Hírek
Ülésezett a sárvári képviselő-testület
2024.07.20
A képviselők módosították a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló rendeletet, kezdeményezték a sárvári gyermekorvosi alapellátási körzetek átalakítását, hozzájárultak a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő új beruházásához.
Rendkívüli ülést tartott szerdán a sárvári képviselő-testület.
A rábasömjéni temetőben korábban öltözőként üzemelő helyiséget átalakították urnasírhely épületté, amely indokolttá tette a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló rendelet módosítását. A kegyeleti szolgáltatást igénybe vevő lakosság számára ugyanazok a szabályok lettek az irányadóak, mint a sárvári köztemetők esetében, ideértve a felmerülő sírhelydíjakat is.
A sárvári képviselő-testület úgy határozott az ülésen, hogy kezdeményezi az Országos Kórházi Főigazgatóságnál, mint praxiskezelőnél a sárvári gyermekorvosi alapellátási körzetek átalakítását az 1. számú gyermekorvosi körzet tartós betöltetlenségére figyelemmel. A döntést a két sárvári gyermekorvossal – Dr. Izer Ildikóval és Dr. Palatka Jánossal – egyetértésben hozta meg a testület, akik a teljesen felújított, e célra kialakított Rákóczi utca 21. szám alatti épületben rendelnek. Egyrészt a gyermeklétszámok a jogszabályi minimumhatár közelében mozognak, amelyek két gyermekorvosi körzet fenntartását teszik indokolttá. Másrészt a vármegyénkben is tapasztalható orvoshiány miatt a következő 6-12 hónapban nincs reális esély arra, hogy új állandó gyermekorvos érkezzen Sárvárra. Harmadrészt a helyettesített körzethez tartozó kisgyermekek ellátása a 2-es és a 3-as körzetekkel azonos színvonalon történik, a szülők mégis bizonytalanságként élik meg a helyzetet, és egyre nagyobb számban kérik átvételüket a betöltött körzetek gyermekorvosaihoz, Dr. Izer Ildikóhoz és Dr. Palatka Jánoshoz. Mindezeket figyelembe véve kezdeményezte a képviselő – testület a praxiskezelőnél a helyettesített gyermekorvosi körzet felosztását és a két betöltött körzetbe történő csatolását 2024. október 1. napjától.
Hozzájárulását adta a képviselő-testület a Sárvári Gyógyfürdő Kft. részére a családi fürdőszárnyban található gyermek élménymedence felújításához. A fürdő saját forrásból valósítja meg a beruházást, amely a gyermekek számára új attrakciókat eredményez. A sárvári fürdő vezetés és a tulajdonos önkormányzat is fontosnak tartja a folyamatos fejlesztést a versenyképesség megőrzése érdekében.
További híreink
A reformáció öröksége előtt tisztelegtek Sárváron Sylvester János emlékművénél
2026.11.02
A reformáció emléknapja alkalmából Sylvester János emlékművénél koszorúztak Sárváron. A Sárvári Evangélikus Egyházközség, a Sárvári Református Egyházközség és az önkormányzat képviselői közösen tisztelegtek a magyar bibliafordítás kiemelkedő alakja előtt. A megemlékezés a hit, az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésének fontosságára is felhívta a figyelmet.
Tovább...Átvilágítják a sárvári önkormányzati cégeket, új fürdőigazgatót választott a képviselő-testület
2026.11.02
A sárvári képviselő-testület októberi ülésén egyhangúlag döntött a négy önkormányzati cég pénzügyi átvilágítására vonatkozó ajánlatkérésről. Meghallgatták a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetőjét, településrendezési kérdésekről tárgyaltak, és új óvodavezetői pályázatot írtak ki. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. új ügyvezetője 2027 januárjától Kopácsi Zsuzsanna lesz.
Tovább...Ötéves a Nádasdy Közösségi Kert – közösségi kertnap és új fásítási program indult Sárváron
2026.10.30
„Kertre fel!” mottóval rendeztek közösségi kertnapot október 10-én az ötéves Nádasdy Közösségi Kertben. Három sárvári általános iskola egy-egy magaságyást fogadott örökbe, és egy naspolyafa elültetésével elindult a „Zöld szívvel Sárvárért!” civil fásítási program. A látogatókat szakmai előadások, termelői piac, kézművesfoglalkozások és közös kertészeti munkák várták.
Tovább...Csendes vadászat – Nagy Csaba természetfotóiból nyílt kiállítás a sárvári könyvtárban
2026.10.30
Nagy Csaba természetfotós „Csendes vadászat” című kiállításával zárult az Országos Könyvtári Napok sárvári programsorozata. A Nádasdy Kulturális Központ könyvtárának galériájában megnyílt tárlatot dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. A fotós a megnyitón alkotói módszereiről is mesélt.
Tovább...Százéves fennállását ünnepelte a Sárvári Református Egyházközség
2026.10.30
Hálaadó istentisztelettel ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját október 10-én a Sárvári Református Egyházközség. A megtelt templomban felidézték a gyülekezet történetének meghatározó eseményeit, Kondora István polgármester emléklapot adott át, és felavatták a centenárium tiszteletére állított kopjafát. Az ünnepség közös ebéddel és szeretetvendégséggel zárult.
Tovább...Könyvtárpártolókat köszöntöttek és zenés irodalmi estet tartottak Sárváron
2026.10.30
Könyvtárpártoló pedagógusokat köszöntöttek és zenés irodalmi estet rendeztek október 7-én a sárvári könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok keretében. Darázsné Horváth Kornélia, Frigyné Kiss Éva és Vörös Krisztina elismerő oklevelet vehetett át. Az est vendége Gráf Légrádi Balázs szombathelyi költő volt, akinek műveit gitárjáték, szavalat és ének kísérte.
Tovább...








