Hírek
Díjazták a legvirágosabb ingatlanokat
2021.09.23
Sárvár Város Önkormányzata szeptember 18-án tartotta a "Virágos Sárvárért!" környezetszépítő verseny díjátadóját. A 2021-es esztendőben is három kategóriában adtak át elismerést, díjazták a legvirágosabb vállalkozásokat, a legvirágosabb erkélyeket és a legvirágosabb házakat. Emellett több különdíj és egy közönségdíj is kiosztásra került.
A Hild parkban Dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző, a virágosítási mozgalom ötletgazdája üdvözölte a díjazottakat. Köszönetet mondott minden sárvári polgárnak, aki a saját lakókörnyezetét gondozva támogatja a városszépítő munkát. Elmondta, hogy 2021-ben 30 ingatlan nevezett a versenyre, a Sárvár Lendületben oldalon indított közönségszavazásra pedig több mint 5000 szavazat érkezett.
A zsűri a hagyományokhoz híven értékes díjakkal jutalmazta a lakosság városépítő munkáját. A díjátadón a zsűri tagjai mellett közreműködtek az önkormányzati képviselők és a díjakat felajánló cégek, szervezetek képviselői.
A legvirágosabb vállalkozás díját 2021-ben Szele Csabáné és Szele Csaba vehette át, apartmanházukat 20 éves muskátlik díszítik.
A legvirágosabb ház díját Mórocz Gáborné és Mórocz Gábor nyerte el, a házaspárnak 101 rózsa virágzik az udvarában.
A legvirágosabb erkély címét 2021-ben Pócza Imréné vihette haza, akinek petúniák teszik még otthonosabbá harmadik emeleti lakását. 2021-ben a zsűri és a közönség véleménye megegyezett, a közönségszavazás nyertese is Pócza Imréné lett, 460 szavazatot kapott a Sárvár Lendületben oldalon.
- Én azt látom, hogy ez a megmérettetés nagyon szépen beleépült a város életébe. Szerintem egy jó évadot zártunk, és készek vagyunk arra, hogy a következő évben is folytassuk – szögezte le az ünnepségen Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, a zsűri elnöke.
Több vállalkozás is jelezte, hogy felajánlásával támogatná a rendezvényt, így a zsűri az idei évben hét különdíjat is kioszthatott.
- Jó azt látni, hogy a felajánlások száma is növekszik. Nagyon jó érzékelni, hogy vannak olyan sárvári vállalkozók, akik ezt fontosnak gondolják, és így tud egyre inkább terjedni ez a mozgalom – mondta ennek kapcsán az alpolgármester.
Dr. Máhr Tivadar a rendezvényen megköszönte dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző szervezőmunkáját és a város szépítéséért tett erőfeszítéseit.
Az ünnepség végén csoportkép készült a díjazottakról, majd a meghívott vendégeket az önkormányzat egy kis fogadásra várta.
A Virágos Sárvárért környezetszépítő verseny 2021-es díjazottjai
Legvirágosabb vállalkozás
I. Csallóköz u. 16/A. Szele Csabáné és Szele Csaba
II. Tizenháromváros u. 1. Várpark Panzió - Kovács Andrásné
III. Világos u. 20. Judit Masszázs - Nagy Judit
Legvirágosabb erkély
I. Dévai B. M. u. 9. 3/2. Pócza Imréné
II. Alkotmány u. 67. 4/12. Horváth Szilvia
III. Petőfi u. 28. fsz. 2. Fehér Istvánné
Legvirágosabb ház
I. Szatmár u. 12. Mórocz Gáborné és Mórocz Gábor
II. Március 15. u. 1. Gacs Alexandra
II. Rábasömjéni u. 91/B. Tamics Ibolya
III. Fekete-híd u. 11. Biró Andrásné és Biró András
Legvirágosabb ház különdíj
Szatmár u. 56. Németh Judit és Czinege Róbert
Kazinczy u. 50. Mentes Károlyné
Kiss J. atb. U. 22. Lantos Attiláné és Lantos Attila
Tölgyfa u. 76. Horváth Zsuzsanna és Takács Ferenc
Hársfa u. 21. Fülöp-Barta Katalin és Fülöp Árpád
Kertekalja u. 31. Károlyi Ferencné és Károlyi Ferenc
Szatmár u. 25. 3. ajtó Husz Anita és Németh Zsolt
Közönségdíj
Dévai B. M. u. 9. 3/2. Pócza Imréné
További híreink
Kezdődik a sárvári iparterületi elkerülő út tervezése
2025.03.09
Tervzsűri elé került a sárvári iparterületi elkerülő út ügye, amelynek keretében döntés született az elkerülő út nyomvonaláról.
Tovább...Sárvár is csatlakozott az országos faültetési akcióhoz
2025.03.09
A Nemzeti Faültetés Napján, március 1-jén, szombaton faültetésre hívta Sárvár lakosságát a Sárvári Városszépítő Egyesület, Sárvár Város Önkormányzata és a Sárvár Jövőjéért Civil Kerekasztal Egyesület a Laktanya utcai játszótérre. Az egyesületek tagjai és az önkormányzat képviselői három darab ezüst hársfát ültettek el a játszótéren, amelyek néhány éven belül árnyékot biztosítanak a gyerekeknek.
Tovább...Képviselői fogadóóra
2025.03.09
Képviselői fogadóórát tart Toldi Tamás önkormányzati képviselő 2025.03.24-én, hétfőn 16:30 és 17:30 között a Sárvári Önkormányzati Hivatal 218-as számú irodájában.
Tovább...Fogadóórát tart Varga Károly önkormányzati képviselő
2025.03.04
Varga Károly, az 1. számú választókerület önkormányzati képviselője március 6-án, csütörtökön 17.00 - 18.00 óráig a Sárvári Önkormányzati Hivatal 218-as irodájában, 18.00 – 19.00 óráig a Rábasömjéni Közösségi Házban fogadóórát tart. Varga Károly várja a lakosság megkeresését ezen időtartamban.
Tovább...Medencefelújítás, városerdő - Ülésezett a képviselő-testület
2025.02.28
Rendkívüli ülést tartott pénteken reggel a sárvári képviselő-testület a Városházán.
Tovább...Megvalósulhat a Kertvárosi Szabadidőpark
2025.02.28
A Sárvár Aréna mögötti beépítetlen ingatlan mellett még csak az épülő közút jelzi, hogy hamarosan fejlesztés kezdődik. Ágh Péter országgyűlési képviselő, dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke és Dr. Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere tartott bejárást a területen, és adott tájékoztatást a készülő beruházásról, amelynek központi eleme a mozgáskoordinációt fejlesztő játszótér lesz.
Tovább...