Hírek
A város több pontján valósulnak meg pályázati forrásból fejlesztések
2023.05.23
Sárvár Város Önkormányzata a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatallal közösen nyújtott be pályázatot az „Élhető települések” című pályázati felhívásra. A komplex fejlesztési elképzelések megvalósítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében 600 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a konzorcium.
Az „Élhető Sárvár - Komplex településfejlesztés Sárváron” című városi és megyei konzorciumban megvalósuló projekt nyitórendezvényét május 19-én tartották. Majthényi László, a Vas Vármegyei Önkormányzat elnöke a rendezvényen kiemelte, hogy a sárvári önkormányzatnak az előző uniós fejlesztési ciklusban 11 sikeres TOP pályázata volt, a TOP Plusz programban eddig 5 sikeres projektet tudhat a magáénak, de ezekkel már 10 %-kal több támogatásban részesült, mint az előző ciklusban.
Dr. Kondora Bálint, a vármegyei közgyűlés alelnöke örömének adott hangot, hogy egy 600 millió forintos projekt valósulhat meg Sárváron, amely a térségi szerepkört erősíti, élhetőbbé és vonzóbbá teszi a települést, erősíti a versenyképességet. – Várhatóak még újabb pályázati felhívások. Sárvár mindig előre gondolkodik, vannak kész tervei. Ha megjelenik egy pályázati felhívás, akkor mindig az elsők között pályázik, és élen jár a megválósításban is. A vármegye nagyon jó partnerként tekint Sárvárra – húzta alá dr. Kondora Bálint.
Kondora István polgármester szerint nagyon fontos ez a vármegyei önkormányzattal konzorciumban megvalósuló pályázat is, hiszen ennek keretében a város több pontján valósulhatnak meg beruházások.
- A pályázat részeként már elkészült a Dózsa György utcában, a volt kispiac területén, a 142 gépjármű elhelyezésére szolgáló parkoló és az Alkotmány utcában, a Nádasdy iskola mellett újabb 45 parkoló létesült. A Gárdonyi iskola mellett található, Deák Ferenc utcai gyalogátkelőhelynél és a Rákóczi Ferenc utca Alkotmány utcai útcsatlakozásánál található gyalogátkelőhelynél 1-1 „okos zebrát” építettünk ki. A Dévai Bíró Mátyás utcában felújítottuk a játszóteret. A Kertváros nyugati és délnyugati részeinek csapadékvizének elvezetésére az Újmajori-árok területén zsilip és szivattyú-telep épül. A fejlesztés ezen túlmenően két kertvárosi utcában - az Ungvár utcában és Tüskési utcában - a nyílt vízelvezető árok felújítását is jelenti összesen 566 méter hosszan -mondta el Kondora István.
A pályázat céljaként meghatározott „tudatos városfejlesztés” keretén belül kidolgozták Sárvár Okos Város Stratégiáját és Cselekvési Tervét, mely a későbbi okos város fejlesztések megalapozását szolgálja. A stratégiát Dr. Vaszócsik Vilja, az ITI Magyarország Kft. területi tervezője és Kulcsár Sándor okos város szakértő mutatta be, akik a dokumentum elkészítői voltak.
Az okos város stratégia kidolgozásakor az önkormányzati munkacsoportot Dr. Máhr Tivadar alpolgármester vezette. - Az okos város élhető, versenyképes és fenntartható várost jelent. Akkor működik jól egy város, ha gazdasági, társadalmi és környezeti értelemben is fenntartható, e három összetevő harmonikus összhatásán nyugszik. Az okos városok fejlesztése nem egyszeri program, hanem egy folyamatos korrekciót és együttműködéseket feltételező folyamat, amely a kormányzati, gazdasági, tudományos és civil szereplők közös munkájára épül – összegezte a stratégiát Dr. Máhr Tivadar.
További híreink
Még több nyugdíjas kaphat ajándékutalványt
2025.10.25
A sárvári képviselő-testület október 22-én tartotta soron következő ülését a Városháza nagytermében, amelyen Strompová Viktória, a Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselője nem volt jelen.
Tovább...Október a sárvári hősök hónapja!
2025.10.25
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából szervezett városi ünnepségen először az 1956-os hősök emléktáblájánál helyezte el az emlékezés koszorúit Ágh Péter országgyűlési képviselő, Dr. Máhr Tivadar alpolgármester és dr. Bankits László aljegyző a Sárvári Koncertfúvószenekar közreműködésével.
Tovább...Az újraélesztést ünnepeltük Sárváron
2025.10.20
Október 16-án, az újraélesztés világnapján három sárvári iskolában tartottak oktatást a mentőszolgálat munkatársai, közel 150 diákkal ismertették meg az újraélesztés helyes folyamatát. A rendezvény a Szent László Katolikus Általános Iskolában kezdődött, ahol egy adományozási ünnepségre is sor került.
Tovább...Emelkedett a városunkba látogató vendégek száma
2025.10.20
Sárvár a 2025-ös főszezonban is kedvelt úticél volt. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idei év első nyolc hónapjában csaknem 5 százalékkal emelkedett a városunkba látogató vendégek száma a 2024-es bázisévhez viszonyítva.
Tovább...Sárvár öt sárvári fotós szemével a Nádasdy-várban!
2025.10.20
„Sárvár Szubjektíven – 2025” címmel nyílt kiállítás Auer Gábor, Benkő Sándor, Dr. Kereszty Gábor, Makrai Tamás és Wieder Sándor sárvári fotósok, fotóművészek Sárvárt bemutató alkotásaiból a Nádasdy-vár Folyosógalériáján.
Tovább...Egy héten át ünnepelték Sárváron az idősek világnapját!
2025.10.20
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ szervezésében több program is várta az időseket az idősek világnapja alkalmából, jártak Budapesten, közös filmnézés és színházi előadás is szerepelt a programban.
Tovább...









