Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Megnyitotta a 100. jubileumi tanévét a Gárdonyi iskola

2022.11.12

A Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola 100. születésnapját ünnepli a 2022/2023-as tanévben. A jubileumi tanévet október 27-én reggel nyitották meg Gárdonyi Géza domborművénél.

Megnyitotta a 100. jubileumi tanévét a Gárdonyi iskola

A diákokat Németh Ernő igazgató köszöntötte, aki kiemelt, hogy az 1900-as évek elején megnövekedett Sárvár lakosságszáma, és ezáltal a gyermekek száma is, amely felvetette egy községi elemi népiskola létesítésének gondolatát. A világháború miatt az építkezés csak 1922-ben kezdődött el. Az ünnepélyes átadásra 1923. szeptember 29-én került sor.

- A tanulólétszám növekedése miatt a 80-as években bővítették az iskolát, a tanulók akkor is kiemelkedő eredményeket értek el. Jelen pillanatban 522 tanulója van az intézménynek, 21 tanulócsoportban folyik az oktató – nevelő munka, a létszámunk folyamatosan bővül, úgy mint 100 évvel ezelőtt – mondta Németh Ernő igazgató.

Az ünnepségen jelen volt Dr. Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere is, aki arról szólt, hogy az önkormányzat számára nagyon fontos az oktatás. Az iskolaépületek önkormányzati tulajdonban vannak, és az önkormányzat folyamatosan gondot fordít a felújításukra. A Gárdonyi iskola energetikai korszerűsítése három évvel ezelőtt valósult meg, tavaly pedig esztétikusabb külsőt kapott az épület.

Megnyitotta a 100. jubileumi tanévét a Gárdonyi iskola

A jubileumi év megnyitóján Vörös Krisztina tanárnő arról szólt, hogy a 100, a 60 és a 160 egy nagy kerek ünnepi egységet alkot. 100 éves az iskola és 100 évvel ezelőtt, 1922. október 30-án hunyt el Gárdonyi Géza. Az iskola az 1961-62-es tanévtől, 60 évvel ezelőtt vette fel Gárdonyi nevét, és 2023-ban lesz 160 esztendeje, hogy megszületett az író.

Az ünnepségen közreműködött Kiss Jázmin Fanni és az iskola kórusa. Gárdonyi domborművét Németh Ernő igazgató, Balogh Lea és Gaál Karolina Kitti diákok továbbá Kéthelyi Dóra tanárnő koszorúzták meg.

Az iskola 4. osztályos diákjai az ünnepség után Gárdonyi idézeteket tartalmazó lapocskákkal indultak el a városba, hogy hírül vigyék Sárvár lakóinak a születésnapi tanév kezdetét.

Az iskola történetét és régi iskolai eszközöket bemutató kiállítás nyílt az iskola aulájában. A jubileumi tanév során Gárdonyi Géza életének helyszíneit is felkeresik majd az iskolások, kerékpártúrákat, rajzversenyt, szavalóversenyt, jubileumi gálát is szerveznek, és egy iskolatörténeti kiadványt is terveznek.

További híreink

Ezer év elevenedett meg Sárváron

2024.07.29

Július 19-21. között tizenötödik alkalommal kelt életre a történelem Sárváron. Háromnapos programkavalkáddal jubilált a megújuló Nádasdy Fesztivál. Több mint 230 hagyományőrző látogatott el városunkba, akik ezer év történelmét idézték meg.

Tovább...

Szinérváraljai testvérvárosunkkal ünnepeltünk

2024.07.29

Sárvári delegáció utazott Kondora István polgármester a vezetésével a július 13-14-én megrendezett 25. Szinérváraljai Napokra.

Tovább...

Igazgatási szünet a hivatalban

2024.07.29

A Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2024. július 29-től 2024. augusztus 2-ig igazgatási szünetet tart. Az igazgatási szünet időtartama alatt AZ ÜGYFÉLFOGADÁS SZÜNETEL.

Tovább...

Ülésezett a sárvári képviselő-testület

2024.07.20

A képviselők módosították a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló rendeletet, kezdeményezték a sárvári gyermekorvosi alapellátási körzetek átalakítását, hozzájárultak a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő új beruházásához.

Tovább...

Telt házzal robogott be a Sörexpressz a Nádasdy-várba

2024.07.20

Pénteken este kezdetét vette a Sörexpressz és XXIV. Sávári Fúvószenei Várfesztivál a Nádasdy-vár Sárvárban. A Sárvári Koncertfúvószenekar rendezvényét Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg előbb a rendezvény színpadán, majd ingyenes sörcsapolással.

Tovább...

Hétfőn földi szúnyoggyérítés, csütörtökön légi irtás lesz Sárváron

2024.07.12

Sárváron a katasztrófavédelem és a sárvári önkormányzat is végeztetett már földi kémiai szúnyoggyérítést. Az elmúlt hetek csapadékos időjárása és a Rába áradása miatt a szúnyogok továbbra is sok problémát okoznak városunkban, ezért az irtást folytatni kell.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!