Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Ülésezett a sárvári képviselő-testület

2024.02.02

Kitüntetés-átadással kezdődött a januári képviselő-testületi ülés, majd több beszámoló is napirendre került.

Dr. Horváth Magdolna gyermekorvos életműdíjat vehetett át

„Sárvár Város Önkormányzatának Életmű-díja” kitüntetést vehette át Dr. Horváth Magdolna, a sárvári 2. számú házi gyermekorvosi körzet köztiszteletben álló gyermekorvosa nyugdíjba vonulása alkalmából Kondora István polgármestertől.

A doktornő 1979-ben szerzett diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Először a Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban dolgozott, majd 1986-ban csecsemő- és gyermekgyógyászatból szerzett szakvizsgát. 1986 óta dolgozik gyermekorvosként Sárvár és Sitke településeken. Közel négy évtizedes munkássága alatt igazi lokálpatriótaként kiemelkedő szakmai hozzáértéssel végezte gyógyító tevékenységét. Emberi hozzáállását, munkabírását több száz betege és hozzátartozóik is megtapasztalhatták.

Dr. Horváth Magdolna gyermekorvosnak mindig volt egy jó szava, megnyugtató gesztusa az általa kezelt gyermekekhez és mindig megtalálta a közös hangot a szülőkkel is. A több évtizeden keresztül kiemelkedő szakmai hozzáértéssel végzett tevékenységének, lelkiismeretes és humánus gyógyító munkájának elismeréseként részesült Dr. Horváth Magdolna „Sárvár Város Önkormányzatának Életmű-díja” kitüntetésben.

A Nádasdy Kulturális Központ tevékenységéről Takács Zoltán Bálint számolt be

A januári képviselő – testületi ülésen számolt be Czigány István városi főépítész 2023. évi tevékenységéről, amelyből kiderül, hogy tavaly is tovább folytatódott Sárvár fejlődése. 2023-ban - többek között - véleményt, állásfoglalást adott a Flex telephelyének beépítési lehetőségeiről, a sportcsarnok környezetének fejlesztésével, a gyermekorvosi rendelők kialakításával kapcsolatban. Véleményezte a Penny Market, a MOL töltőállomás átépítését, az AWF új gyártócsarnokának terveit is.

A Kolping Támogató Szolgálat 2023. évi szakmai tevékenységéről Rábáné Varga Anita intézményvezető adott tájékoztatást. A szervezet Sárváron és környékén 30 fogyatékosággal lévőt lát el, fő tevékenységük az óvodai és iskolai foglakozásokra történő utaztatás.

A Nádasdy Kulturális Központ 2023. évi tevékenységéről Takács Zoltán Bálint igazgató tájékoztatta a képviselő – testületet, majd az intézmény 2024. évi munkatervét is jóváhagyták. A tavalyi év legnagyobb elismerését jelentette, hogy az Év Családbarát Emlékhelye Díjban részesült a Nádasdy-vár.

Az energiaválság miatt a Nádasdy Ferenc Múzeum 2023 március közepéig zárva tartott, de így is közel 26 ezer látogatója volt. 2023-ban a közművelődési területen több mint 200 rendezvényt kínáltak, amelyhez Sárvár Város Önkormányzata magas szintű támogatást nyújtott. A sárvári könyvtár állománya tavaly több mint 1400 dokumentummal gyarapodott, 132 rendezvény és közel 8300 látogató jellemezte az intézmény 2023. évét.

Elfogadta a képviselő – testület a jegyző 2023. évi adóztatási tevékenységéről szóló beszámolót. A lakosságot helyi adó nem terheli, Sárváron csak helyi iparűzési adót és idegenforgalmi adót kezel az adóhatóság. Sárvár a 2023. december 31-i adatok szerint 208 szálláshellyel rendelkezik, tavaly közel 607 ezer vendégéjszakát töltöttek el városunkban a turisták. 2023-ban közel 1478 helyi iparűzési adóalanya volt a városnak. Sárvár adóbevételei nagyban hozzájárulnak a város fejlesztéséhez és működtetéséhez.

- Jóváhagyta a képviselő – testület a 2023. évi Simon-Júdás Napi Országos Kirakodóvásárról szóló beszámolót. A testület döntése értelmében 2008 óta szervezi a TOFI 2005. Kft. a vásárt. Tavaly 478 vásározó vett részt a rendezvényen, amelyet 40-45 ezer látogató keresett fel – mondta el Kondora István polgármester. Döntöttek az ülésen arról is, hogy 2024 – 2028 között ismét koncesszióba adja az önkormányzat a cégnek a vásár megszervezését. Idén október 25-26-án szervezik meg a Simon-Júdás Napi Országos Kirakodóvásárt.

További híreink

Közmeghallgatás és képviselő-testületi ülés lesz február 13-án

2025.02.11

Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete február 13-án, csütörtökön 16 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében közmeghallgatást tart. A téma a lakosságot érintő várospolitikai kérdések.

Tovább...

Felállították az új csényeújmajori útszéli keresztet

2025.02.11

Egy új gránitkereszt került a csényeújmajori útelágazáshoz. A 130 éves kereszt közösségi összefogás eredményeként újulhatott meg. A Csényei Római Katolikus Egyházközség, Csénye Község Önkormányzata, Sárvár Város Önkormányzata és a Szele család is támogatást nyújtott az elkészítéséhez, helyi vállalkozók térítésmentesen vállalták a kereszt felállítását.

Tovább...

Fogadóórát tartanak a Sárváriakért Egyesület képviselői

2025.02.11

A Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselői, Strompová Viktória, Klimits István, Toldi Tamás és Gácsi Tibor fogadóórát tartanak február 24-én 15:30 és 17:00 között az önkormányzati hivatal 218-as számú irodájában.

Tovább...

Félmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a Gárdonyi iskolában

2025.02.10

A Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola épületének korszerűsítését érintő fél milliárd forintos fejlesztést jelentett be Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke február 7-én. A projekt megvalósítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében nyert támogatást a Sárvári Tankerületi Központ.

Tovább...

Megemlékezés a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján

2025.02.09

1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor, ennek emlékére 2005-ben az ENSZ Közgyűlése január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A felszabadulás 80. évfordulóján hazánkban és szerte a világban megemlékezéseket tartottak. Sárváron is fejet hajtottak az elhurcolt zsidók emlékére,

Tovább...

Átadták az ingyenes LED csomagokat

2025.02.09

Megérkeztek és január végén kiosztásra kerültek az ingyenes lakossági LED-csereprogramban igényelt izzók. A program második körében 172 sárvári háztartás igényelt energiatakarékos, hosszú élettartamú LED fényforrásokat. Az izzókat január 27-30. között lehetett átvenni a Sárvár Aréna sportolói bejáratánál.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!