Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Sárvár nem veszített lendületéből 2021-ben sem

2021.12.25

2021-ben számtalan nehézséggel kellett szembenéznie Sárvárnak, az itt élő embereknek. A tavalyi évhez hasonlóan meghatározta a mindennapjainkat a koronavírus – járvány és annak következményei. Mindezek ellenére Sárvár nem veszítette el lendületét, fejlődése töretlen volt. Kondora István polgármesterrel és Dr. Máhr Tivadar alpolgármesterrel értékeltük az évet.

Sárvár nem veszített lendületéből 2021-ben sem

Kondora István: 2020 márciusától az ország rendkívüli körülmények között, többnyire veszélyhelyzetben működik. Ez rányomta a bélyegét a városok életére, a gazdaság működésére és az emberek lelkére is. A turizmus a koronavírus - járvány egyik legnagyobb vesztese, a belföldi szállásadók egy vendégekkel teli nyarat tudhattak maguk mögött 2020-ban, de aztán tavaly ősszel be kellett zárniuk, és idén májusban indult újra a turizmus. Ennek a gazdasági ágazatnak az újraindításához nagy segítséget nyújtott a Kisfaludy Program, amelyben nagyon sikeresen szerepeltek a sárvári vállalkozások, összesen mintegy 750 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek fejlesztésekre, amelyeket többnyire a bezárás alatt meg tudtak valósítani.

A háziorvosok, a kórházak, a kórházi oltópontok, a mentőszolgálat dolgozói emberfeletti munkát végeztek a járvány alatt, és a szociális dolgozók is mindent megtettek az idős ellátottakért. Köszönettel tartozunk nekik, hogy ezt a lelki és fizikai megterhelést elviselik értünk! Számos sárvári polgárt is elveszítettünk ebben az időszakban a járvány miatt, a mai ismereteink szerint csak az oltás véd meg bennünket, ezért fontos, hogy beoltassuk magunkat, hogy együtt minél előbb túl legyünk a járványon.

Mindezek ellenére olyan lendületben volt a város fejlesztése 2021-ben, amely - az elmúlt éveket is figyelembe véve – kiemelkedő volt.

- Miben nyilvánul meg ez a lendület? Milyen fejlesztések valósultak meg?

Kondora István: A Csónakázó-tó körüli három nagy programunk is megvalósult, így új játszótér, sétálóutak, kerékpárutak, futókör, kézilabdapálya, kosárlabdapálya, KRESZ – pálya és ezekhez kapcsolódó egyéb fejlesztések készültek közel 900 millió forint értékben. Pályázati támogatással bővítettük a városi bölcsődét, megvalósult az Eperjes és a Sport utcák felújítása. Sikerült befejezni a Sárvár Aréna beruházását azzal, hogy elkészült az új tekepálya. Az Almáskerti utcában szennyvízcsatornát építettünk saját erőből, és az északi iparterületen is kiépítettük a szennyvízcsatornát. Húsz új parkolót készítettünk a rendelőintézet előtt, háromszáz millió forintot nyertünk a belvárosi csapadékvíz – elvezetés fejlesztésére. Ezeken kívül még rengeteg kisebb, saját erős beruházást valósítottunk meg.

Dr. Máhr Tivadar: Nagyon fontos, hogy egy tudatos városfejlesztési munka eredménye, hogy az északi városrészen kialakul, a településrendezési tervnek megfelelően, egy új ipari zóna, amelyhez az önkormányzat biztosítja az alapinfrastruktúrát. Bízom abban, hogy a befektetők megtalálják itt a számításaikat. Ezen a területen lesz a Sága új telephelye is, amelyen tavasszal kezdődik egy modern üzem építése. A mintegy 10-15 milliárd forintos beruházás 6-10 hektárnyi területen valósul meg.

Sárvár nem veszített lendületéből 2021-ben sem

- Polgármester úr már a bevezetőjében említette a helyi turizmust. Az eredmények azt mutatják, hogy ebben a „nehezített környezetben” is tudott előre lépni Sárvár turizmusa.

Kondora István: Óriási segítség volt, hogy a fürdő 1,8 milliárd forintos kötvényét kiválthattuk kormányzati támogatással, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni országgyűlési képviselőnknek és a kormánynak. Korábban a város tudott megszabadulni kormányzati támogatással az 1,8 milliárdos adósságától, most pedig a fürdő is. Aminek a következménye az lett, hogy most semmilyen kötelezettségünk sincs, és elkezdhetjük tervezni a fürdő fejlesztését.

Ötcsillagost várost építünk, és ebből nem engedtünk idén sem. Új helyre költözhetett az év elején a tourinform iroda, amely méltó környezetet biztosít a 10 éves Sárvár TDM-nek. A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő négy kategóriában - gyógyfürdő, élményfürdő, medical wellness és strand - szerezte meg a legmagasabb ötcsillagos besorolást tanúsító nemzeti védjegyet. Hamarosan kezdődik Sárvár második ötcsillagos szállodájának építése is, MODERO Hotel Sárvár néven 83 szobás, prémiumkategóriás szálloda épül városunkban.

