Hírek
Ismét áll a májusfaliget a várparkban
2024.05.07
Igazi látványosság, szemet gyönyörködtető májusfaliget alakult ki a Nádasdy-vár parkjában május elsején. A hagyományt folytatva idén 14. alkalommal gyűltek össze Kondora István polgármester meghívására a város civil szervezetei, hogy mindenki feldíszítse, majd közös erővel felállítsa a saját fáját, közösségére jellemző díszekkel, feliratokkal, táblákkal, szalagokkal.
A város első embere kiemelte, legfontosabb a biztonság, a program kezdetén kérte a csapatokat, hogy egymásra figyelve, a szabályokat betartva dolgozzanak, így fennakadás és baleset nélkül sikerült az idei évben 21 fát a magasba emelni. Kezdetben csupán egy fa díszelgett a várparkban, majd évről évre mindig több. Hivatalos rekordot 2014-ben állították fel 25 fával és több mint 500 emberrel. Sárvár modernkori várossá avatásának 50. évfordulóján 50 fa került a földbe, mellyel – ugyan, nem hivatalosan – megdöntötte korábbi rekordját Sárvár.
Az elmúlt években már bevált szokás szerint, néhány egyesület összefogott és közösen állítottak fát, hogy mindenki részese lehessen az akciónak. A programot ez alkalommal is Kondora István polgármester és Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ intézményvezetője moderálta.
Közben volt alkalmuk minden csoporttal néhány szót is váltani, röviden beszélgetni, tervekről és az elmúlt időszak jelentősebb eseményeiről az adott egyesület életében. Jubilált idén a Pedagógus Női Kar és a Stop & Go tánccsoport is, legfiatalabbként a Regösének Alapítvány mutatkozott be, a legmagasabb fája pedig idén is az íjászoknak volt.
A napsütéses, hangulatos délelőttön több száz érdeklődő látogatott ki a Várparkba, ahol a sárvári önkormányzat sörrel, borral, üdítővel, pogácsával, virslivel vendégelte meg a résztvevőket. A vendéglátásban a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző vezetésével működtek közre.
Miután minden fa a helyére került, egy közös fotó erejéig összeálltak a csapatok. A májusfaliget egy hónapon át ékesíti a Nádasdy-vár parkját, ezután szociális tűzifa lesz a fákból, és sárvári rászoruló családok részére osztja ki az önkormányzat a fűtési szezon kezdetekor.
További híreink
Fedezd fel a digitális ügyintézés forradalmát akár a zsebedből is!
2024.12.20
A digitális világ új szintre lép, és a Digitális Állampolgárság Program keretein beül bárki részese lehet ennek az átalakulásnak! A Digitális Állampolgár alkalmazás elhozza a papírmentes, gyors és kényelmes ügyintézést, mindezt a telefonunkról.
Tovább...TÁJÉKOZTATÓ A GYERMEKORVOSI KÖRZETEKRŐL
2024.12.19
Az Országos Kórházi Főigazgatóság OKFŐ/45355-17/2024. számú, a sárvári gyermekorvosi körzetek átalakításáról szóló intézkedésére figyelemmel 2025. JANUÁR 1-TŐL az alábbiak szerint módosul a gyermekorvosi körzetek beosztása.
Tovább...Babaköszöntő csomagot kapnak jövő évtől a sárvári újszülöttek
2024.12.16
A sárvári képviselő-testület decemberi ülésén Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, örömmel jelentette be, hogy Babaköszöntő csomaggal szeretné a jövőben a sárvári újszülötteket üdvözölni Sárvár Város Önkormányzata. Az ehhez szüksége rendeletet egyhangú döntéssel támogatta a képviselő-testület.
Tovább...2025. évi hulladéknaptárak
2024.12.16
Megjelentek a 2025. évi hulladéknaptárak, hulladékszállítási időpontok. A kommunális, a szelektív és a zöldhulladék elszállításáról oldalunkon és az stkh.hu weboldalon is tájékozódhatnak.
Tovább...Decemberi testületi ülés
2024.12.13
A sárvári képviselő-testület december 12-én tartotta idei utolsó ülését a Városháza nagytermében, amely a Sárvári Tinódi Gimnázium énekkarának karácsonyi műsorával és Kondora István polgármester ünnepi köszöntőjével zárult.
Tovább...Köszönet a civileknek!
2024.12.13
Civil vacsorára hívta Sárvár Város Önkormányzata a városban működő civil szervezetek képviselőit december 4-én. A hagyományos évzáró rendezvényen mintegy 60 civil szervezet képviselője vett részt.
Tovább...