Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Takács Imre költő nevét vette fel a rábasömjéni közösségi ház

2023.04.24

Takács Imre rábasömjéni költő nevét vette fel a városrész közösségi háza. Az avató ünnepségen Takács Zoltán Bálint igazgató, Kondora István polgármester, Takács György, a költő fia, Tamics Ibolya, a Rábasömjénért Egyesület elnöke és Varga Károly önkormányzati képviselő leplezte le a névtáblát.

Takács Imre költő nevét vette fel a rábasömjéni közösségi ház

Az ünnepség a közösségi házban folytatódott, ahol Kondora István polgármester köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, örül annak, hogy ez a vidéki környezet is alkalma arra, hogy innen költők induljanak útra.

A Takács Imre költőről szóló kiállítást Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg azzal, hogy a kultúra ott van, ahol mi vagyunk, ezért szimbolikus jelentőséggel bír a közösségi ház névadó ünnepsége is, amely fontos színtere a helyi kulturális életnek.

– Az ünnepséggel, a rábasömjéni születésű költő életéről és tevékenységéről szóló kiállítással felhívjuk a figyelmet a városrész híres szülöttének munkásságára - mondta az igazgató.

Takács Imre költő nevét vette fel a rábasömjéni közösségi ház

Takács Imre 1926-ban született Rábasömjénben. Itt töltött évei irodalmi alkotásainak, verseinek és prózájának egyaránt fontos alapanyagát adták. Első verseskötete, az 1955-ben megjelent Zsellérek unokája és a fél évtizeddel később napvilágot látott A csillagok árulása című regénye fontos dokumentuma fiatalkori élményeinek, de egyben irodalmi adaptációja a szülőföld mindennapjainak, az ott élők világának, hétköznapi életük vívódásainak.

Takács György, az író fia azt hangsúlyozta az ünnepségen, hogy 1926-ban született édesapja fiatalon elkerült Rábasömjénből, de erősen kötődött szülőfalujához, a paraszti világ költője maradt. – Számomra ez a nap azt jelenti, hogy Sömjén visszafogadta fiát - szólt Takács György.

Takács Imre költő nevét vette fel a rábasömjéni közösségi ház

Orbán István kanonok Wittinger Oszkár emlékét idézte fel, aki a rábasömjéni közösség meghatározó résztvevőjeként már évekkel ezelőtt szeretett volna emléket állítani Takács Imrének, és aki által a plébános is megismerte az alkotót.

Varga Károly önkormányzati képviselő az ünnepségen jelentette be, hogy augusztus 31-re Takács Imre költő születésnapjára készíti el domborművét Kondor János szobrászművész, és válik ezzel teljessé a rábasömjéni emlékhely.

Takács Imre költő nevét vette fel a rábasömjéni közösségi ház

Költészet napi műsort Szabó Tibor Jászai Mari-díjas színművész és Völgyi Attila gitárművész adott, majd lehetőség nyílt a tárlat megtekintésére.

További híreink

SÁGA, cukorgyár – lakóövezetté alakulhatnak az egykori ipari területek Sárváron

2024.09.11

Sárvár két volt ipari területét is közép- és hosszútávú rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánította a kormány, miután tulajdonosaik az önkormányzat támogatásával sikerrel pályáztak, így a Sága volt üzemi területét és a volt cukorgyárat is.

Tovább...

Műszaki átadás a kertvárosi kerékpárúton

2024.09.11

Megtörtént augusztus 28-án a műszaki átadás a kertvárosi kerékpárúton, amely már most nagyon népszerű világító aszfaltjával a sárváriak körében. Dr. Máhr Tivadar alpolgármester elmondta, hogy járda és gyalogátkelőhely építésével folytatódik a közlekedés biztonságát szolgáló beruházások sora.

Tovább...

Befejeződik a csapadékvíz-elvezető rendszer megújítása

2024.09.11

Pályázati forrásból valósult meg a Kertváros nyugati részén a belterület védelmét szolgáló csapadékvíz-elvezető rendszer megújítását célzó beruházás, amely befejezéséhez közeledik.

Tovább...

Ülésezett a sárvári képviselő-testület

2024.09.10

A sárvári képviselő-testület rendkívüli ülést tartott augusztus 29-én, ahol több, a város jövőjét meghatározó téma is napirendre került.

Tovább...

Augusztus 20-a Szent István királyunk és városunk ünnepe

2024.09.04

Augusztus 20-a államalapító Szent István királyunk ünnepe, az új kenyér napja, Magyarország hivatalos nemzeti ünnepe, egyben a magyar katolikus egyház egyik főünnepe. Sárváron a 43. Nemzetközi Folklórnapok keretében tartották a Szent István - napi ünnepséget a Nádasdy-vár udvarán.

Tovább...

Világító burkolatot kapott a kertvárosi kerékpárút

2024.08.21

Világító burkolatot kapott a kertvárosi kerékpárút, amelyet Dr. Máhr Tivadar alpolgármester augusztus 17-én napnyugta után ki is próbált kerékpárjával.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!