Hírek
Nagycsoportos óvodások gyakorolták a biztonságos közlekedést
2023.05.22
A „Biztonságosan az iskolába” rendezvénysorozat keretében a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet – az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával – nagycsoportos óvodások számára szervez országos közlekedésbiztonsági programot. A rendezvénysorozat második állomása a Sárvári Tinódi Gimnázium tornacsarnoka volt.
A sárvári nagycsoportos gyerekek közlekedésbiztonsági ügyességi feladatokban vehettek részt, amit közlekedésbiztonsági ajándékcsomagok kiosztása követett. A sajtó képviselőit Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára, Dr. Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere valamint Berta Tamás, a KTI közlekedésbiztonsági igazgatóhelyettese köszöntötte.
A KTI adatai szerint, országos átlagban, évente mintegy 600, hét év alatti gyermeket ér valamilyen közlekedési baleset, ezért a biztonságos közlekedésre nevelést már az óvodában kell kezdeni. Ez a program is ebben segít, hiszen a gyermekek játékos formában tanulhatják meg a közlekedés alapvető biztonsági szabályait, ismerkedhetnek a táblákkal, a járművekkel.
A tízezer darab közlekedésbiztonsági csomag átadása 10 várost érintő roadshow keretében valósul meg május 16. és június 15. között Budapest XII. kerületében, Sárváron, Debrecenben, Békéscsabán, Pécsett, Szolnokon, Makón, Kaposváron, Kecskeméten és Szekszárdon. A Nemzeti Óvodai Alapprogramban megfogalmazottak szerint a gyermekeknek az óvoda végére ismerniük és a gyakorlatban alkalmazniuk kell a gyalogos közlekedés alapvető szabályait. Az egységcsomag ezt a célkitűzést hivatott támogatni, hogy az iskolába készülő gyermekek tudása elméletben és a gyakorlatban is elmélyüljön.
A nagycsoportos óvodások számára szervezett sárvári közlekedésbiztonsági program után Ágh Péter államtitkár bizakodásának adott hangot. - Abban bízunk, hogy sikerül hatékonyan átadni a felnövekvő nemzedéknek a közlekedésbiztonsági tudásanyagot, az a csomag pedig, amelyet a nagycsoportosok hazavisznek, a szülők számára is figyelmeztetés lehet, hogy használják a védőeszközöket, és megfelelő viselkedésmintára ösztönözzék a gyermekeket – szólt Ágh Péter.
- Örülök, hogy Sárvár is helyszínt adhatott a programnak, mert nagyon sokat tettünk azért, hogy a közlekedésbiztonság fejlődjön a városban. Gondoljunk a megújult KRESZ - parkra, a kerékpárutakra, amelyek bővítették és biztonságosabbá tették a kerékpáros közlekedési lehetőségeket a városban és környékén - vette át a szót Dr. Máhr Tivadar alpolgármester.
- Ott vagyunk, ahol a közlekedésbiztonság kezdődik, az óvodások között, akik az évek alatt megtanulnak közlekedni, és az evolúciós folyamaton lassan végighaladva előbb-utóbb gépjárművezetőkké válnak – tette hozzá Berta Tamás, a KTI közlekedésbiztonsági igazgatóhelyettese.
További híreink
Együtt emlékezett Sárvár a márciusi forradalom hőseire
2025.03.17
A 177 éve 1848. március 15-én kitört forradalom és szabadságharc eseményeire és résztvevőire emlékezett Sárvár a Zeneházában tartott megemlékezésen.
Tovább...Vármegyei elismerések március 15-e alkalmából
2025.03.14
Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott a vármegyei közgyűlés a Vármegyeháza Dísztermében. Az ünnepi ülés keretében átadásra kerültek a Vas Vármegyei Közgyűlés által alapított, március 15-e alkalmából adományozott díjak és elismerések.
Tovább...Állami kitüntetésben részesült Hevér Mihályné és Kondor János
2025.03.14
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából csütörtökön a Pesti Vigadóban. Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Hevér Mihályné, a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Sárvári Turisztikai Technikum igazgatója és Kondor János festő- és grafikusművész.
Tovább...Megújul a sárvári fürdő strandmedencéje
2025.03.14
Megtörtént a munkaterület átadása, március elején elkezdődött a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő külső strandmedencéjének felújítása. A munkálatokról Kondora István polgármester és Kántás Zoltán, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója adott tájékoztatást a helyszínen.
Tovább...Képviselői fogadóóra
2025.03.14
Képviselői fogadóórát tart Németh Róbert, az 5. sz. vk. önkormányzati képviselője és Kampelné Kozlovszki Marianna önkormányzati képviselő 2025.03.28-án, pénteken15:00 és 17:00 között a Sárvári Önkormányzati Hivatal 218-as számú irodájában.
Tovább...Március 20-tól lehet égetni a kerti hulladékot
2025.03.11
Sárvár Város Önkormányzata közzétette a kerti hulladék égetésére vonatkozó tájékoztatóját. Március 20-tól április 30-ig lehet az avart és a kerti hulladékot égetni Sárváron az önkormányzat környezetvédelemről szóló rendelete értelmében.
Tovább...