Dr. Máhr Tivadar: A turizmusban is nagyon fontos, hogy lendületben maradjunk, ezért folyamatosan fejleszteni kell. A Sárvári Tourinform Iroda megnyitása óta 20 év telt el, ezért új lendületet kellett vennie a turizmus háttértámogató szervezetének, a Sárvár TDM-nek. Szükség volt az új irodára, amellyel jobb minőségben szolgáltatunk, és ezáltal nőni fog vendégeink elégedettsége is.

Kezdünk túl lenni a pandémia okozta nehézségeken is. 2019-hez képest a vendégek száma 14%-kal növekedett, és a vendégéjszakák száma is 10%-os növekedést mutat a nyári hónapokban. Az arányok azonban a járvány miatt eltolódtak a belföldi vendégek irányába, akiknek az átlagos tartózkodási ideje 3 nap, rövid időt töltenek itt, de többször jönnek. A fürdőnek július-augusztus-szeptember hónapokban mintegy 300 ezer látogatója volt, közel annyi mint 2019-ben.

Sárvár nem veszített lendületéből 2021-ben sem

- A közbiztonság kérdése folyamatosan téma volt az idei esztendőben.

Kondora István: A város megőrizte azt a biztonságos létét, amely jellemző volt rá az elmúlt években, a rendőrökkel és polgárőrökkel való együttműködés eredményeképpen. A vendégmunkások miatt egy közterületfelügyelőből és egy rendőrből álló városőrpár járőrözött Sárvár utcáin az elmúlt hónapokban. Nyáron ezt kiegészítettük további járőrszolgálattal, amely jellemzően a vendéglátóegységek környékét felügyelte. Ezt a következő évben is folytatjuk, hiszen nagy hangsúlyt fektetünk a város nyugalmára.

- Alpolgármester úr, hogyan érintette a járvány a helyi sportot és kulturális életet?

Dr. Máhr Tivadar: A járványhelyzetet a kultúra és a sport is megsínylette, a kulturális csoportok, sportegyesületek tagjai nem tudtak találkozni, de úgy tűnik, hogy túl vagyunk rajta, és változatlanul aktív és erős a helyi kulturális és sportközeg.

Nagy sikerrel indultak újra nyáron a fesztiváljaink is, amelyeken jubileumokat is ünnepeltünk, így 40 éves volt a folklórfesztivál, 20 éves a Vármeeting.

A Sárvár FC felnőtt labdarúgócsapata a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság megnyerését követően június elején a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupát is elhódította. NBII-es kézilabdázóink és NBI-es tekézőink is a tabella elején végeztek. A Fülöp Tekéző és Zöldfa Italker NBIII-as tekecsapata újoncként megnyerte a bajnokságot. A Sárvári Shotoka Karate Egyesület pedig 25 éves fennállását ünnepelte. Minden ilyen jubileum a város ünnepe is, hiszen ezek a csapatok nap mint nap azt teszik, amit a szívük, a városszeretetük és a közösség iránt érzett felelősségük megkövetel. A város örömmel támogatja ezeket a kezdeményezéseket.

A Sárvár Aréna alig kezdte meg a működését máris be kellett zárnia a pandémia miatt. Úgy tűnik, hogy végre újra élettel telt meg. Megnyílt a tekepálya, jól működik a fallabdapálya, a mozi, és számos sportszervezetnek, rendezvénynek otthont ad.

Sárvár nem veszített lendületéből 2021-ben sem

- Milyen az önkormányzat és az egyházak kapcsolata?

Kondora István: Szoros az önkormányzat és az egyházak kapcsolata. Egyrészt az anyagi értelemben vett fejlődés nem lehet tartós, ha nincs meg a lelki alapja. Másrészt az emberek fontos lelki támaszai az egyházak a sokféle egyéni és közösségi tragédiában is.

A városi beruházások mellett örömmel látom azt is, hogy az egyház is olyan minőségben valósította meg a fejlesztéseit, amely a város ötcsillagos minőségéhez igazodik, akár az új parókiára, akár az annunciata nővérek rendházára gondolok.  

- A járványhelyzetben nehéz volt a kapcsolattartás a sárvári önkormányzat és a város lakossága között. Hogyan oldották ezt meg?

Dr. Máhr Tivadar: A kapcsolattartásnak új formáit alakítottuk ki a lakossággal, a digitális teret hívtuk segítségül. Még tavaly év végén elkészült a város új honlapja, és nagyon sok információval látjuk el a polgárokat a Sárvár Lendületben Facebook – oldalunkon.  De, hogy az interakció is meglegyen, és a lakossági vélemények is eljussanak hozzánk, ezért észrevételbejelentő weboldalt indítottunk, sok üzenetet kapunk a közösségi oldalainkon is, Szabó Zoltán alpolgármester úrral pedig online fogadóórákat is tartunk. Az önkormányzat közösségi oldalán elindítottuk a kérdőívezést, már a játszóterekkel, parkolófejlesztéssel és most az óvodák korszerűsítésével kapcsolatban is kikértük a lakosság véleményét. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy-egy kérdőívet többszázan töltenek ki.  

