármesterek, akik a védettségi igazolványuk bemutatását követően körbe is járták a múzeum termeit Takács Zoltán Bálint igazgató társaságában.
- Közel fél évig tartó bezárás után nyitottuk ki a múzeumot. Úgy döntöttünk, hogy nem várunk napokat, hanem az első lehetséges alkalommal már várjuk vendégeinket. Az érvényes előírásoknak megfelelően a múzeumba védettségi igazolvány, valamint személyazonosságot igazoló igazolvány felmutatásával lehet belépni – mondta el Takács Zoltán Bálint igazgató.
Takács Zoltán Bálint elmondta még, hogy az igazoltan védett személyek kíséretében lévő 18 év alattiak szintén látogathatják az intézményt.
- Munkatársainknak kötelessége a védettség tényének ellenőrzése mind a múzeumba, mind a könyvtárba lépéskor - szólt az igazgató.
A Nádasdy Ferenc Múzeum keddtől vasárnapig 9-től 17 óráig várja a látogatókat, hétfőnként zárva van. Május 3-án 10 órakor kinyitott a sárvári könyvtár is a megszokott nyitvatartási renddel, 17 óráig várja a látogatókat.
- Nagyon örömteli hír ez az újranyitás, hiszen úgy látom, hogy a sárváriak a tavasz közeledtével nagyon szívesen mozdulnak ki. Nekünk, mint a turizmusból élő településnek is nagyon fontos, hogy végre megnyithatjuk a fürdőnket, a szálláshelyinket is, és vendégeket fogadhatunk – mondta el Dr. Máhr Tivadar alpolgármester.
A Sárvár FC Vas megyei I. osztályban játszó labdarúgó csapata május 1-jén hazai pályán fogadta a Répcelak SE csapatát. A védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók már visszatérhettek a lelátóra.
Négymillió beoltott után az új védelmi szabályok lehetővé tették, hogy a Sárvár Aréna is kinyissa a kapuit a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a felügyeletük alatt lévő 18 év alattiak előtt május 1-jén. A Sárvárfürdő Kinizsi a Mosonmagyaróvár KC U22-es csapatát fogadta. Az NBII-es női kézilabda mérkőzésen fantasztikus hangulatot csináltak a nézők. Meg is hálálták a sok bíztatást a sárvári lányok, akik 26 – 21-es győzelmet arattak.
A mérkőzésen Szabó Zoltán alpolgármester is részt vett, aki örömének adott hangot, hogy már több mint 6 ezer sárvári beoltatta magát a koronavírus elleni védőoltással, ami nagyon fontos a betegség megelőzésében és abban is, hogy most újra együtt szurkolhatunk a lelátókon.
- A Kabos László Filmszínház május 6-án nyitja meg kapuit – mondta el az aréna újranyitásakor Vámos Zoltán, a Sárvár Sportfólió Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, az első hétvégén, csütörtöktől vasárnapig kedvezményes, 799 forintos, jegyárral várják a nézőket. Minden nap fognak filmeket vetíteni, lesz például a Mamma Mia, a Trollok, a Tenet, a Bohém rapszódia. Az aréna és a mozi látogatásához is védettségi igazolvány szükséges, a 18 év alattiak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kísérővel léphetnek be.
A Sárvári Gyógy – és Wellnessfürdő részlegeit és szolgáltatásait - az előírt biztonsági szabályokat maximálisan betartva - fokozatosan nyitja meg. Május 3-án a gyógy- és wellnessközpont nyílt meg, ahol a kezelések és az orvosi vizsgálat is rendelkezésre áll. Május 10-én a fitnessterem nyílik meg, csoportos edzéseket is tartanak órarend szerint. Május 13-ától várja a vendégeket a gyógyvizes szárny a fedett és félig fedett gyógyvizes medencékkel, az élménymedencével és a szauna-világgal. Május 20-án nyit a családi fürdőszárny és az uszoda, a strand pedig - az időjárás függvényében - június elején. Május 13-tól fogadnak a fürdő szálláshelyei vendégeket, így a VitálMed Hotel, a mobilházak és az apartmanok is. A jelenleg érvényben lévő szabályozásnak megfelelően a védettségi igazolvány a személyazonosság együttes igazolásával feltétele a szálláshelyeken és a fürdőben való tartózkodásnak.
Az éttermek, kávézók teraszai 3,5 millió beoltott után megnyitották, már a belső tereikben is fogadhatnak védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeket.
További híreink
Fedezd fel a digitális ügyintézés forradalmát akár a zsebedből is!
2024.12.20
A digitális világ új szintre lép, és a Digitális Állampolgárság Program keretein beül bárki részese lehet ennek az átalakulásnak! A Digitális Állampolgár alkalmazás elhozza a papírmentes, gyors és kényelmes ügyintézést, mindezt a telefonunkról.
Tovább...TÁJÉKOZTATÓ A GYERMEKORVOSI KÖRZETEKRŐL
2024.12.19
Az Országos Kórházi Főigazgatóság OKFŐ/45355-17/2024. számú, a sárvári gyermekorvosi körzetek átalakításáról szóló intézkedésére figyelemmel 2025. JANUÁR 1-TŐL az alábbiak szerint módosul a gyermekorvosi körzetek beosztása.
Tovább...Babaköszöntő csomagot kapnak jövő évtől a sárvári újszülöttek
2024.12.16
A sárvári képviselő-testület decemberi ülésén Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, örömmel jelentette be, hogy Babaköszöntő csomaggal szeretné a jövőben a sárvári újszülötteket üdvözölni Sárvár Város Önkormányzata. Az ehhez szüksége rendeletet egyhangú döntéssel támogatta a képviselő-testület.
Tovább...2025. évi hulladéknaptárak
2024.12.16
Megjelentek a 2025. évi hulladéknaptárak, hulladékszállítási időpontok. A kommunális, a szelektív és a zöldhulladék elszállításáról oldalunkon és az stkh.hu weboldalon is tájékozódhatnak.
Tovább...Decemberi testületi ülés
2024.12.13
A sárvári képviselő-testület december 12-én tartotta idei utolsó ülését a Városháza nagytermében, amely a Sárvári Tinódi Gimnázium énekkarának karácsonyi műsorával és Kondora István polgármester ünnepi köszöntőjével zárult.
Tovább...Köszönet a civileknek!
2024.12.13
Civil vacsorára hívta Sárvár Város Önkormányzata a városban működő civil szervezetek képviselőit december 4-én. A hagyományos évzáró rendezvényen mintegy 60 civil szervezet képviselője vett részt.
Tovább...