Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Nemzetek tánca, színes programok a 44. Nemzetközi Folklórnapokon

2025.08.26

Augusztus 16-a és 20-a között ismét élettel teltek meg a Nádasdy-vár falai. A hagyományoknak megfelelően a magyar csoportok mellett külföldi fellépők is érkeztek: Anglia, Mexikó és Szlovákia néptáncosai hozták el kulturális örökségüket Sárvárra. Idén nagy hangsúlyt kaptak a családbarát, generációkat összekötő programok.

Nemzetek tánca, színes programok a 44. Nemzetközi Folklórnapokon

Augusztus 17-én délután hagyományos módon egy fogadással vette kezdetét a programsor. A Nádasdy-vár házasságkötő termében köszöntötte a csoportokat a szervező Nádasdy Kulturális Központ nevében Takács Zoltán Bálint intézményvezető, a város képviseletében Dr. Máhr Tivadar alpolgármester. Sárvár borával és egy sárvári kerámia tárggyal ajándékozták meg a vendég fellépőket. Egy közös tánc koronázta meg a fogadást, amelyen Kondora István polgármester is részt vett. A fesztivál kapcsán a polgármester elmondta: „A városnak és nekem is szívügyem a folklór találkozó, hiszen rengeteg élménnyel kapcsolódunk hozzá. Úgy érzem, bár vannak ezen kívül jelentős rendezvényeink, mégis ez a legkomolyabb. A nemezetek kultúrájából itt minden évben kapunk egy kis ízelítőt és mi is megmutathatjuk magunkat a külföldieknek, a sokszínűség minden formáját átélhetjük ezekben a napokban!” 

Nemzetek tánca, színes programok a 44. Nemzetközi Folklórnapokon

A hivatalos megnyitó 16:00 órakor vette kezdetét a nagyszínpadon. Dr. Máhr Tivadar alpolgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: „Mindannyian történelmet írunk, hiszen immár 44. alkalommal részesei lehetünk egy remek folklórfesztiválnak, ami az ország legrégebb óta megrendezett fesztiválja. A Nádasdy-vár falai megtelnek élettel és ezt a pezsgést a különböző nemzetek táncosai, zenészei hozzák el nekünk. Igyekszünk jó vendéglátók lenni, vigyétek ti is jó hírét Sárvárnak!” - mondta az alpolgármester.  

Nemzetek tánca, színes programok a 44. Nemzetközi Folklórnapokon

A megnyitó után egy gálaműsor keretében fellépett valamennyi meghívott csoport. Mexikótól egy pezsgő, ritmusos produkciót láthatott a közönség, a Ciudad de México együttest David Vázquez vezeti. Őket követte Anglia, a Northfields Morris tánccsoportot messziről fel lehetett ismerni, hiszen lábukon hangos csörgőket viseltek. Az angol csoport az utolsó műsorszámban a közönséget is megtáncoltatta a színpad előtt. A táncba Kondora István polgármestert is hívták, aki örömmel csatlakozott. Az angolokat a Carnica Néptánccsoport követte Szlovákiából, ők országuk vezető folklóregyüttese, 60 éve működnek. Autentikus szlovák táncaik és zenéjük elvarázsolta a közönséget. A gála színpadáról nem hiányozhatott a magyar néptánc, ezt a Pántlika Néptáncegyüttes színvonalas produkciója hozta el Csornáról. 

Nemzetek tánca, színes programok a 44. Nemzetközi Folklórnapokon

A fesztivál 5 napja során számos családi program közül lehetett válogatni. A Nádasdy-vár udvarán egy nagy mesejurtába kitelepült a Csűrdöngölő Társulat és a Zámborszky Eszter Társulat. A Kecskebuka népi játéktéren egy egész délutánt el lehetett tölteni. A mese pedig nemcsak a kicsiknek szólt, esténként a mesekocsmában a felnőtteknek is járt néhány tanulságos történet. A Merende Műhely segítségével a gyerekek kőlevest főztek, megismerhették a három kívánság meséjét vagy Cibere vajda és Koncz király párviadalának történetét. Esténként koncertek várták a fesztivál látogatóit: nagy siker volt szombaton Lakatos Róbert és a RÉV. zenekar koncertje és megtelt a várudvar a Tátrai Tibor vezette godfater. együttesre is. A vasárnap fellépői közt ott volt Ifj. Csoóri Sándor és az ötödik Évszak, este a Szalonna és bandája adott népzenei koncertet. Hétfőn Pál Utcai Fiúk koncert, kedden Gypo Cicus volt a kínálat.

Nemzetek tánca, színes programok a 44. Nemzetközi Folklórnapokon

További híreink

Az újraélesztést ünnepeltük Sárváron

2025.10.20

Október 16-án, az újraélesztés világnapján három sárvári iskolában tartottak oktatást a mentőszolgálat munkatársai, közel 150 diákkal ismertették meg az újraélesztés helyes folyamatát. A rendezvény a Szent László Katolikus Általános Iskolában kezdődött, ahol egy adományozási ünnepségre is sor került.

Tovább...

Emelkedett a városunkba látogató vendégek száma

2025.10.20

Sárvár a 2025-ös főszezonban is kedvelt úticél volt. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idei év első nyolc hónapjában csaknem 5 százalékkal emelkedett a városunkba látogató vendégek száma a 2024-es bázisévhez viszonyítva.

Tovább...

Sárvár öt sárvári fotós szemével a Nádasdy-várban!

2025.10.20

„Sárvár Szubjektíven – 2025” címmel nyílt kiállítás Auer Gábor, Benkő Sándor, Dr. Kereszty Gábor, Makrai Tamás és Wieder Sándor sárvári fotósok, fotóművészek Sárvárt bemutató alkotásaiból a Nádasdy-vár Folyosógalériáján.

Tovább...

Egy héten át ünnepelték Sárváron az idősek világnapját!

2025.10.20

A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ szervezésében több program is várta az időseket az idősek világnapja alkalmából, jártak Budapesten, közös filmnézés és színházi előadás is szerepelt a programban.

Tovább...

Klímaelőadást tartott Sárváron Áder János

2025.10.19

A fenntarthatóság témájában tartott klímaelőadást Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt köztársasági elnök október 8-án a Sárvár Arénában mintegy 600 általános és középiskolás diák számára. Előadásának fő üzenete volt, hogy a „dobd el” kultúra helyett a körforgásos gazdaság felé kell fordulnunk.

Tovább...

Megáldották a felújított Kis Szent Teréz kápolnát

2025.10.19

Búcsúi, ünnepi szentmisét tartottak a kertvárosi Kis Szent Teréz kápolnánál október 5-én. A szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök celebrálta, megáldotta az 1941-ben felszentelt kápolnát, amely teljes körű felújításon esett át és egy harangtoronnyal is bővült.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!