- Júniusban indultak újra a képviselő – testületi ülések, a bizottsági munka.

Kondora István: Az elmúlt hónapokban volt néhány élesebb téma, amely felkorbácsolta az érzelmeket. Az Ungvár utcai telek ügyében a város meghallotta a polgárok véleményét, és változtatott a helyzeten, és ugyanígy a rábasömjéni kamionparkoló ügyében is, de ott még a hatóságok végső véleményére várunk.

Szomorúvá tett, hogy amikor ezek az ügyek váratlan kiadás elé állították a testületet, és pénzügyi forrást kellett volna hozzájuk biztosítanunk, akkor már, sajnos nem mindenkire számíthattam a képviselők közül. Miközben egyesek erősen támadták a tourinform iroda megvásárlását, amelyről meggyőződésem, hogy a következő ötven – száz évben a sárvári turizmus szervezésének központi helyszíne lesz.

- Milyen alapelvek mentén készül az önkormányzat 2022. évi költségvetése?

Kondora István: A következő évben takarékos működésre törekszünk, mert nemcsak a pályázatokat szeretnénk megvalósítani, hanem a saját ötletekből is néhányat. Sajnos, a covid miatti az adóbevétel - kiesések következtében a város tartalékai jelentős mértékben csökkentek, és ezeket el kell kezdenünk feltölteni. Továbbra is stabil a gazdálkodásunk, mert klasszikus, konzervatív megközelítéssel alakítjuk ki a költségvetésünket, addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér.

Dr. Máhr Tivadar: Készülünk a jövőre induló új, hétéves pályázati ciklusra, sok ötletünk és tervünk van.  232 millió forint kormányzati támogatást már nyertünk is utak felújítására. Bízom abban, hogy lehetőségünk lesz a csapadékcsatorna - hálózat megújítására, játszóterek, parkolók és zöldterületek fejlesztésére, óvodák felújítására és várhatóan turisztikai fejlesztésekre is.

-Lassan mögöttünk hagyjuk a 2021-es esztendő minden gondjával és örömével. A családok összegyűlnek a karácsonyi asztalnál, és hamarosan beköszönt 2022.

Kondora István: A mindenkor meglévő gondok és problémák ellenére azt kívánom a sárváriaknak és magunknak is, hogy ne szegje kedvünket semmilyen nehézség, sőt sarkalljon bennünket újabb erőfeszítésre és arra, hogy a magunk elé kitűzött célokat együtt, közösen meg tudjuk valósítani, ugyanúgy, ahogy az elmúlt években, évtizedekben történt.

Dr. Máhr Tivadar: Derűsen és optimistán álljunk a következő év feladatai elé is! Tudjuk, hogy sok lesz belőlük, de jó hozzáállással sikeresen tudunk úrrá lenni minden nehézségen.

Kondora István: Alpolgármester úrral együtt áldott, békés, szeretetteljes karácsonyt kívánunk minden sárvárinak, a 2022-es esztendő pedig bővelkedjen egészségben és sikerekben!

További híreink

Fedezd fel a digitális ügyintézés forradalmát akár a zsebedből is!

2024.12.20

A digitális világ új szintre lép, és a Digitális Állampolgárság Program keretein beül bárki részese lehet ennek az átalakulásnak! A Digitális Állampolgár alkalmazás elhozza a papírmentes, gyors és kényelmes ügyintézést, mindezt a telefonunkról.

Tovább...

TÁJÉKOZTATÓ A GYERMEKORVOSI KÖRZETEKRŐL

2024.12.19

Az Országos Kórházi Főigazgatóság OKFŐ/45355-17/2024. számú, a sárvári gyermekorvosi körzetek átalakításáról szóló intézkedésére figyelemmel 2025. JANUÁR 1-TŐL az alábbiak szerint módosul a gyermekorvosi körzetek beosztása.

Tovább...

Babaköszöntő csomagot kapnak jövő évtől a sárvári újszülöttek

2024.12.16

A sárvári képviselő-testület decemberi ülésén Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, örömmel jelentette be, hogy Babaköszöntő csomaggal szeretné a jövőben a sárvári újszülötteket üdvözölni Sárvár Város Önkormányzata. Az ehhez szüksége rendeletet egyhangú döntéssel támogatta a képviselő-testület.

Tovább...

2025. évi hulladéknaptárak

2024.12.16

Megjelentek a 2025. évi hulladéknaptárak, hulladékszállítási időpontok. A kommunális, a szelektív és a zöldhulladék elszállításáról oldalunkon és az stkh.hu weboldalon is tájékozódhatnak.

Tovább...

Decemberi testületi ülés

2024.12.13

A sárvári képviselő-testület december 12-én tartotta idei utolsó ülését a Városháza nagytermében, amely a Sárvári Tinódi Gimnázium énekkarának karácsonyi műsorával és Kondora István polgármester ünnepi köszöntőjével zárult.

Tovább...

Köszönet a civileknek!

2024.12.13

Civil vacsorára hívta Sárvár Város Önkormányzata a városban működő civil szervezetek képviselőit december 4-én. A hagyományos évzáró rendezvényen mintegy 60 civil szervezet képviselője vett részt.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!